A Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának Ifjúsági Osztálya nagy energiát fordít arra, hogy reagáljon az ifjúsági munkában felmerülő igényekre. Felmérései alapján a szolgáló lelkipásztorok és ifivezetők körében a segédanyagokra van a legnagyobb szükség. Ennek fényében, a múlt hétvégén az „Ifjúságépítők” által szervezett Ifivezető Képzésen (IVK) mutatták be három új kiadványukat. A füzetek a szerelem, az önismeret és az imádság témákban segítenek elmerülni a tábori hetek alkalmával. Megvalósításukban kulcsszerepet vállalt Ablonczy Áron, az MRE Ifjúsági Osztály vezetője, továbbá Szabó Luca és Fiser-Nagy Ágnes.
A frissen megjelent tábori anyag elsősorban ifivezetőknek szól. A feladatok, instrukciók és különböző tippek úgy vannak kialakítva, hogy minél inkább segítsék a fiatalok között szolgálókat. A szerkesztők arra is odafigyeltek, hogy csoportvezetési tanácsokkal lássák el azokat, akik esetleg még nem annyira gyakorlottak. Emellett a füzetek kifejezetten tábori tanácsokat is tartalmaznak, nemcsak az adott tematikához kapcsolódóan. – A témák meghatározásában már a tavalyi tematikus évben szolgáló öt egyházkerületi képviselő is a segítségünkre volt, illetve az ifimunkában szolgáló lelkészeket is bevontuk az ötletelésbe, így végül kialakult a három téma – emelte ki Szabó Luca.
Az Ifjúsági Osztály már a múlt évben is adott ki hasonló segédanyagokat ezekkel a témákkal, azonban a most megjelentek számukra is tartogat meglepetéseket a korábbiakhoz képest. Egy jóval bővebb és erősen átdolgozott anyag jelent meg nyomtatott formában. A szerkesztők azt is elmondták, hogy a múlt évi anyag többé online formában nem lesz elérhető. – Viszont a könyv hátuljában található mellékletek felkerülnek majd a honlapra a praktikusság érdekében – hangsúlyozta Fiser-Nagy Ágnes
A kiadványok grafikai megvalósításáért Fiser-Nagy Ágnes felelt, aki fontosnak tartotta, hogy a borító ne csak figyelemfelkeltő legyen, hanem a belső tartalomra is utaljon. A füzetek színével kapcsolatban a következőket osztotta meg: – A szerelemnél voltam úgy, hogy pont azt fogom pirosra csinálni, de egyrészt kontrasztba szerettem volna állítani, pont azért, mert nem a klasszikus romantikus szerelmet dolgozza fel, hanem annál sokkal mélyebbre megy, ami abszolút nem az a rózsaszín felhős történet. Ezért végül zöld színt kapott – tette hozzá.
A kiadványok a Kálvin Kiadónál már elérhetők. Az Ifjúsági Osztály a füzetek mellett hetente online megjelenő óravázlatokkal továbbra is segíti az ifjúsági munkában szolgálókat. A megjelent anyaggal kapcsolatban várja a visszajelzéseket és a meglátásokat a következő címen: ifjusag@reformatus.hu.