„Mindig találunk segítségre szorulót”

– Nekem soha életemben eszembe nem jutott volna ezt csinálni. Tiszta szívvel állítom, hogy Istennek volt elképzelése, terve ezekkel az emberekkel, és ha én nem mondtam volna igent a hívására, talált volna rá másvalakit – mondta cseppet sem könnyű tevékenységéről a ház egyik alapítója, szíve-lelke, Győri Józsefné. Katika néni egy-kettőre lelket önt a megfáradó, elbátortalanodó pártfogoltjaiba. A Kőszikla Alapítvány Otthonának lakói ugyanis gyakran igen súlyos, életveszélyes betegséggel küzdenek, és a szervezet létezésének elmúlt harminckét esztendejében rengetegen megfordultak falai között. A kapcsolattartás, a betegek fogadása, a megfelelő szakember megtalálása számukra és a gyógykezelés finanszírozása a Győri házaspár munkájával valósul meg nap mint nap.

– 1988–89-ben a debreceni Kistemplomnál erdélyi menekülteket befogadó szolgálat működött. A református gimnázium fiúinternátusában nyaranta ruhaválogatást, amolyan „turit” rendeztünk be, ahol a határon átszökött, gyakran alig némi ruhaneművel rendelkező menekültek beszerezhették a szükséges dolgokat. Kapcsolatba kerültünk néhány külföldi, főleg holland és svájci csoporttal, akiknek segítettünk gyógyszert, élelmiszert átjuttatni a határon – idézte fel a kezdeteket a lapnak Győri József. Az alapítvány elnöke negyvenegy évig tanított a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában, amelyet huszonnégy évig, tavalyi nyugdíjba vonulásáig igazgatóként vezetett. Családjával ez idő alatt az említett kollégiumban laktak. Az intézmény központi elhelyezkedése is hozzájárult, hogy könnyen rájuk találtak a segítséget igénylők: a romániai forradalom után egymás után keresték meg őket a gyógykezelésre szoruló emberek.

Az otthon jelenlegi komfortossága jelentősen meghaladja a kezdeti, jóval szerényebb körülményeket, amikor mindössze egy kisebb és két nagyobb szoba állt rendelkezésükre, ahol esetenként huszonöt-harminc embert szállásoltak el. Az alapítvány tevékenységét jelenleg a magyar állam kiemelten támogatja, és egyházunk zsinata is rendszeres juttatással járul hozzá a munkához. De nem mindig volt kiszámítható jövedelmük. – Amikor anyagi nehézségeink voltak, akkor a Kárpátaljai Református Egyház juttatott a saját bevételeiből, emellett háromszor szerveztek Kárpátalján jótékonysági estet a javunkra. Volt, hogy az akkori viszonyok között hatalmasnak számító összeget, kétmillió forintot gyűjtöttek össze számunkra. Ez megszégyenítő, egyben felemelő volt – mondta a házaspár az újságnak, rámutatva: Isten mindig kirendeli a működésükhöz szükséges anyagi hátteret.

Persze az anyagi fedezet még nem minden, ahogy a házaspár emberfeletti munkája sem képes a szolgálat minden részét ellátni. Az egykori Pacsirta utcai épületben önkéntes teológusok segédkeztek, ma pedig gondnoki szolgálat működik az otthonban. Az alapítvány vezetői igyekeznek olyanokat bevonni ebbe a feladatba, akik maguk is betegeik voltak, vagy valamilyen módon rászorultak a támogatásra, és ezért jobban megértik, mit élnek át a náluk menedékre találók.

A Kőszikla Alapítványt sokféle sorsú ember megtalálja – a beregszászi Bálint például annak idején Csernobilt is megjárta, mentősofőrként az elsők között küldték az atomkatasztrófa helyszínére. Két évvel később autoimmun betegséget diagnosztizáltak nála, amelynek következtében részlegesen lebénult. Drága, neurológiai kezeléseit az alapítvány finanszírozta. De ugyanígy számíthat rájuk Gyula is, aki veseelégtelenség miatt jutott el hozzájuk még 2006-ban, és azóta is kapcsolatban van velük. Mindannyiukban közös, hogy az anyagi és lakhatási mellett lelki támogatást is kaptak az otthonban.

Habár az alapítvány mögött a református egyház áll, vezetői felekezeti hovatartozástól függetlenül igyekeznek segíteni a rászorulókon. Mint azt a Győri házaspár elmondta, egy dologhoz feltétlenül ragaszkodnak a bentlakókkal kapcsolatban: amíg az otthonban élnek, részt kell venniük a heti két, helyben tartott istentiszteleten. Ugyan nem követik nyomon, hogy ezek az alkalmak kinek mit indítanak el az életében, de van, amiben biztosak: – Tisztában vagyunk azzal, hogy rengeteg olyan ember fordul meg nálunk, aki itt hall életében először és talán utoljára Istenről. Aki járt nálunk, azt ő már megszólította: ha egyszer majd meg kell állnia az Úr előtt, nem mondhatja, hogy nem hallotta Isten Igéjét.