Támogatás mint életforma

Az egészség nemcsak a betegség hiánya, hanem a testi, lelki és a szociális jólét megléte is – hangsúlyozza Hodánics Tamás, a kecskeméti Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház kórházlelkésze. Állítását az Egészségügyi Világszervezet tanulmányai is alátámasztják. Bár nem mindenki igényli a lelkészi szolgálatot, de akinek szüksége van rá, megnyugtatja a lehetőség és a jelenlétük. A kórházlelkész hálás az önkéntes beteglátogatóknak, akik kórteremről kórteremre járnak és hívogatják istentiszteletre a betegeket. A lelkipásztorral és az önkéntes szolgálatban részt vevő házaspárral, Grosch Attilával és Groschné Kurucz Zsuzsával ülünk le beszélgetni a Kecskeméti Református Egyházközség egyik gyülekezeti termében.

Groschné Kurucz Zsuzsa úgy fogalmaz: az vezérli őket, hogy lelki támaszt nyújtsanak a betegeknek. – Nagyjából tizenöt éve járunk betegeket látogatni, kisebb megszakítással, mert a koronavírus-járvány idején ezt megtiltották. Utána, édesanyám elvesztése miatt, nem tudtam elviselni a kórházi légkört, de később újrakezdtem. Mentálisan nekünk, önkénteseknek is rendben kell lennünk ahhoz, hogy segíthessünk, nyugalmat, támogatást nyújtsunk a betegeknek. Csak így tudjuk kezelni és feldolgozni az élményeket. Van, aki betegen, összetört állapotban leborul Isten elé, imádkozik, de sok emberben agresszivitást vált ki a betegsége, és a nővérekre, a hozzátartozóira vagy ránk irányul a haragja. Ezt is fel kell tudnunk dolgozni, de sokszor köszönettel veszik a látogatásainkat. Mindig viszünk magunkkal egy lapot, amin versek, igerészlet, imádság áll, ezeket adjuk a betegeknek. Jó látni, hogy mire végigérünk a folyosón és jövünk visszafelé, akkor olvasgatják; de van, aki nem kéri. Másképpen reagálnak a betegségre, a kórházi kezelésre és a hívogatásra is – meséli.

Férje, Grosch Attila veszi át a szót: vasárnap reggel nyolckor szoktak bemenni a kórházba. Felosztják a többi önkéntessel, hogy ki, melyik emeltre megy. Azokat a betegeket is meglátogatják, akik ágyhoz kötöttek. Visznek magunkkal papírt és tollat, amire ráírják a nevüket és a szobaszámukat, ha lelkészi beszélgetést szeretnének igénybe venni. Értesítik a kórházban lévőket a kilenc órakor kezdődő istentiszteletről, amelyen ők is részt vesznek. Ezt követően megbeszélik a tapasztalataikat. Szólnak a lelkipásztornak, hogy ki kér látogatást. Előfordul, hogy a hozzátartozók és az egészségügyi dolgozók jelzik ezt az igényt. Vasárnaponként két és fél-három órát töltenek a kórházban. – Nemrég történt meg, hogy egy beteg eljött istentiszteletre, ott elkérte a lelkésznőtől a gitárt, ő zenélt az istentiszteleten, a saját dalát adta elő, és tanúbizonyságot is tett. Nem emlékszem hasonlóra, szép volt ennek a részesévé válni – meséli Grosch Attila.

A lelkipásztort arról kérdezzük, hogy milyen a kapcsolata az egészségügyi dolgozókkal. Úgy fogalmaz, hogy otthonosan mozog a kecskeméti intézményben, ahol régi hagyománya van a kórházlelkészi szolgálatnak, jó kapcsolatot ápol a személyzettel. Az új munkatársak olykor rácsodálkoznak a lelkipásztori és beteglátogatói jelenlétre, de ez egy jól bejáratott terület, és hamar megszokják, együttműködnek.

Hodánics Tamás arról is beszél, mennyire kell rugalmasnak lennie, és milyen a lelkipásztori találkozás a betegekkel. – Minden kórterem és betegtalálkozás egyedi, ezért kevésbé kiszámítható, és nincsenek bevett képletek. A kórteremben van egy bibliatartó polc, mindig ellenőrizzük, hogy van-e elég Szentírás. De nem mindig a nyomtatott Bibliát használjuk, többféle digitális változat elérhető. Ha szükséges valamit kikeresni, előveszem a telefonomat. Sok igerész pedig már a szívünkbe van írva, és fejből tudják a betegek is. Változó az is, kivel mennyi időt töltök el. Voltak másfél-kétórás beszélgetések, mert nyugodt légkörben volt rá lehetőség, de amikor jönnek a beteget mosdatni vagy infúziót bekötni, akkor a szomatikus gyógyítás elsőbbséget élvez: átadom a terepet, és visszajövök később. Ha találkozom olyan katolikus beteggel, aki papot szeretne, a betegek szentségét kéri, akkor szólok a katolikus kollégáknak – avat be szolgálata részleteibe, majd hozzáteszi: a kétágyas betegszobákban van lehetőség a mélyebb beszélgetésekre, a többágyas kórtermekben ezekre nem sok alkalom adódik. – A betegen múlik, mennyire szeretne megnyílni. Bizalmasabb témáknál olykor kicsit elhalkulnak, vagy csendesebben mondják el a panaszaikat, ilyenkor közelebb hajolok hozzájuk, és úgy hallgatom meg őket. A járóbetegekkel szabadabban tudunk mozogni, de hosszabb időre velük sem hagyjuk el a szobát. A fekvőbetegek többsége viszont nem tud kijönni beszélgetni, intim szférát ilyenkor nehéz kialakítani – mondja a kórházlelkész.

Gyakori, hogy a szobatárs is csatlakozik a beszélgetéshez. Nem ritkán tőlük tud meg információkat, például a diagnózisról, családtagokról. Sokszor kiigazítják egymást, vagy bevonódnak a beszélgetésbe. – Erre is evangelizációs lehetőségként tekintek. Egy emberrel kezdem, és négyel fejezem be a beszélgetést. Igazán mély párbeszédekre így nincs lehetőség, viszont szükségesek, mert így válik krisztusivá a történet. Jézus is azokat a témákat hozta elő a példabeszédekben, amelyek az akkori embereket foglalkoztatták. Én is úgy érzem, hogy ami a betegnek fontos, azon keresztül tudok akár mélyebbre is menni, ha ez lehetséges – fejti ki a lelkipásztor. Azzal kapcsolatban is érdeklődünk, hogy jellemzően melyik korosztály igényli a lelkigondozást. Hodánics Tamás elmondja, hogy alapvetően több idős ember kerül a kórházba, vagy többször kérnek kórházi ellátást, segítséget, mint a fiatalok. Viszont nem ritka, hogy huszonévesek is elmennek a kórházi istentiszteletre, vagy jelzik, hogy bent vannak a kórházban és szívesen beszélgetnének.

Van a beteglátogatói szolgálatnak valamilyen szabályzata? – kérdezzük az önkéntes beteglátogató házaspárt. Grosch Attila elmondja, hogy szabályzat nincsen, az a lényeg, hogy nyugodt szívvel és lelkiismerettel végezzék a szolgálatot. Márk evangéliumából idéz: „Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon...” (Mk 10,45). Cseri Kálmán a Négyküllős kerék című könyvében így ír erről az igeszakaszról: „A szolgálat nem alantas tevékenység, hanem az Úr munkájában való részvétel, ajándék és kiváltság, egy életforma. Aki szolgál, kész Istenre figyelni, megérteni és teljesíteni a parancsot, amit kap. A szolgálat tehát azt jelenti, feltétel nélkül mindig a másik a fontosabb. Aki szolgál, az meghajol. Jézus erre adott példát, ehhez ad erőt és ebben örömöt is.” Érdekes és tanulságos könyv – fűzi hozzá.

Felesége megemlíti, hogy hálatelt szívvel kell nekilátni a szolgálatnak, ez a hitélet egyik alapja. – Nekünk, hívőknek is feladatunk Isten Igéjének a terjesztése. Ezért is fontos hívogatni a kórházban lévőket az istentiszteletre, ahol az Igétől a lelkük is épülhet és gyógyulhat – hangsúlyozza. Házaspárként közösen végzik az önkéntes beteglátogatói szolgálatot: így is erősítik egymást és a hitüket. Egymás kezét fogva járják végig ezt az utat. Reménységet nyújthatnak beteg embertársaiknak, így talán jobban gyógyul a testi betegségük is. – Azért jó, ha ketten megyünk, mert egymást is segítjük. Amikor negatív hatás éri egyikünket, a kedvünk is laposodik és az erőnk is fogy, de akkor a másikunk pozitív gondolata vagy tapasztalata felvillanyoz minket. Van értelme ennek a szolgálatnak, és nem adjuk fel – szögezi le Groschné Kurucz Zsuzsa.

Az önkéntes beteglátogatók az ünnepek idején is felkeresik a kórházat. Karácsonykor műsorral is készülnek: felolvasnak egy igeszakaszt, énekelnek, és ajándékot is osztanak, egy fenyőágat, rajta szaloncukorral. – Évekkel ezelőtt történt, hogy a bőrgyógyászati osztályon bementünk a kórterembe, elmondtuk a mondókánkat, egy idős bácsi ekkor befordult a fal felé, és elkezdett sírni, a szívéig hatott az, amit mondtunk – idézi fel Grosch Attila egy megható élményüket. Tavaly karácsonykor mintegy ötszáz beteget tudtak meglátogatni. Felesége megemlíti, hogy gyakran meghatódnak, örülnek és hálásak a betegek, megköszönik, hogy ennyi emeletet végigjárnak és hívogatják őket. Hozzáteszi: előfordul, hogy a betegek megkérik őket párnaigazításra, vagy megosztanak velük valamit az életükből, ilyenkor szívesen meghallgatják őket.

A kórházban az istentiszteletek ökumenikusak, mindenki részt vehet rajtuk felekezetre való tekintet nélkül. A lelkipásztor elmondja, hogy a kórházi liturgia egyszerűbb, kevesebb bennük a mozgás. Ha valaki rosszul érezné magát, vagy mennie kell, akkor visszatérhet a kórterembe. – Odafigyelünk arra, hogy a beteg a saját állapotának megfelelő körülményeket kapja. Ha valaki szeretne valamit mondani vagy megosztani, akkor azt bátran megteheti. Főleg a pszichiátrián jellemző, hogy akár kérés nélkül is közbeszólnak a betegek. Fontosnak tartjuk, hogy szabadon éljék meg a találkozást. Most némi változást tervezünk. Felosztjuk a római katolikus testvérekkel, hogy melyik vasárnap melyik felekezet tart misét, illetve istentiszteletet, de szeretnénk az ökumenikus rendszert folytatni. Tartunk az egészségügyi dolgozóknak is külön lelki alkalmakat, ahol beszélgetünk velük. A közös istentiszteleten is részt vehetnek, ha a beosztásuk, idejük engedi, de erre sajnos ritkán van lehetőségük – tájékoztat Hodánics Tamás.