Egy tavaly decemberi kormányhatározat értelmében 2024. március elsejétől a Magyarországi Református Egyház veszi át a háromszázhúsz ággyal rendelkező Törökbálinti Tüdőgyógyintézet működtetését. A februári állománygyűlésen részt vett Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, aki elmondta, hogy a kórház munkáját a Bethesda Gyermekkórház segíti majd. Az állománygyűlésen Gálffy Gabriella, az intézmény főigazgató főorvosa mellett Velkey György, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának főigazgatója, valamint Czibere Károly, a Református Szeretetszolgálat főigazgatója ismertette a működtetéssel kapcsolatos gondolatait.
„Tekints rám, hallgass meg, Uram, Istenem! Tartsd meg szemem ragyogását, ne jöjjön rám halálos álom!” A 13. zsoltár 4. versét idézte Balog Zoltán püspök igei köszöntőjében. Magyarázata szerint válsághelyzetben, a kiégés következtében elveszik az ember szeméből az a ragyogás, amivel születik. – A világ logikája, hogy kioltsa szemünkből ezt a ragyogást, de Isten világában másképp van. A veszteségben ott van az új élet reménye, életünk válsághelyzeteinek célja van: megtapasztaljuk, hogyan lehet megújulni. Ahol az ember bűnt, veszteséget, erőszakot, leépülést lát, ott a hívő ember meglátja a szabadítás, az újrakezdés és a megbocsátás lehetőségét is – hívta fel a figyelmet a püspök.
– A jövőben Református Pulmonológiai Centrum néven működő intézménnyel jogilag egy új kórház kezdi meg működését, de a célok nem változnak – hangsúlyozta Balog Zoltán. – Jól tudunk kórházat működtetni. Ezt bizonyítja az az emberséges és szakmailag kimagasló munka is, amelyet a Magyarországi Református Egyház harminckét éve működő Bethesda Gyermekkórháza képvisel. Ebben az intézményben mindenki megtapasztalhatja azt, amit a kereszténység világa lelki alapon tud nyújtani. A Bethesda Gyermekkórház ezért egyfajta testvérintézményként segíti majd a törökbálinti centrum mindennapjait – hangsúlyozta a Zsinat lelkészi elnöke.
Az ország második legnagyobb tüdőgyógyászati intézményének fenntartója jelenleg az Országos Kórházi Főigazgatóság, szakmai tevékenységét az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet felügyeli. Gálffy Gabriella, az intézmény főigazgató főorvosa elmondta, hogy a fenntartóváltástól hatékonyabb működést, nagyobb gazdálkodási autonómiát, valamint további fejlesztéseket remélnek.
A törökbálinti kórház országos szakmai elismertséget szerzett mások mellett a légúti betegségben szenvedő csecsemők és gyermekek gyógyászati ellátásában. Jelenleg is szinte egyedüliként kezelnek tuberkulózisban szenvedő gyermekeket. Gyermekosztályukon a szülők is a kicsik mellett lehetnek. Gálffy Gabriella elmondta, hogy évente százezer ember tüdőszűrését végzik el és háromezer tüdőrákos beteget kezelnek, eközben csaknem hétszáz új esetet diagnosztizálnak. Komplex rendszerük a fekvő-, járó- és krónikusbeteg- mellett a rehabilitációs ellátást is lehetővé teszi. Emellett hatágyas intenzív terápiás osztályt alakítottak ki, amely nagyban hozzájárul a betegellátás biztonságához, magas szakmai színvonalához. Az épületegyüttesben a pulmonológiai szakrendelések és a tüdőgondozói rendelés mellett szemészet, gégészet, neurológia, reumatológia, kardiológiai ultrahang és CT-járóbetegszakrendelés is helyet kapott, és az elmúlt időszakban létrehozták az ország egyik legkorszerűbb alváslaboratóriumát is.
Velkey György, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának főigazgatója visszaemlékezett, hogy huszonegy éve vezeti a református gyermekkórházat, ahol olyan protestáns értékeket tapasztalhatott meg, amelyek alapja a szolgálat és a célszerűség. – A pulmonológiai centrum és a Bethesda-kórház együttműködésének közös pontja az a szakmai minőség, ami mindkét intézmény esetében megkérdőjelezhetetlen. A technológia és a tudás mellett az emberszeretetet gyógyító erővé tudjuk tenni – hangsúlyozta Velkey György. A főigazgató kiemelte az ápolók életpályának nehézségét és fontosságát, akiknek még nagyobb megbecsülésre lenne szükségük. Véleménye szerint a szakdolgozói elvándorlásra megoldást nyújthat a Károli Gáspár Református Egyetemen elindított diplomásápoló-képzés, reményeik szerint az ezt elvégzők közül sokan náluk fognak elhelyezkedni. Úgy gondolja, hogy ez a hallgatói bázis a törökbálinti intézmény számára is segítség lehet.
A kórházat irányító fenntartói testület tagja Velkey György mellett Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke, Czibere Károly, a Református Szeretetszolgálat főigazgatója, Trombitás Zoltán, a kistarcsai Flór Ferenc Kórház főigazgatója, Nyilas Zoltán, az Északpesti Református Egyházmegye esperese és Gere Gábor református lelkipásztor.
Czibere Károly, a mintegy tizenegyezer ember szociális ellátását biztosító Református Szeretetszolgálat főigazgatója reményét fejezte ki, hogy az átalakulás a dolgozók számára is pozitív változást hoz mind szakmai tekintetben, mind a juttatásokban. Mint mondta, örömmel látja, hogy az intézmény vezetősége elkötelezett, tudja, mit akar, és a legfontosabb célja a szakmai és a gazdasági önállóság.
A résztvevők az állománygyűlést követően bejárták a kórház részlegeit, osztályait. Ennek során Gálffy Gabriella elmondta, hogy számos nemzetközi tudományos klinikai kutatás folyik az intézményben.