A reformáció korának magyar irodalmával foglalkozva nemcsak a képzőművészetek és a megújuló hitelvek közötti viták idéződnek vissza, hanem az irodalmi és a szentírási igazság kapcsolatának bonyolult összefüggései is.
Közben olvasom Terry Glaspey könyvét (tavaly jelent meg magyarul az Isten felfedezése a művészeteken keresztül), amelyben a Művészet és spiritualitás című fejezet szól arról, hogy mindkettőben a hithez vezető út állomásai rajzolódnak ki. Hogy a Biblia nem a képzőművészeti alkotótevékenységet, hanem az alkotások imádatát tiltja; ehhez kapcsolódik a kálvini útmutatás is, amelynek végén eljuthatunk a képkultusz és a kultuszkép közti különbség felismeréséhez – a Szentlélek ajándékai közé tartozik a művészi kifejezéshez való adottság is –, a hangsúly mégis a párbeszédkészség elmélyítésén van.
Ebben a rovatban már említettem Békési Sándornak keresztyén esztétika kérdéseit taglaló, Ergon című könyvét. Arra világít rá, hogy a görög „munka” (ergon) szó itt az isteni művet, a teremtett világot jelenti, annak minden esztétikai, így a szépség mellett a jóságra és igazságra vonatkozó megnyilvánulási formáival együtt. Isten művének az emberi műre (és művészetre, a művészet befogadására) való hatása „a teremtésben, megváltásban és megszentelődésben lejátszódó folyamatban, az Isten emberhez való személyes viszonyában, mint cselekvő műben válik széppé”.
Egyszerűnek tűnik a következtetés: a hit nem valamilyen elvont (lélek- vagy üdvösségtani) fogalom, hanem cselekvés, mert a hit a materializálódásban, magában a cselekvésben válik valósággá. Olyan, esztétikai terminusokkal is leírható realitásról (vagy istenvalóságról) van szó, amely harmóniához vezető arányosságot hordoz; az ellentétekkel szembesít, mert mindig döntéshelyzetben vagyunk; és katarzishoz vezet a hitben fakadt cselekvés eredménye. Példázatos módon utal erre az „orando et laborando” üzenete, a „szüntelenül imádkozzatok” apostoli intése mellé helyezve az éberséget és a kötelességet (összekapcsolva a lelki és a munkafegyelmet).
Glaspey saját példái között felidézi, amikor ő Kurt Vonnegut regényével, munkatársa a Bibliával kezében ült le az ebédlőben. A kolléga az istentiszteleti énekeken kívül ritkán hallgat zenét, csak olyan filmet néz meg, amelynek erős a keresztyén üzenete, Biblián kívüli olvasmányai a hitélet elmélyítését szolgáló népszerű olvasmányokra korlátozódnak, amelyek közelebb viszik őt Istenhez. „Az élet túl rövid ahhoz, hogy olyasmiről olvassak, ami valójában meg sem történt – idézi a szerző a beszélgetést. – Úgy gondolom, ha többnyire csak a Bibliát olvasom, abból mindent megtanulhatok, amit tudnom kell.” Mert a művészetek kétségeket ébreszthetnek az emberben – olvasható a summa.
Erről is számtalan példa jutott eszembe, kettőt említek. A rózsa neve című regényben Eco negatív hőse, Burgosi Jorge atya a nevetéssel kapcsolatosan fogalmaz hasonlóan: a nevetés magában hordozza a kritikát, és az eleve a kételkedésből fakad. A szövegbe zárt gondolkodás allegóriája is ez, pedig az Istennel folytatott párbeszéd megköveteli a fölfelé nyitottságot, egyúttal az elmélyülés, a spiritualitás lehetőségét.
A másik példa a reformáció kori irodalomból való. A XVI. század utolsó harmada a szórakoztató-nevelő világi műfajok virágzását is hozta, de a históriaszerzők is hangsúlyozták, hogy „lött dolgokat” énekelnek, nem fikciót, utóbbit nem nézték jó szemmel a protestánsok sem. Bornemisza Péter az Ördögi kísértetek egy 1578-as prédikációjában írta, hogy amióta hazugságot súgott a kígyó „első szüleink füleibe”, azóta hazugságok hallgatására és „hívságos mulatságra vágyódnak mindennek fülei, tisztátlan és fajtalan beszéd[re], hazug és álnok tanácsra, hamis és eretnek tanításra, […] álnokul költött fabulákra Királyfia kis Miklósról, poéták óriásiról, […] virág- és szereleménekek hallgatására”.
Saját korukban persze érthetők ezek a kifakadások, majd a puritánok ideológiai alapú lelki megtisztulásvágya is, ám legyen az hétköznapi helyzet vagy egy műalkotás által megfogalmazott kérdés, a hitünket az is kifejezi, hogyan cselekszünk azután.
A szerző főiskolai docens, a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen a Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék vezetője, újságíró.
Cikkeinket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben sok érdekes és értékes tartalmat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!