Több mint kétszázan vettek részt a roma integrációs napon hétvégén a Ráday Házban. Az eseményt kerekasztal-beszélgetések, kulturális programok színesítették. A református egyház felzárkózási projektjeiről, személyes indíttatásáról kérdeztük Balog Zoltán püspököt.
Amikor az Összetartozunk címmel megrendezett roma integrációs napon a Ráday Ház előtt táncforgatag keletkezett a cigány élő zenére, Balog Zoltán püspök örömmel hagyta magát belesodorni a táncba. Honnan az indíttatás, hogy így fordul oda ehhez az etnikai közösséghez?
Számos jó dolgot az édesanyjától tanul meg az ember. Nekem ő volt a példa a romák iránti szeretetben, odafigyelésben, mert abban a kis borsodi faluban, ahol lelkészfeleség volt, sokat foglalkozott a cigány gyerekekkel. Vasárnap délutánonként összegyűjtötte, habos kakaóval megvendégelte őket, aranymondásokat tanított nekik, úgyhogy én együtt nőttem föl velük. Az egyik meghatározó történet számomra az, amikor betlehemezést tanított nekik, és be akarta őket vinni a templomba, de a presbiterek egy része közölte vele, hogy cigányok nem jöhetnek be, mert büdösek. Édesanyám ezzel a válasszal győzte le az ellenállásukat: „Képzeljék el, hogy abban az istállóban milyen büdös lehetett, ahol Jézus született!”
Városi ifjúsága idején érték hasonló tanulságok?
A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában szerzett érettségi után lelkésznek készültem ugyan, de volt egy „közjáték”: tanfolyamra jelentkeztem betanított esztergályosnak a Diósgyőri Gépgyárba. A húsz-egynéhány fiatalból rajtam kívül csak egy nem volt roma. Ott alapíthattam egy mondhatni cigány brigádot, amelyik azután rendre az elsők között végzett a termelési versenyeken. Ebből végül nem dicséret, hanem vizsgálat lett. A párttitkár, aki tudott arról, hogy teológiára jelentkezem, valami olyasmit állapított meg, hogy itt valami „kleriko-etnikus összeesküvés” előkészülete zajlott…
Ebben a mozzanatban mintha kicsiben már minden együtt volna, annak felismerése is, hogy a romák is képesek helytállni a munkában.
Igen, és ez volt a második mérföldkő. Amikor jóval később elkezdtem a közéletben aktív lenni, sokat gondoltam arra, hogy ha egyszer kormányzati felelősségem lesz, akkor én a cigányügyet fogom választani. Amikor 2009-ben megkérdezett engem a jövendő miniszterelnök, hogy győzelem esetén mivel szeretnék foglalkozni, ezt a területet jelöltem meg. Így alakult meg, Magyarországon először, a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárság, amely a mai napig megvan.
Balog Zoltán számára édesanyja volt a példa a romák iránti szeretetben
Sajtóinterjúk a bizonyítékai, hogy évekkel a feladat kivitelezése előtt nagy szerepet szántak a felzárkózási projektekben az egyházaknak. Igazolva látja ezt a koncepcióelemet?
Ki más tudná ennek a sokrétű, felemelő és letaglózó munkának az emberközeli feladatát elvégezni, ha nem olyan emberek, akik szeretettöbblettel vannak jelen? Nélkülük hiába van pénz és program. Büszke vagyok arra, hogy a 2011-ben alapított Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat az első olyan ökumenikus, páratlan szakmai munkát végző szervezet, amely négy történelmi keresztyén egyház – római katolikus, református, evangélikus és görögkatolikus – felső vezetőségének hivatalos támogatásával jött létre. Jó ügy érdekében fogtak egyenrangúan össze és mutatnak máig igazi keresztyén egységet. De markáns egyházi jelenléttel indultak el az először egyes cigány rétegeket megcélzó más projektek is, a nagyon korán szülő roma anyákat a munka világába elvezető Nő az esély programtól a Biztos Kezdet Gyerekházon át a tanodahálózatig.
A Református Szeretetszolgálat pavilonjánál a roma integrációs napon
Lehet mondani, hogy a háromszáz legszegényebb falura összpontosító Felzárkózó települések program már a kiteljesedés a reformátusok idevágó közszolgálati munkájában?
A református egyháznak megvan a maga cigánymissziós szolgálata, amelyet akkor is végez, amikor van hozzá külső támogatás, és akkor is, amikor nincs. Amikor kormányzati programokba kapcsolódik be, lehetőség nyílik bevinni a krisztusi lelkületet abba a világba is. Az együttműködésnek ezért és így van értelme. Az integráció legnehezebb kérdése: mi legyen azokkal, akik a halmozottan hátrányos térségekben néhol már akarni sem tudnak? Esetükben tehát már az akarást is meg kell tanítani ahhoz, hogy kimozduljanak, s komplexen foglalkozhassunk velük a születéstől a szakmáig. 2018 után, még püspökségem előtt, miniszterelnöki megbízottként még magam vittem a kormányzat elé azt a kipróbált csapat, elsősorban Victor Katalin által kidolgozott programot, amely a legszegényebb településeket célozta meg „emberi erőforrással”. A Máltai Szeretetszolgálat után a Magyar Református Szeretetszolgálat vállalta a legtöbb települést a kijelölt háromszázból. Az ő feladatuk, hogy a helyi gyülekezeteket nem megkerülve végezzék feladatukat. Ezzel láthatóan szintet lépett a felzárkózást segítő munka.
Régebben a cigánymisszióban inkább neoprotestáns kisegyházak mozgolódtak, ma már egyházunk is örvendetesen kiveszi a részét. Püspökként e téren mi lebeg a szeme előtt?
Egyházon belül egyértelmű, hogy ezekkel az emberekkel nekünk törődnünk kell. Sajnos még mindig sokan gondolják úgy, hogy ugyan a mi dolgunk ez, de mégis csinálja valaki más helyettünk, minket pedig hagyjanak békén. Itt együtt vagyunk, mert Krisztus lebontotta a válaszfalakat. De külön is átélhetjük egyrészt mi a saját magyar reformátusságunkkal, másrészt a romák a saját kultúrájukkal átitatott kegyességüket. Nem kell és szabad mindent összekeverni, de Krisztus szeretetében adott összetartozásunkat újra és újra ünnepelhetjük. Szívügyem, hogy minél több roma keresztyén végezze el a teológiát és legyen lelkipásztor. Az első fecskék már meg is érkeztek… Tudatában vagyok annak, hogy hosszú lesz ez az út, de hiszem, hogy a hosszú és keskeny úton találnak minél többen Krisztushoz.
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!