A Magyar Református Szeretetszolgálat Vakmissziója ünnepi hálaadó istentiszteleten mutatta be a legújabb, mérföldkőnek számító kiadványát, a teljes terjedelmében kinyomtatott, Braille-írásos Újszövetséget. A különleges eseménynek a szeretetszolgálat budapesti székházának Bodoky terme adott otthont. Az alkalmon az egyház vezetése, a vakmisszió munkatársai és a meghívott gyülekezeti közösség együtt adott hálát az elvégzett munkáért és azért, hogy Isten Igéje a látássérülteknek is kézzelfoghatóvá és akadálytalanul hozzáférhetővé vált.
Az egybegyűlteket Balogh Róbert, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány ügyvezető-helyettese köszöntötte, kiemelve az alkalom ünnepélyességét és a közösség összetartó erejét. Ezt követően közös éneklésre hívta a jelenlévőket, akik a hagyományos Református énekeskönyv, valamint a kifejezetten látássérültek számára készült, nagybetűs énekeskönyv kijelölt dicséreteit zengték együtt.
A nyitóimádságot Doktor Katalin végezte, aki mély hálával fordult Istenhez az együttlét öröméért és azért az isteni gondviselésért, amely annak idején megadta a bölcsességet és a lehetőséget a Braille-írás feltalálásához, megnyitva ezzel a tudás és az Ige útját a látássérültek előtt. Külön köszönetet mondott azért, hogy a Magyarországi Református Egyház a közelmúltban saját Braille-nyomtatóval gazdagodhatott, így az áldozatos munkatársi és önkéntesi szolgálat révén ma már közvetlenül és folyamatosan juthat el a szentírás a rászorulókhoz. Imádságában azért is fohászkodott, hogy a jelenlévők és a leendő olvasók ne csupán a betűt lássák vagy hallják, hanem szívük legmélyébe fogadják Isten megújító szavát.
Az istentisztelet központi részében az Igét Hajdú Zoltán Levente, a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálatának vezetője hirdette, igeszakaszként János evangéliuma 8. fejezetének 12. versét választva, amelyben Jézus így szól:
Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.
Igehirdetésében részletesen kifejtette az isteni türelem természetét. Rámutatott, ahogyan egy szeretetteljes és türelmes szülő sem mond le soha a gyermekéről, akkor sem, ha az figyelmetlen, süket a szóra vagy értetlen, úgy az Isten sem mond le az emberről. Jézus újra és újra megszólít bennünket a mindennapokban, újabb és újabb csatornákat és módokat keresve, hogy áttörje a mi emberi korlátainkat és figyelmetlenségünket. A lelkipásztor hangsúlyozta, hogy Krisztus szavai nem a fizikai, szemmel látható fényről szólnak, hanem arról a mély, belső világosságról, amellyel átvilágítja és megújítja az életünket. Ez a lelki látás teljesen független a testi adottságoktól, az érzékszervi képességektől vagy a fizikai korlátoktól. Igehirdetésében óva intett a farizeusi magatartástól és a puszta külsőségekre épülő vallásosságtól, amelyből hiányzik a Krisztussal való személyes, élő kapcsolat. Arra bátorította a hallgatóságot, hogy ne a testi szempontok és a külső látszat szerint ítéljenek, hanem engedjék, hogy a Lélek vezesse őket. Zárásként kiemelte, hogy mivel Krisztus a világ világossága, az őt követő hívők elhívása az, hogy a mindennapokban jó cselekedeteik és felebaráti szeretetük által Krisztus fényét ragyogják be a körülöttük lévő világba.
Ezt követően Mező István Mózes, a Zsinati Hivatal vezetője lépett a szószékre. Köszöntőjében hangsúlyozta, hogy Isten Igéje nem tesz és nem is tehet különbséget látó és nem látó ember között, hiszen kivétel nélkül mindannyiunknak ugyanarra a kegyelemre, megváltásra és lelki világosságra van szükségünk. Beszédében részletesen felidézte a hazai vakmisszió megható történelmi gyökereit. Több mint száz évvel ezelőtt Farmoson Matolcsy Miklósné Éberling Nagy Pálma kezdte meg ezt a szolgálatot, amikor az első világháborúból visszatért, látásukat vesztett sebesült katonáknak olvasott fel rendszeresen a Bibliából. E szolgálat során ismerte fel, hogy a látássérült embernek nem elégséges csupán hallgatnia a mások által felolvasott szöveget, hanem elengedhetetlen, hogy ő maga is a saját kezébe kaphassa és önállóan forgathassa az Igét. Ez a gondolat mélyen gyökerezik a református identitásban, hiszen a reformáció alapvető törekvése kezdettől fogva az volt, hogy Isten szava mindenki számára érthető, hozzáférhető és személyesen tanulmányozható legyen. A Zsinati Hivatal vezetője örömmel ismertette, hogy a Magyarországi Református Egyház anyagi támogatásával, valamint az elhivatott munkatársak kitartó munkájával valósulhatott meg a mostani, nagyszabású nyomtatási projekt. Zárógondolataiban kiemelte, hogy a vakmissziói szolgálatban a látók és a nem látók nem különálló csoportként, hanem egymást kiegészítve, közösen képezik Krisztus élő testét, együtt imádkozva, egymást hordozva és együtt szolgálva a gyülekezetben.
Czibere Károly, a Magyar Református Szeretetszolgálat főigazgatója beszédében mély háláját fejezte ki a Zsinati Hivatal folyamatos támogatásáért, amely szilárd alapot teremt a szervezet diakóniai és missziói feladatainak ellátásához. Külön megköszönte a vakmisszió közösségében nap mint nap tapasztalható lelki sugárzást, erőt és bizonyságtételt. Pál apostol korinthusiakhoz írott levelének gondolataira építve részletesen kifejtette a lelki ember és a belső érzékelés dimenzióit. Rámutatott, hogy a lelki ember képes a dolgok mögötti valódi, Istentől való valóságot megsejteni és megélni. Ez a lelki látás három szilárd pilléren nyugszik: az imádságon, amely megnyitja a szemet Isten jelenlétére és megmutatja önmagunk igazi állapotát; a közösségi alázaton, amely a másikat előrébb helyezi és megéli a megbocsátást; valamint a cselekvő szolgálaton, amely során félretesszük az emberi gőgöt, és hagyjuk, hogy Isten eszközként használjon bennünket.
A főigazgató egy megrázó és felemelő történettel szemléltette az Ige iránti vágyakozás erejét. Felidézte egy vak kislány példáját, akinek a keze a rengeteg munkától és az évtizedes fizikai igénybevételtől annyira megkérgesedett, hogy az ujjbegyeiben fokozatosan elveszítette a tapintásérzékelését, így már nem tudta kiolvasni a domború pontokat. A kislány kétségbeesésében, hogy ne kelljen lemondania Isten szaváról, az ajkaihoz emelte a papírt, és a legérzékenyebb bőrfelületét használva, a szája segítségével tudta olvasni a Braille-írást. Ez a példa mindannyiunk számára megmutatja, mit jelent az Isten szava iránti valódi, olthatatlan éhség.
Nógrádiné Kovács Alexandra, a vakmisszió szolgálatvezető lelkipásztora adott átfogó képet a misszió jelenlegi működéséről, történetéről és a most megjelent kiadvány elképesztő technikai részleteiről. Tisztelettel megemlékezett Ravasz László püspökről, aki 1935-ben felkarolta a Vakok Világossága Társaságát, megalapozva ezzel az egyházi vakmissziót, valamint Jakab Miklós lelkipásztorról, aki évtizedekkel ezelőtt fáradhatatlanul kiharcolta, hogy a látássérültek ne csak passzív, hanem egyenrangú, aktív tagjai lehessenek a református gyülekezeteknek.
A lelkipásztor ismertette, hogy a vakmisszióban jelenleg öt főállású munkatárs és mintegy száz elhivatott önkéntes végzi a szolgálatot. Évente több mint száz lelki alkalmat, csendesnapot és tábort szerveznek, emellett rendszeresen jelen vannak óvodákban, iskolákban és gyülekezetekben, hogy rendhagyó érzékenyítő alkalmakkal formálják a társadalom szemléletét.
A most kinyomtatott és bemutatott Újszövetség a 2014-es revidált, új fordítású Biblia (RÚF 2014) szövegét tartalmazza. A monumentális munka méreteit jól szemlélteti, hogy a teljes Újszövetség Braille-írásban 42 vaskos kötetet tesz ki, amely a könyvespolcra helyezve több mint egy méteres terjedelmet foglal el. A nyomtatási és kötészeti folyamat kézműves jellegű, elképesztő munkaigényéről elmondta: a kiadványok elkészítéséhez a munkatársak több mint 2 500 speciális, vastag papírlapot használtak fel, a kötetek egybefűzéséhez mintegy 300 méter műanyag spirált tekertek be manuálisan, és 900 spirálvéget hajtottak be egyesével, kézi fogóval, hogy a könyvek tartósak és biztonságosan használhatók legyenek.
A fizikai, nyomtatott kötetek mellett a misszió óriási lépést tett a modern technológia irányába is: elkészítették a teljes Biblia digitális, speciális fájlformátumú változatát. Ez a digitális állomány lehetővé teszi, hogy a látássérültek a legmodernebb hordozható Braille-kijelzőkön, elektronikus frissíthető kijelzőkön és képernyőolvasó szoftverekkel akadálymentesen tanulmányozhassák a Szentírást.
Nógrádiné Kovács Alexandra végezetül felvázolta a jövőbeli terveket is: a vakmisszió hosszú távú célja, hogy az Újszövetség mintájára a teljes Ószövetség könyveit is kinyomtassák pontírásban, biztosítva a teljes szentírási kánon fizikai elérhetőségét. Zárószavaiban meleg szeretettel buzdította a jelen lévő látássérült testvéreket, hogy éljenek a megnyílt lehetőséggel, vegyék kézbe, forgassák és tanulmányozzák rendszeresen Isten Igéjét, hiszen Jézus tanítása szerint nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével, amely Isten szájából származik.
A vakmisszió ünnepi alkalmán Sulyok Péter, a misszió látássérült önkéntese őszinte és megrendítő személyes beszámolóban idézte fel a Braille-írásos Újszövetség elkészítésének folyamatát. Szavai nyomán egy olyan belső utazás bontakozott ki a hallgatóság előtt, amely a technikai munkától a mély spirituális formálódásig ívelt.
Sulyok Péter felidézte, hogy amikor felkérést kapott a nyomtatási munkálatokra, kezdetben pusztán technikai feladatként tekintett erre. Bár saját elmondása szerint is nehezebben olvas, a nyomtatás előkészítése és a hibátlan szövegellenőrzés érdekében egymás után hétszer olvasta át a teljes Újszövetséget Braille-írásban. A munka előrehaladtával a számok és a tapintható pontok mögött gyorsan szembesült a küldetés valódi lelki súlyával. Mint elmondta, a kezdeti szakaszban nem voltak mentesek a kételyektől és a félelemtől, szorongással töltötte el a gondolat, hogy vajon elég jó lesz-e a munkájuk. Megrendítően fogalmazta meg annak felelősségét, hogy amit alkotnak, az Isten Igéje, amelyet talán évek múlva vesz majd valaki a kezébe, ennek tudatában pedig az ember egészen kicsinek érzi magát.
Sulyok Péter elmondta azt is, hogy a határidők szorításában és a felmerülő nyomdai-technikai nehézségek közepette miként valósult meg a segítők közötti összefogás, amely átlendítette őket a holtpontokon. Külön kiemelte azokat az emberi és technikai értetlenségeket, amelyekkel a kivitelezés során meg kellett küzdeniük.
A bizonyságtétel legszemélyesebb részében Sulyok Péter a saját hitbeli fejlődéséről beszélt. Kifejtette, hogy míg sokan egy pontos dátumhoz és perchez kötik a megtérésük élményét, az ő életében ez egy csendes, észrevétlenül alakuló folyamat volt. A hétszeres átolvasás és a nyomtatás körüli szolgálat során arra ébredt rá, hogy a mindennapi élethelyzetekben automatikusan Isten tanításaihoz nyúl vissza.
Zárásként felidézte azt a pillanatot, amikor az istentisztelet előtt a kezébe nyomtak egy elkészült kötetet, és találomra felcsapta azt. A domború pontok érintésekor mély bizonyosság járta át, hogy a látszólagos véletlenek mögött pontos cél rejlik, és a hosszú munka minden egyes küzdelme értelmet nyert abban, hogy az Ige eljuthat a látássérültekhez.
