Megvalósulhat a szülészeti osztály a Bethesdában

Kormányzati támogatást kap a Bethesda Gyermekkórház fejlesztésre, a Budai Irgalmasrendi Kórházzal közösen egy új szülészeti-nőgyógyászati osztályt is létrehoznak.

Jelentős fejlesztés

A kormány 7,8 milliárd forintos fejlesztési forrást biztosít a Bethesda Gyermekkórháznak és a Budai Irgalmasrendi Kórháznak: a két intézmény együttműködésében egy speciális, új szülészeti-nőgyógyászati egység jön létre – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter február 9-én szokásos budapesti sajtótájékoztatóján. Lázár János szerint a kórházak ezért cserébe azt vállalták, hogy ezen az osztályon nem lesz abortusz, és hálapénzt sem fogadnak el.

képA kormány elmúlt napokban megszületett határozata a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának jelentős fejlesztését teszi lehetővé. „Csaknem hat és fél milliárd forintból új épületszárnyat tudunk építeni, így betegeink ellátását már néhány év múlva kényelmesebb és korszerűbb feltételek között tudjuk elvégezni. A beruházás arra is lehetőséget ad, hogy sürgősségi ellátásunkat fejlesszük, és önálló gyermekpszichiátriai osztályt alakítsunk ki" – nyilatkozta megkeresésünkre Velkey György főigazgató.

Újra születhetnek gyermekek a Bethesdában

A Bethesda Gyermekkórház már jó ideje tervezi szülészeti osztály indítását. „Széles körű társadalmi és ökumenikus egyházi igényeknek szeretnénk megfelelni, amikor a támogatás segítségével a szülészeti ellátást is meghonosítjuk. Egyházi kórházainkban ma ilyen ellátás nincs, de a Budai Irgalmasrend Kórházával együttműködve, a nőgyógyászati ellátást ott megteremtve végre szabadon választható lesz ez is Magyarországon" – tudtuk meg a Bethesda főigazgatójától.

képAz intézmény így évszázados hagyományaihoz tér vissza: az 1866-ban alapított református kórházban minden korosztályt elláttak, idősebb református egyháztagok ma is sokszor emlegetik, hogy ők még a kórházban születtek. Az 1953-ban államosított intézményből gyermekkórházat csináltak, a szülészet megszűnt. A Magyarországi Református Egyház 1992-ben kapta vissza a Bethesdát, azóta dolgozik a gyermekkórház fejlesztésén.

„Az új feltételek egyúttal a szülészeti – anyavédelmi – újszülött – csecsemő- és gyermekellátás nemzetközileg is támogatott intézményi egységét is meg fogják tudni teremteni" – fogalmazott Velkey György, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának jelenlegi, a kórházszövetség korábbi elnöke.

Sem abortusz, sem hálapénz

A tervek szerint két év múlva induló osztályon abortuszt nem fognak végezni – a törvényi előírásoknak megfelelően ezeket a területileg illetékes kórházakban a lelkiismereti okból ezt nem kizáró szülészek végzik. A természetes úton történő szülésvezetés intézményi meghonosítása mellett a kormányhatározat által támogatott módon világos pénzügyi feltételeket alakítanak ki: az általánosan ingyenes szülés mellett a választott szakemberek és extra szolgáltatások után kell csak az intézmény kasszájába pénzt fizetni – ezzel a paraszolvencia megalázó rendszerét szeretnék mintegy próba jelleggel kiiktatni. 

kép„A biztonságos, de természetes szülés iránti fokozott társadalmi igény inspirál minket" – nyilatkozta tavaly áprilisban Velkey György főigazgató a Magyar Hírlapnak. „Sok család és szervezet keresett meg minket azzal, hogy a szülészeteken az abortuszhelyzet egy gyermekét váró anyának, különösképpen a vallásos családokban nehezen kezelhető állapot. Mivel egyházi kórház vagyunk, jelezték nekünk, hogy szükség van olyan szülészetre, ahol ezekkel nem kerül szembe a várandós anya." A másik felmerült igény, hogy magát a szülést visszahelyezzék a lehető legtermészetesebb közegébe, akár otthonias környezetébe, amellett, hogy minden orvosi és szakmai felügyeletet biztosítanak mellé. A harmadik elem pedig, hogy a szülészet körüli pénzmozgásokat helyes mederbe tereljék. A hálapénz ezen a területen jelenik meg a legátláthatóbban, vagyis a szülészorvos lényegében a paraszolvenciáért nyújt pluszszolgáltatást, amikor folyamatos készenlétben áll, bármikor behívható. Annak viszont ma nincs legális formája, hogy a páciens ennek honoráriumát „kasszába" fizesse be – fogalmazott tavaly áprilisban Velkey György.

MTI – reformatus.hu, fotó: Kalocsai Richárd