Rekordszámú rollerest láttak el nyáron a református Bethesda Gyermekkórházban

Minden ötödik gyermek fejsérüléssel került kórházba

A Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházában idén március és szeptember között több mint kétszáz gyermeket kellett ellátni elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt. Egy-egy ügyeletben öt-hat gyermek is érkezett komoly sérülésekkel. A legtöbb esetet júliusban jegyezték fel, amikor ötvenegy gyermek szorult sürgősségi ellátásra.

Az aszfalt keményebb az emberi test valamennyi szöveténél – különösen a gyerekekénél –, ezért is fokozottan veszélyes terep. Nemcsak világszerte, hazánkban is rohamosan nő az elektromos roller használata és ezzel együtt az abból adódó balesetek száma. A fiatalok körében nagy népszerűségnek örvendő közlekedési eszközzel ráadásul súlyosabb baleseteket lehet szenvedni, mint kerékpárral vagy hagyományos rollerrel – figyelmeztet közleményében a Bethesda Gyermekkórház. Nem ez az első eset, hogy a gyermekkórház a biztonságos közlekedés fontossága mellett kampányol: idén júliusban több megrázó posztban hívták fel a figyelmet az elektromos rollerek veszélyeire a Facebookon.

Az e-roller használatából adódó sérülések skálája széles: a kisebb bőr- és lágyrészsérülésektől a tompa légúti, mellkasi és hasi sérülésekig terjed, és ezzel együtt nő a súlyos, műtétet igénylő gyermekkori balesetek száma is hazánkban. A fiatalok jóval nagyobb arányban szenvednek zúzódást, csonttörést, mint a felnőttek, gyakori az arc- és fejsérülés, elsősorban a sisak hiánya miatt – de előfordult már olyan kiskorú beteg is, aki az egyik veséjét vesztette el. Becslések szerint csak a budapesti ellátásban havonta mintegy százötven gyermeket kezelnek hasonló balesetek miatt.

rollerező fiatal (f.Getty Images)

Fotó: Getty Images

– Az adatok egyértelműen mutatják, hogy a nyári szünidőben megugrik a rollerbalesetek száma. Aggasztó, hogy minden ötödik eset fejsérülés, és tizenegy gyermek állapota súlyos vagy életveszélyes volt. Ez egy veszélyes eszköz, amivel mindenkinek számolnia kell, és ennek megfelelően rendkívül fontos lenne, hogy felelősséggel, a szükséges óvintézkedéseket megtéve használják – hívta fel a figyelmet Halász Gergely, a Bethesda Gyermekkórház Gyermeksürgősségi Osztályának osztályvezető főorvosa.

A sérülések többsége a felső végtagokat érinti: gyakoriak az alkar- és orsócsonttörések, könyökzúzódások, vállsérülések. Minden ötödik esetben fejsérülés történt, például agyrázkódás vagy koponyazúzódás. Az alsó végtagon bokarándulások, térdsérülések, lábszártörések fordultak elő, és több gyermek érkezett arc- vagy torzósérülésekkel is.

Előfordultak súlyosabb esetek is: a kórházban belső sérüléseket, például lépsérülést, hasi traumát is kezelni kellett, több mint öt százaléka műtéti beavatkozást is igényelt. Az adatok szerint a többség közepesen vagy enyhén súlyos volt, de minden huszadik gyermek állapota súlyos vagy életveszélyes.

A sérülések hetven százaléka megfelelő védőfelszereléssel, különösen sisak használatával elkerülhető lett volna. – A sisak életet menthet, a könyök- és térdvédő pedig megóvhatja a gyerekeket a törésektől. Kérjük a szülőket, hogy mindig gondoskodjanak gyermekeik biztonságáról – hangsúlyozta az osztályvezető főorvos.

A Bethesda Gyermekkórház nyomatékosan kér minden szülőt, hogy fogadják meg és adják át az alábbi üzeneteket gyermekeiknek:

  • A bukósisak használata ne legyen opcionális – legyen kötelező!
  • Két keréken se hajts gyorsan, mert nap mint nap látjuk a következményeket!
  • Ha lehetséges, kerüld az elektromos rollerek használatát – válaszd inkább a kerékpárt!