A viszonyítási pontok hiánya fájdalmas érzés Krisztus kereszthalálának árnyékában – véli Kecskés D. Balázs zeneszerző, aki merész vállalkozásba fogott: Friedrich Nietzsche eszméit ütközteti új oratóriumában. Művében a passiók hagyományához nyúlva reflektál a filozófus gondolatmenetére, miszerint a modern ember számára Isten „halott”.
„...sok ember számára Isten kikerült a képletből”
Hogy jutott eszébe, hogy Friedrich Nietzsche gondolataira írjon zenét?
Éppen azért fogott meg Nietzsche, mert ő volt az a filozófus, aki a leghevesebben fogalmazta meg keresztyénellenességét. Konzekvensen mutatta be azt, mit jelent, ha Istent kivesszük a képletből. Mivel azt látom, hogy sok ember számára Isten kikerült a képletből, és ebben a világban, ha részben is, de Nietzsche elgondolása megvalósult, gondolatai pontos leírását adják annak az állapotnak, amit érzek magam körül.
Milyen ez az állapot?
Nietzsche idejében Európában egységes világnézet volt a keresztyénség, ő pedig a jövőbelátásával és érzékenységével, levonva azokat a következtetéseket abból, amit maga körül látott, megmutatta, milyen lesz a világ akkor, ha eltűnik a viszonyítási pont („Isten halott”), amikor légüres térben bolyonganak majd az emberek. Amikor ő élt, még nem itt tartott a világ, és valószínűleg még most sem tartunk ott, de közel vagyunk ehhez.
Érdeklődési köre a filozófia?
Olvastam műveket néhány filozófustól. De Nietzsche nem az, akinek a szövegeit ne lenne élvezetes olvasni, egyáltalán nem száraz, és tele van bibliai utalásokkal – gondoljunk csak az Így szólott Zarathustrára. A híressé vált „Isten halott” mondata is számos módon értelmezhető: akár archaikus értelemben a megváltástörténet kontextusában, vagy Isten megölésére a modern kultúra által, amit napjainkban tapasztalunk – ahogyan erre Csengery Kristóf a műről írott kritikájában rámutatott. Erre a többes jelentésre játszottam rá a darabban.
„Egyszerűbbé teszi az életet, ha vannak értelmet adó keretek”
Egzisztenciálisan zavarja önt a viszonyítási pontok hiánya?
Igen, bizonyos szempontból nehéz egy olyan korban élni, ami egyértelműen relativista. Ha eltűnnek a viszonyítási pontok, nehezebb vagy szinte lehetetlen megtalálni az értelmet, hogy miről szól az ember élete. Ebben egyszerre van benne a modern ember istengyilkossága és annak minden gőgje, de benne van a hiány is, amit maga mögött hagy ez az állapot. Olyan, amiben pont a végső kérdésekre nincs válasz, megnyugtató válasz.
Nem elég válasz, ha az egyén a saját hitvallása szerint él, és azt építi? Nem jó, ha egyénre szabottabban értelmezzük a Szentírást?
Minden embernek más az útja, régebben is így lehetett, ugyanakkor arra, hogy értelmet adjunk az életünknek, nem biztos, hogy képesek vagyunk egyénileg. Egyszerűbbé teszi az életet, ha vannak értelmet adó keretek, egy csomó stressztől, fesztültségtől megkíméli az embert.
Friedrich Nietzsche A vidám tudomány című művének 125. példázatában az őrültnek tűnő, prófétai alakon keresztül fogalmazza meg kritikáját ember és Isten kapcsolatáról. „Hová lett Isten? – kiáltott föl. – Majd én megmondom nektek! Megöltük őt, ti és én! Gyilkosai vagyunk mindannyian! De hogyan is csináltuk ezt? (...) Van-e még fönt, és lent van-e? Nem a végtelen semmiben bolyongunk? (...) Nem halljuk tán az Istent temető sírásók ricsaját?”
„...egy huszonegyedik századi passiót akartam írni”
A Brahms inspiráció mellett más protestáns jegyek is feltűnnek a zenében. Mennyire belülről jövő mindez?
Az, hogy egy zsoltár bekerült, protestáns gesztus, de sokan megfogalmazták, hogy valahogy az egész darabot belengi egyfajta európai zeneiség, biztosan azért is, mert teljes egészében német szöveget alkalmaztam. Mivel Nietzschének is evangélikus lelkész volt az édesapja, az egész mű egy európai, protestáns térben értelmezhető.
Hogyan adaptál kortárs zeneszerző zsoltárt a zenéjébe?
A 139. zsoltár szövegrészlete került bele („Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében…”), de a mű legvégén, mert Nietzsche őrült példázata mellett sokkal inkább használtam passiókból utalásokat, például Márk evangéliumából. Ugyanakkor a zsoltárok számomra mindig is fontosak voltak.
Miért inspirálta zeneszerzőként a jelenkorban talán kevésbé alkalmazott passió műfaja?
Van azért néhány passió, amit huszadik századi zeneszerzők írtak, például Krzysztof Penderecki a hatvanas években megírta a Lukács-passiót. Jézus szenvedéstörténete egy olyan kultúrkincs, amihez olyan emberek is tudnak viszonyulni, akik nem vallásosak, ezért ehhez mindig is szívesen visszanyúlnak a zeneszerzők, nem mondanám kifejezetten archaikus gesztusnak. Én viszont egy huszonegyedik századi passiót akartam írni, illetve a hozzá való viszonyunknak egy más módját akartam kifejezni.
Van jelentősége az életében a húsvétot megelőző nagyhétnek és a böjtnek?
Mivel ilyenkor lehet meghallgatni Bach passióit akár a templomokban, akár a koncerttermekben, ezért nekem nagyon kedves időszaka ez az évnek – hiszen kedvenc zeneműveim közé tartoznak. Ilyenkor magamban is meg szoktam őket hallgatni. Különleges, elmélyülésre lehetőséget adó idő ez.
Hova vezeti vissza a hite kialakulását?
Felnőtt koromban lettem református, huszonkét éves koromban konfirmáltam. Későbbi feleségem hívott el a fasori református gyülekezetbe, ami azóta is a lelki otthonom, nagyjából tíz éve járunk oda rendszeresen. Valószínűleg, bár református vagyok, máshogy vagyok református, mint aki ezt családi tradícióból hozza. Érdekes például, hogy a zenéhez is más a viszonyulásom, mint annak, aki gyerekkora óta énekli az énekeket az istentiszteleteken. A családommal, a három gyermekünkkel nekünk nagyon sokat jelent, hogy ehhez a közösséghez tartozunk, az én életem alapja ez. Kihat arra is, hogy hogyan írok zenét, és mi ennek a célja.
Mitől lesz egy gyülekezeti közösség lelki otthon?
Sokan vannak ebben a közösségben, akiknek a szeretete nekem sokat számít. Jól esett, hogy többen eljöttek arra a koncertre is, ahol A megfeszített című oratóriumom elhangzott nemrég, különösen, hogy visszajelezték, hogy nekik is sokat adott ez a mű. Ez egy olyan hely, ahol bízhatok abban, hogy olyan gondolatokkal, meglátásokkal találkozom, amelyek építenek, erősítenek, nem pedig rombolnak.
Kecskés D. Balázs A megfeszített (Der Gekreuzigte) című oratóriumát február 5-én mutatta be a Vigadóban a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara, ahol az előadást Dubóczky Gergely vezényelte. A mű visszahallgatható a Bartók rádió archívumában. Legközelebb Németországban kerül színpadra.
A Megfeszített – ősbemutató a Pesti Vigadóban
Egy különleges zenei este várja a közönséget 2026. február 5-én a Pesti Vigadóban: ekkor mutatják be egy fiatal református zeneszerző, Kecskés D. Balázs A Megfeszített (Der Gekreuzigte) című, új oratóriumát, amely Friedrich Nietzsche, Pilinszky János és bibliai szövegek párbeszédére épül.