Rendhagyó tanórát tartott Ózdon Trokán Nóra és Nagy Ervin

„Fontos, hogy megtalálják a gyerekek azt, ami valójában érdekli és motiválja őket. És ha ez megvan, akkor a környezetüknek nagy felelőssége van abban, hogy megkapják a kellő támogatást céljaik eléréséhez" – mondja Nagy Ervin színész, aki kolléganőjével, Trokán Nórával közösen rendhagyó tanórát tartott november 13-án, szerdán Ózdon. A TANÁR című sorozat két főszereplője olyan 7-8. osztályos gyerekekhez látogatott el, akik részt vesznek a Magyar Református Szeretetszolgálat Válaszút Digitális Programjában, hogy a tanulási nehézségek leküzdéséről beszélgessenek.

Az ózdi járásban minden harmadik tanulót fenyeget a lemorzsolódás veszélye. A térségben élő rászoruló gyerekeknek a tanulás jelenti az egyetlen kitörési lehetőséget. A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) Válaszút Digitális Programja a leszakadó térség fiataljainak nyújt támogatást. A szervezet munkatársai, önkéntesei, mentorai a tanulásban, később a pályaválasztásban és családgondozással segítik a fiatalokat.

kép

A projektben jelenleg hatvan gyermek vesz részt, akik mellé olyan kortárs segítőket keres az MRSZ, akik Skype-on keresztül korrepetálják társaikat azokból a tantárgyakból, melyekből segítségre szorulnak. Az ózdi gyerekek nemrégiben tableteket kaptak az MRSZ-től, melyek segítik a digitális tananyagok elsajátítását, ehhez pedig mind a hatvan tanuló saját SIM-kártyát kap a programot támogató Telenortól, havi harminc gigabájt Hipernettel.

Az MRSZ emellett különböző csoportos tematikus foglalkozásokat is tart, ahol a tudásmegosztás mellett fontos ügyekre is ráirányítják a gyerekek figyelmét. Így például központi téma – többek között – a drogprevenció és a bűnmegelőzés, a pénzügyi tudatosság vagy épp a tanulási nehézségek leküzdése.

kép

„A Tanár című sorozat minden epizódjában egy fontos, a korosztályt érintő társadalmi témát dolgoz fel, ezért arra gondoltunk, hogy az egyik ilyen tematikus beszélgetésünkön a tanulási nehézségekről szóló részt megnézzük a gyerekekkel. Nagy örömünkre szolgál, hogy a beszélgetésre ellátogatott hozzánk a sorozat két főszereplője. Biztosak vagyunk benne, hogy a gyerekek számára maradandó élmény marad a találkozás és a beszélgetés is”hangsúlyozta Bakos Zsuzsanna, a program koordinátora.

„Olyan nincs, hogy mindenben jó valaki, nem is kell mindenben ugyanolyan jónak lenni. Fontos, hogy megtalálják a gyerekek azt, ami valójában érdekli és motiválja őket. És ha ez megvan, akkor a környezetüknek nagy felelőssége van abban, hogy megkapják a kellő támogatást céljaik eléréséhez” – mondta Nagy Ervin, színész.

kép

Trokán Nóra színésznő arról mesélt, hogy gyerekkorában állatorvos szeretett volna lenni. Végül színész lett, de az állatok, a lovak szeretete végig kísérte az életét és el is végzett az állatorvosi egyetemen egy lovakkal kapcsolatos kétéves képzést, emellett rendszeresen fotóz is.

„Manapság fontos, hogy minél több lábon álljunk. Ez egyfajta szabadságot is jelent. Én mindenképpen azt tanácsolom a gyerekeknek, hogy bízzanak magukban, és ha úgy alakul, akkor merjenek váltani, változtatni – mondta el a népszerű színésznő.

Az MRSZ emellett számos programmal segíti a rászorulókat. A Szeretetdoboz elnevezésű tartós élelmiszer gyűjtés, valamint a Nyilas Misi Pakk címet viselő, cipősdobozokba csomagolt játék- és édességgyűjtés mellett egy sokkal személyesebb ötlet is útjára indult: ötszáz rászoruló gyermek konkrét karácsonyi kívánságát válthatjuk valóra. Az MRSZ aktuális akcióiról és az adományozás további formáiról a jobbadni.hu oldalán tájékozódhatunk.

 Forrás: MRSZ, fotó: Neményi Márton