Mennyire aktuális a keresztyénség üzenete?

Nagyszámú érdeklődőt vonzott a hétfő esti alkalom. Egyetemisták, középkorúak és idősebbek is kíváncsiak voltak az eseményre. Egy anyuka négyévesforma gyermekével érkezett. Mindenki figyelmesen hallgatta a moderátor, Zila Gábor első kérdéseit: Értelmezhető-e egy vallás úgy, hogy trendi vagy ósdi? Releváns-e ez a kérdés egyáltalán? Ez láthatóan mindenkit elgondolkodtatott. Egyesek, akik társasággal érkeztek, összesúgtak, mások a pódiumon helyet foglaló meghívottakra figyeltek.

– A trend mindig változik. Meghatározza a korszellem, az aktuális társadalom – szólalt meg elsőként Nagy Henrietta. – Minden korban ugyanúgy aktuális, minden társadalmi közegben, szférában – tette hozzá Rónaszéki János. Szerinte a valódi kérdés az, mennyire aktuális a keresztyénség üzenete. – Cincálhatjuk ezeket a szavakat, meg elemezhetjük, kontextusba helyezhetjük, de azt gondolom, hogy az a fő kérdés, amiről most beszélgetünk, hogy vajon ma, 2025-ben, hogy tudunk bizonyságot tenni – zárta a sort Rajkai Zoltán.

Több utat is felvázoltak számunkra, hogyan válik valaki a mai világban istenhívővé. Rajkai Zoltán harmincéves korában tért meg. – Úgy lettem hívő keresztyén, hogy az Úr megszólított, én megtapasztaltam ezt a kapcsolatot, és elhittem ennek az igazságát. Mert valóságnak élem meg. És ez nem az én döntésem volt. Egy folyamat volt, de volt egy pillanat, amikor kimondtam, hogy Jézus Krisztus tanítványaként elfogadom őt a Megváltómnak, és én így szeretném tovább élni az életemet. Minden ebből következik az életemben – mesélte a színművész.

Nagy Henrietta sem keresztyén családban nőtt fel. Jó iskolába járt, sokszor hallotta azt, hogy csak akkor lehet belőle bárki, ha diplomát szerez. – Ebben a nagy teljesítménykényszerben engem az Isten szeretete szólított meg a korosztályomon keresztül, olyan barátok révén, akik keresztyének voltak. Így kapcsolódtam be egy gyülekezetbe, egy ifibe, így indultam el a konfirmáció útján – fejtette ki.

Rónaszéki János egy teljesen más utat járt be, hiszen ő keresztyén családban nőtt fel. – Azt gondolom, hogy aki keresztény családból származik, annak is el kell jutnia arra a pontra, hogy a hit hogy válik személyesen az életének a részévé – fogott bele a pap. – Nekem személyesen a gimnáziumi időszak volt ilyen. Kiváló hitoktatóink voltak, akiknek a hatására az az időszak a kereszténységbe való megtérésem lett – folytatta.

Mielőtt átadták volna a közönségnek a szót, terítékre került egy másik érdekes kérdés is. Zila Gábor arra volt kíváncsi, vajon miért lehetséges az, hogy egyre kevesebb fiatal vallja magát keresztyénnek, míg más vallások mintha népszerűbbé válnának. – Ha a keresztyénség nem több, mint ami a világi üzenet, és nem kínál fel egy értékrendszert, egy erkölcsi értékrendet, akkor ehhez nem akarnak az emberek csatlakozni. Mert nem kapják meg azt, ami megváltoztatja az életüket – fogalmazta meg Rónaszéki János, amelynek hallatán többen egyetértően bólogattak.

– A hit tapasztalata és az élő hit, az igazi istenkapcsolat nem egyenlő a vallásossággal, a formalitással – vette át a szót Rajkai Zoltán. – Krisztus arra irányítja rá a figyelmet, hogy mi van bennünk, mi van a másikban. Nem a formákra, hanem hogy mi van a szívünkben. És amíg az ember önmaga nem jut el erre a felismerésre, addig kapcsolódni sem tud ehhez a valláshoz vagy a keresztyénséghez – folytatta. Úgy gondolja, hogy a személyes felelősségünk az, hogy az Isten felé fordulásunk és a saját személyes életünk változásainak hatására beengedjük-e Krisztust az életünkbe. – Ez hozza meg annak a hitelességét, hogy nekünk igaz, élő Istenünk van – hangsúlyozta.

Az érdekes, elgondolkodtató vélemények után Zila Gábor átadta a szót a közönségnek, hogy kérdezni tudjanak a vendégektől. Egy lelkes néző a közönség soraiból arra volt kíváncsi, mi volt a legnehezebb kérdés, amivel eddig szembekerültek a munkájuk során. – Én fiatalokkal dolgozom a gyülekezetemben – mondta Nagy Henrietta. Tapasztalata szerint nem azok a nehéz kérdések, amelyek kognitívak, vagy bármilyen tudományos dologra vonatkoznak. – Azok az igazán nehéz kérdések, és azoknál rendül meg a szívem, amikor a hatodikos kisgyermek megkérdezi, hogy miért bántják az iskolában. Meg az a fiatal, akinek válnak a szülei, megkérdezi, hogy miért csinálja ezt az Isten. Vagy az, akinek meghal a nagymamája, azt kérdezi meg, hogy miért veszi el azt, akit a legjobban szeret. És ezek olyan nehéz kérdések, amikre nincsen válasz. Ezek olyan húsba vágó kérdések, amikkel nagyon nehéz szembekerülni – mondta néhány komoly kihívást jelentő helyzetet felidézve.

Tud-e az egyház ténylegesen autonóm módon működni? – vetette fel egy fiatal férfi. – Az üdvös szekularizációra szükség van az egyházban – idézte Rónaszéki János XVI. Benedek pápát. A katolikus pap fontosnak tartja, hogy a keresztyénség nem lehet csupán egy politikai termék: a keresztyénség ugyanis nem ideológia, hanem egy élet, egy életforma, egy döntés. És az életnek ezen kell alapulnia. Ezzel párhuzamosan, ha az ember ebből át tud valamit adni a társadalomnak, az nagyon jó, és kötelessége is a keresztyéneknek – magyarázta Rónaszéki.

A rengeteg elgondolkodtató téma között felmerült az abortusz kérdése is. Egy idősebb férfi arra volt kíváncsi, a vendégek szerint hány keresztyén felekezet létezik a világban. Más arra kereste a választ, mit gondolnak trendiek vagy éppen ósdinak. Közben a közönség sorai között is élénk vita alakult is, ki mit gondol népszerűnek vagy éppen elavultnak.

A beszélgetés végén leginkább egy hölgy hívta fel magára a figyelmet, aki szelíd, kedves hangon azt kérdezte, hogy minden bűnt meg lehet-e bocsátani. Rónaszéki János szerint az egyetlen bűn, amire nincs bocsánat, amiért nem kérünk. – Ha valaki megüti a másik arcát, attól még fájni fog neki, hogy bocsánatot kér tőle. És ezt nemcsak Isten felé kell rendezni, hanem a világ felé is. Ha a családját megkárosította, akkor feléjük. Akkor igaz a bűnbánatunk, ha a világ felé is rendezzük a dolgainkat – hangzott a válasz.