Ahol találkozik múlt, jelen és jövő

A csömöri kálvinisták története a 19. század közepéig nyúlik vissza, és habár az akkori adatok alapján csupán három református élt a településen, 1910-ben már huszonketten voltak. Ez azért is nagy szó, mert a községbe még Mária Terézia uralkodása alatt telepítettek evangélikus tótokat és katolikus gyökerű svábokat, évszázadokra meghatározva Csömör vallási hátterét, ám lassan mégis nőni kezdett a reformátusok száma. A 20. század második felében a közösséget az akkori kistarcsai lelkipásztor vette gondozásba, kéthetente tartott nekik istentiszteletet, majd az evangélikus lelkipásztor megengedte, hogy alkalmaikat az az ő templomukban tartsák. Akkortájt, az evangélikus gyülekezet vendégeként fogalmazódott meg az apró református közösségben a vágy, hogy egy napon saját otthonuk legyen. Ez az álom vált valóra idén október 31-én, amely a csömöri reformátusság számára kettős ünnep lett: ezen a napon egyszerre emlékeztek a reformációra és adtak hálát idén elkészült, A magvető háza elnevezésű templomukért

Az alkalom a közösség régen várt ünnepe, a gyülekezeti tagok minket is örömmel fogadnak, miután kicsit csendesedik a nyüzsgés, beszélgetni is tudunk. – Tíz évvel ezelőtt Riskó János akkori kistarcsai lelkipásztor kezdte szorgalmazni, hogy ez a közösség váljon missziós gyülekezetté, önálló jogi státusszal és presbitériummal. Ez volt az a pillanat, amikor már volt értelme templomépítésről is beszélni – kezdi Esztergály Előd Gábor lelkipásztor. Az egykor harmincfős gyülekezet időközben gyermekekkel és friss tagokkal együtt közel ötszáz fős közösséggé bővült, amelyből kétszázötvenhárom felnőtt a választói névjegyzékben is szerepel. – A rendszeresen templomba járók körülbelül százan vannak. Most, a vírushelyzet miatt ez a létszám alacsonyabb, de sokan online követik az istentiszteleteket – teszi hozzá a lelkipásztor. – Az elmúlt években sok változás volt. Két éve költözhettünk be az akkor elkészült gyülekezeti termünkbe, amelyet nehéz volt megszokni az evangélikus templom tágas terei után – de végre volt saját hajlékunk. Ez az érzés csak erősödött, amikor a templomunk is felépült.

Esztergály Előd Gábor szerint egy agglomerációban épülő gyülekezet mindig különleges. A csömöri közösségre is jellemző a sokszínűség, tagjai a Kárpát-medence különböző részeiből érkeztek. – Nálunk nagy áldás, hogy a gyülekezeti tagok helyzete kiegyensúlyozott, emellett a közösség nagyon nyitott és befogadó, fiatalos és érdeklődő – magyarázza a lelkész, de azt is hozzáteszi: sok felnőttként megtért gyülekezeti tagnak nem volt korábban egyházi kötődése és vallási tradíciói, ezért a megszokottól eltérő tanulási folyamatokra is szükség van a közösségben. – Nem vagyunk tradicionális gyülekezet, más nehézségeink vannak. A közösség egy részének természetessé kellett tenni, hogy a vasárnap az Úr napja, és ezért az Isten házában kezdődik. Ugyanakkor szívesen tanulnak – hálás vagyok, hogy ez a gyülekezet nagyon jó talaj a magvetés szempontjából – magyarázza

Esztergály Előd Gábor számára személyesen is sokat jelent, hogy első gyülekezetét segíthette a templomépítésben, mivel felnőttként, közgazdászból vált lelkésszé. – Kiskoromtól kezdve éreztem, hogy szolgálnom kell valakit, de amikor egy belső hang azt mondta, lelkipásztorrá kell válljak, sokáig elhessegettem magamtól a gondolatot, habár anyai és apai részről is voltak lelkipásztor felmenőim – idézi fel. A változás huszonhét éves korában következett be, amikor Márk evangéliuma 8. fejezetének 34. versét olvasta: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem!” Ennek hatására munka mellett elvégezte a teológiát, majd a csömöri gyülekezet vezetője lett.

– Nagyon örültek nekem, amikor megérkeztem. Hatalmas szeretettel fogadtak, hiszen addigra már megérezték a szórványlét minden nehézségét, így vártak egy saját lelkészt, aki helyben tart hittanórát, konfirmációs előkészítőt és istentiszteleteket – fogalmaz a lelkipásztor, aki érkezése után szinte azonnal elkezdett közösségi alkalmakat szervezni, majd hamarosan a templom építéséről is elkezdtek beszélni a presbitérium tagjaival. – Családomban nem én vagyok az első templomépítő lelkész: százhetven évvel ezelőtt Esztergály Mihály evangélikus lelkész a Gyömrő melletti Péteri templomát építette fel, amely túlélt minden háborút. Ez szép példa volt előttem, de sosem gondoltam volna, hogy az Úr nekem is ilyen utat szán. Azonban amikor kiderült, hogy mi is felépíthetjük a templomunkat, ismét éreztem, hogy Isten a tenyerén hordoz – avat be a lelkipásztor.

Deák Ferencz, a gyülekezet gondnoka osztja meg velünk, milyen hosszú út vezetett a templomszentelésig – számára és közössége számára is. – Családommal 2000 óta járunk ebbe a gyülekezetbe, korábban mindig a Pasaréti Református Egyházközségbe utaztunk el vasárnaponként. Egyik alkalommal hazafelé jövet hirtelen elfogott az érzés, milyen jó lenne, ha itt is lenne református gyülekezet, és bár építhetnénk templomot is! Úgy éreztem, csodálatos lenne, ha ehhez bármit hozzá tudnék tenni.

Nem sokkal később hallottak a kis csömöri református közösségről, és el is látogattak egy istentiszteletre. – Nagy szeretettel fogadtak. Ez volt az első gyülekezet, amelyet a sajátunknak éreztünk, ahová hazaérkeztünk – emlékezik az elöljáró.

Deák Ferencz gondnokként közelről láthatta, hogyan lett a gyülekezetnek lelki otthona, végigkísért „minden mozzanatot a tervezéstől a kivitelezésig”, az elmúlt öt évét szinte teljes egészében az építkezés határozta meg. – Hatalmas ajándék ez nekünk, de a gyülekezet sokat tett is érte. Olyan ajándék ez, amelyhez mérhetetlen alázatra van szükségünk: templomunk akkor töltheti be küldetését, ha folytatjuk a megkezdett munkát. Azt gondoltam, kicsit megpihenhetünk, de a munka valójában most kezdődik, ez csak a felkészülési időszak volt – hangsúlyozza. Ennek jegyében a presbitérium legfontosabb célja a következő évekre még inkább a gyülekezet építése, és az, hogy a közösség kerülhessen a középpontba.

Deák Vivien, a gyülekezet kántora hozzáteszi: eddig is fontos volt számukra a közösség építése, de sok energiát lefoglalt a tényleges építkezés. – Kiskoromtól járunk ide, a gyülekezet mindig is befogadó volt, de lelkipásztorunk érkezése óta érezzük igazán, hogy tényleg közösség vagyunk. Attól kezdve együtt dolgoztunk azért, hogy saját otthonunk is legyen – fogalmaz. Mint mondja, ő maga már kamaszként bekapcsolódott a kántori szolgálatba, és habár a kezdet nehéz volt, folyamatosan érezte a támogatást, ezért nem adta fel.

– Közel tíz év gyakorlat után a mai ünnepségen mégis izgultam, de nagyon jó volt átélni, hogy minden elkészült, és hazaérkezhettünk. Sajnos a vírus miatt sokan nem lehettek jelen, de tudom, hogy lélekben együtt voltunk – a szolgálatokban pedig most rajtunk, fiatalokon volt a sor – hangsúlyozza Deák Vivien.

Így érzi ezt testvére, Deák Áron is, aki szintén segít, ha szükség van rá. – Nekem természetes, hogy fiatalként ide tartozom, szükségünk van rá, hogy a lelkünk minden életkorban épüljön. Emiatt különösen is szép volt a mai ünnep, hálás vagyok, hogy megvalósulhatott – fűzi hozzá.

Míg mi beszélgetünk, a gyülekezet azon tagjai, akik segítőként vettek részt a délelőtti istentiszteleten, összegyűlnek az imateremben, hogy együtt nézzék vissza a Duna televízióban is közvetített ünnepi alkalmukat. Így van ezzel Bakó Dorina is, aki a vendégek fogadásában, a lázmérésben és az ételek kínálásában segédkezett. A fiatal lány 2008-tól, Csömörre költözésük óta jár a gyülekezetbe, így ő is személyesen láthatta, hogyan készül el lelki otthonuk. – Összetartónak látom ezt a közösséget. Szerintem egy ekkora gyülekezettől komoly eredmény, hogy saját templomot épített. Megtiszteltetés, hogy ma ekkora figyelem fordult felénk, örültünk, hogy segíthettünk, jó volt látni, hogy mindenki tudta a feladatát – osztja meg véleményét.

Dorina azt is elmondja, hogy habár sok az idős gyülekezeti tag, utánpótlás is van: évente kilenc-tíz fiatal konfirmál. Így tett ő maga is két évvel ezelőtt: – Már az előkészítő alkalmakat is nagyon szerettük, aztán mi lehettünk az elsők, akik az elkészült gyülekezeti házban konfirmálhattunk, ez még különlegesebbé tette az ünnepségünket.

A vírushelyzet miatt ifjúsági csoportjával mostanában ritkábban találkoznak, de tartják a kapcsolatot, és remélik, hogy hamarosan visszaállhat a korábbi rend – közöttük és az egész közösségben. – Úgy érzem, most, hogy terünk és lehetőségünk is van, még tovább fog bővülni a gyülekezetünk – teszi hozzá.

Egy templom felépülése és egy gyülekezet megszületése mindig nagy öröm, mivel a határ menti településeken és az apróbb falvakban fogyatkoznak a református közösségeink. Az időközben elcsendesedett templomba belépve pedig megtapasztaljuk, hogy jól tudják ezt a csömöri közösség tagjai is: a mennyezetet a Kárpát-medence különböző régióiból ismert kazetták díszítik.

– Onnan választottunk kazettákat, ahonnan gyülekezetünk tagjai származnak. Kilenc régió kilenc templomának mintáit hoztuk el hozzánk. Az volt a célunk, hogy kifejezzük közösségünk sokszínűségét és hitvallásunkat, de azt is, hogy felelősséget érzünk azok iránt a testvéreink iránt, akik elnéptelenedő településeken őrzik évszázados szakrális kincseinket. Szeretnénk ezekkel a kazettákkal rájuk irányítani a figyelmet – magyarázza Esztergály Előd Gábor. Így emlékeztet mostantól a csömöri templom mennyezete Csetfalva (Kárpátalja), Kézdimártonfalva, Szacsva, Körösfő (Erdély), Mezőcsát, Noszvaj, Gyügye, Patapoklosi és Sonkád (Magyarország) évszázados református közösségeire – és rajtuk keresztül a magyar református egységre.

– Közösségünk alapja ez az egység, ennek köszönhető, hogy mára önálló gyülekezet lehetünk. Eredetileg tavaszra terveztük ezt az ünnepséget, de végül az Úr ajándékaként éltük meg, hogy október 31-én adhattunk hálát – fogalmaz Esztergály Előd Gábor. – Templomunkban, amely egyaránt magán hordozza az egyházi építkezés klasszikus jegyeit és a modern megoldásokat, összekapcsolódik a múlt, a jelen és a jövő. A reformáció ünnepénél méltóbb alkalmat pedig nem is találhattunk volna, hogy ezért köszönetet mondjunk.