Sounds of Soul / Lélekhangok

Szalkai Barnabás beleszületett a református örökségbe, édesapja, Szalkai Lajos ugyanis hosszú évtizedeken át a dunakeszi templom lelkipásztora volt, azt megelőzően Fóton, élete utolsó éveiben pedig a Tolna megyei Kajdacson szolgált. A nyolcvanas években nyitott szívvel ő fedezett fel itthon egy holland, főleg a gospelből merítő dicsőítő együttest, a Shirhadasjt, amelyet rendszeresen turnéra hívott különböző magyarországi településekre. Szalkai Barnabás így egyrészt tevőlegesen szolgálta az istentiszteleti zenei életet, másrészt szívta magába a külföldön már elterjedt új, keresztyén szövegvilágú műfajokat. Lelkész édesapja egyébként operarajongó volt, így nem csoda, hogy Barnabás sokrétű zenei nevelést kapott. – Édesapám a könnyűzenét nem szerette, de ezeknek a srácoknak a mondanivalója, a lelke, lelkesedése valahogy megfogta őt, azóta is rendszeresen járnak Magyarországra koncertezni – meséli a kórusalapító.

Nagy hatással volt Barnabásra a gimnáziumi énektanára is, Andrási Anikó, akinek neve fogalom Dunakeszin, hiszen nemzedékek szerették meg hatására a zenét, olyanok is, akiket egyébként nem érdekelt a hangok világa. A nyolcvanas évek végén együtt alapították meg az 1Kor13 elnevezésű gospelkórust, amit Barnabás a zongora előtt ülve dirigált, vezetett, szervezett, épített. – Én is klasszikus zenész voltam egy ideig, csak aztán rájöttem, hogy nem mindig szeretem azt játszani, ami a kottában van – teszi hozzá mosolyogva. Számára ez mindig egyfajta szolgálatot jelentett, szabadidejében, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül ajánlotta fel tehetségét és tudását, ahogy az összes kórustag. Idővel elfáradt az együttes, egyre kevesebb figyelem fordult a tartalomra, végül feloszlott a kórus.

Merthogy a gospel elválaszthatatlan Istentől. Gyökere a mély lelkivilágú, kezdetben egyszólamú, majd többszólamúvá fejlődő spirituálék világa, egy olyan folklórkincs, ami szájról szájra terjedt, akárcsak a magyar népdalok. Egyes kutatások szerint a protestáns hittérítőknek volt szerepe abban, hogy európai zsoltárdallamok is fel-feltűnnek a XVII. századig visszanyúló irányzatban. A metodista felekezetnek köszönhetően került be idővel a templomokba. – Eleinte problémás volt, hogy a gospeldalok szövege angol, édesapám ezért elkezdett magyar szöveget írni a kórusnak – emlékezik vissza. Az 1Kor13 kórussal rengeteg helyen szolgáltak. Nevük, mely utal a Korinthusbeliekhez írt I. levélre szépen összefoglalja lelkületüket is: „Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom.” 1990-től, a romániai forradalmat követő években elsők között indultak énekelni Erdélybe. Az ottani református gyülekezetekben akkor még alig ismerték a gospelt, óriási sikerük volt. – A kolozsvári Farkas utcai református templomban egyszer úgy alakult, hogy közönség nélkül, magunknak énekeltünk: ez az élmény az egyik legfontosabb állomása volt a hitem elmélyülésének – tudjuk meg a kórusvezetőtől.

A sikerek és a hanyatlás közepette Szalkai Barnabásnak ikrei születtek, majd még egy gyermek, és közben eltemette lelkész édesapját. Tizennégy év után most újra elhívást érez arra, hogy létrehozzon egy gospelkórust. – Megpróbálom, mert kíváncsi vagyok, hogy tényleg jól hallom-e a megszólítást. Még a szervezés kellős közepén vagyunk, egyelőre a meghallgatásokra készülünk – avat be a részletekbe. Úgy gondolja, sok olyan, hozzájuk hasonló korban járó szülő van, akiknek a fiatal éveikre visszaemlékezve hiányzik az éneklés, szívesen zenélnének együtt hitüket megélve, Istent dicsőítve.

Ha felidézzük 1994-ből a Forrest Gump című film templomi jelenetét, amelyben Dan hadnagy odakeveredik egy gospel örömzenével áthatott istentiszteletre, megérthetjük, mi ennek a zenének a lényege. Ezt szeretné átadni Szalkai Barnabás is, aki bár klasszikus zeneiskolai keretek között tanult meg zongorázni, mégis valami teljesen új, a gospel, a jazz, a soul és a klasszikus zene keveredéséből születő zenei stílusban képzeli el új kórusát. Negyven-, ötven-, akár hatvantagú együttest álmodott meg, amellyel szeretné bejárni az országot és a külhoni vidékeket. A számokat magyarra fordítanák, és ő maga dolgozná át négyszólamú karra az ismert és kevésbé ismert, amerikai filmekben is sokat hallott énekeket. A zongoristától – aki egyébként az életben nem a muzsikuspályát, hanem az építőipart választotta – a zenei kísérletezés sem áll távol: nemcsak egy kórust kísérő zenekarban gondolkodik, hanem egy olyan vokális kíséretben is, ami leképezhet egy egész zenekart.

Egy tagja már biztosan van a kórusnak: Irimiás Alíz, aki tizennégy évig énekelt az 1Kor13-ban, most pedig hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát a kórusalakítási teendőkbe. – Nagyon szerettem azt a közösséget, a lelkületét, és reméljük, hogy újra egy ehhez hasonló közeget tudunk teremteni, ezen munkálkodunk – mondja. Angolul a Lélekhangokat Sounds of Soulra fordítjuk, amelyet S.O.S-nek rövidíthetünk. Ez meghatározza azt a szolgálatot, amire vállalkozunk, vagyis hogy az éneklésen és a zenén túl egyfajta lelki menedéket nyújtsunk, és olyan közösséggé váljunk, ahol Isten segítségét bármikor magunkhoz hívhatjuk – teszi hozzá.

Az ökumenikus kórusba nemcsak reformátusokat, hanem minden olyan énekest várnak, aki nyitott az Istennel való kapcsolat befogadására, megélésére. – És aki jól is énekel – teszi hozzá Barnabás, megjegyezve, hogy nem árt, ha leendő énekesük önállóan is boldogul a művekkel azok tanulásakor. Mindezt a közösségi oldalon olvasható, a Zsoltárok könyvében található mottójuk is jelzi: „Erőm és pajzsom az Úr […] Ő megsegített, ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát.” (Zsolt 28,7)