Óriásokként a sáskák között

„Óriások a mesékben léteznek” – olvashatjuk Tapolyai Emőke Óriások és sáskák – Hogyan maradhatunk talpon nehéz időkben? című könyvének bevezető gondolatát. A klinikai és pasztorálpszichológus jól tudja, hányszor ütközünk életünk folyamán olyan falba és érhet minket olyan nehézség vagy veszteség, amely legyőzhetetlennek tűnő akadályként tornyosul továbbvezető utunk elé. Elfogy minden lélegzetünk, lelkierőnk, és problémáinkhoz képest jelentéktelen sáskáknak érezzük magunkat. A keresztyén szerzőnő idén megjelent könyvének címét egy ószövetségi történetből vett kép adja: az Egyiptomból való csodálatos kivonulás és a sivatagon való átkelés után az ígéret földjének feltérképezésére küldött tizenkét kémből tíz rettegve érkezett vissza Izráel törzseihez – ellenségeiket, Kánaán lakóit óriásoknak, magukat sáskáknak nevezve. Képtelenek voltak túllátni az óriások rémisztő megjelenésén, ez a félelem pedig a népre is átragadt (4Móz 13k).

Van-e még tovább? – kérdezzük mi is sokszor. Létezhet-e megoldás, kiút nehézségeinkből? A Kandela Pszichológiai és Coaching Központ alapítója olyan szakembereket gyűjtött össze egy fedél alá, akik hisznek az igenlő válaszban, ezért hitükkel és szakmai tudásukkal világító lámpások kívánnak lenni a bajba jutott, óriásaikkal küzdő vagy azoktól megbénult emberek számára (a kandela viaszgyertyányi fényt jelent).

A Harmat Kiadó Igenlő sorozatának első része az egymásra találás szép bizonyítéka: a Gondolatok elvitelre és a Harmóniában múltunkkal, jelenünkkel és jövőnkkel című kiadványok szerzőjének személyes küldetése és e sorozat célja e műben egyaránt testet ölt – arra hív minden olvasót, mondjon igent veszteségei feldolgozására, a reményre, mindarra, ami építő és erőt ad, egyszóval az életre. És arra buzdít, hogy döntsünk az apró, továbbvezető lépések mellett. Amikor földhöz vág a fájdalom, a veszteség, a reményvesztettség, és a pillanatnyi látvány jelentéktelenné és eltaposhatóvá, félresöpörhetővé tesz saját szemünkben bennünket, a színfalak mögött valójában a „látványok csatája” zajlik – ahogyan Tapolyai Emőke fogalmaz –, ugyanis az emberin túl létezik másik perspektíva is.

Az ószövetségi történetben két kém, Józsué és Káléb, e könyvben pedig a keresztyén pszichológus mutat rá, hogy az isteni látásmód, az Istenbe vetett hit kimeríthetetlen erőforrásunk lehet, ebből merítve pedig megláthatjuk: ami azelőtt óriásnak tűnt, valójában nem is olyan rémisztő, sőt. A könyv hatvan oldala egy pillanatra megfoszt miértjeinktől, hogy ígéretes gyümölcsökkel kecsegtető, csendes vándorútra indulhassunk. Ha mindezt nem is a könyv olvasása közben érhetjük el, abban – a Szentírás mellett – mindenképp útravalónk és útikalauzunk lehet. Lapjait forgatva megérthetünk, újra felfedezhetünk és alkalmazhatunk magunkra keresztyén alapigazságokat: csak az kap választ Istentől, aki meri kérdezni őt, és elég bátor ahhoz, hogy meghallgassa válaszát, aki kész belehasonulni az ő akaratába. Egyúttal megérthetjük azt is: nem vagyunk egyenlők a fájdalmunkkal és veszteségeinkkel. Elfogadva életünk valóságát és az abban rejlő feladatot, elengedve a múltat, nyitott tenyérrel kérhetjük Istent, adjon új, a megküzdéshez szükséges identitást. Az emberi lélek ismerője jól látja, mi az, ami bennünk természetes módon van jelen, hiszen miért ne lehetne olykor őrjöngeni, tombolni Isten előtt, majd zokogni és megvigasztalódni Jézus öl(elés)ében.

Ajánlom e könyvet mindazoknak, akik nem hagyják, hogy ellopják tőlük álmaikat, akik nem szeretnének belegabalyodni borús gondolataikba, de kiváltképp azoknak, akik éppen most szembesültek végességükkel, vagy úgy érzik, most szívesen feladnák. E sorok írója is hisz abban, hogy van másik perspektíva, kimeríthetetlen erőforrás. A teljes gyógyulás csakis a vele való kapcsolatban és ezen a síkon történhet. Ezért a személyes, megváltó kapcsolatért fogant meg a vigasztaló és a tehervivő kétezer évvel ezelőtt, még a kereszt átka sem volt képes megtörni, és a sír sem tudta félresöpörni azt a hatalmas és csodálatos igent, amelyet életünkre nézve egész lényével kimondott felettünk.