Közelebb vannak az Úristenhez, mint mi – mondja Birinyi Márk, a Molnár Mária Református Fogyatékos Ápoló-Gondozó Otthon igazgatója, amikor az intézet lakóiról, az ő istenkapcsolatukról beszélgetünk. A szeretetteljes törődés és a hitélet biztonságot és otthont teremt számukra, többen a gyülekezeti életben is részt vesznek. A ceglédi gondozóház 1947 óta folyamatosan működik és fejlődik testi és értelmi sérülteket ellátó bentlakásos intézetként. A Ceglédi Református Nagytemplom szomszédságában álló épületegyüttesben jelenleg nyolcvanhatan élik mindennapjaikat.
Gyönyörű őszi napon, délben csatlakozunk be az intézet egy hétköznapjába, amikor a gondozói csapat épp az ebédet szolgálja fel – a legnagyobb gonddal és odaadással. A nehéz élethelyzetek mosolygós bizalommá és jó érzéssé alakulnak át a szeretetteljes közegben, ez az első pillanattól átélhető. Néhány perc alatt ráhangolódunk az élet egy érzékenyebb formájára, az empátia a hétköznapinál magasabb szintjére. A nyolcvanhat lakó közül többekkel van szerencsénk megismerkedni. Szívesen fogadják a látogatókat, nagy-nagy szeretettel és örömmel vezetnek be minket is saját világukba, amelyben olyan izgalmas kincseket rejtenek, mint egy háromezer darabos kirakós, keresztszemes hímzések és egyéb csodás kétkezi alkotások. Délután a népes lakóközösség kisebb-nagyobb csoportokba szerveződve zenélő, mesélő, mozgásos foglalkozásokra, gyakorlatokra megy. Közben gyógytornászok, fejlesztőpedagógusok, ápolók egyénileg is foglalkoznak az itt élőkkel.
Az ápolók lelkiismeretes munkájukat váltásokban végzik – a fogyatékkal élők felügyeletét és ellátását a nap minden percében biztosítani kell, különösen itt, ahol különböző típusú segítséget igényelnek a gondozottak. A fekvőbetegektől a szociálisan aktív skizofrén vagy épp Down-szindrómás személyeken át addig a néhány lakóig szélesedik a spektrum, akikre „kis kollégákként” hivatkoznak az ápolók.
Látogatásunk péntekre esik, ilyenkor érezhetően emelkedett a hangulat az intézetben, hiszen közeledik a hétvége. Némelyekhez látogatóba érkeznek, mások haza is mehetnek a családjukhoz. A bent maradóknak is rendszerint van lehetősége kimozdulni kirándulás, mozi- vagy cirkuszlátogatás, esetleg táborozás ürügyén. Általában a városi eseményeken is képviselteti magát az intézet. Emellett a régiós társintézményekkel való együttműködés is kecsegtet közösségi programokkal, zenés estékkel, találkozásokkal.
Birinyi Márk – aki 2015 óta igazgatója az intézetnek – meggyőződése, hogy a programokra azokat is érdemes elvinni, akikről azt gondolnánk, nincs igényük rá. – Nemrég egy cirkuszi előadásra egy kerekesszékes, többnyire ágyban fekvő lányt is elvittünk. Elhívtuk a szüleit is, akik először csodálkoztak az ötleten, lévén a lány szállítása különösen is komplikált. De az előadás után pár héttel elismerték, meglepetésükre rengeteget adott a lányuknak az este – idézi fel a pozitív visszajelzést. Márk azt hangsúlyozza, hogy az élet több az alapvető életfunkciók kielégítésénél, még ha némelyeknél önmagában ez is nagy feladat. – Ugyanolyan érző emberek, mint mi, nem hagyhatjuk őket hetekre a szobájukban, még ha látszólag nincs is másra igényük – magyarázza.
Az intézet ötven méterre van a Ceglédi Református Nagytemplomtól, a gondozottak közül többen látogatják az istentiszteleteket, szeretik a templom atmoszféráját. Büszkén éneklik a zsoltárokat és imádkoznak a gyülekezettel. – Sokuknál nem tudjuk megítélni, mennyit jelent nekik a vallás. Elsősorban az emberi kapcsolódás igényét, az éneklés lélekemelő élményét látjuk rajtuk. Ugyanakkor szerintem sokkal közelebb vannak az Úristenhez, mint mi – vallja Birinyi Márk. Fontos számára az intézményen belüli hitélet kialakítása. Adventkor szobáról szobára jártak az ápolók, énekeket, imádságokat tanítottak. A reggeli áhítatokba is igyekeznek bevonni a lehető legtöbb gondozottat. Az intézet állandó lelkésze mentálhigiénés terápiát tart számukra.
Zsanett, az egyik lakó látogatásunk másnapján ünnepli születésnapját, amelyre meghívta valamennyi barátját és lakótársát. Izgatottan várja ajándékát, amelyről számos elképzelése van. Zsanett évkönyve a legvastagabb a gondozottak közül – minden évben személyre szabott fotóösszeállítás készül a lakók számára, amelyben viszontláthatják legszebb pillanataikat. Ő valamennyi programon részt vesz, miközben végzettsége is van, amelyet kamatoztat is a környéken: kertész a szakmája.
Zsanett pár évvel ezelőtt konfirmált, örömmel meséli, mennyit „beszélget” Istennel. Nagyra értékeli önállóságát, amióta Birinyi Márk az igazgató, szabadon sétálhat a környéken. – A fogyatékosgondozásban nincsenek kitaposott utak. Elindulunk valamerre, és hiszünk a döntéseink helyességében. A fő irányelv, hogy képessé tegyük őket viszonylagos önállóságra az étkezésben, tisztálkodásban, közlekedésben, kinél mi a következő lépcsőfok. Sok apró előrelépés történik a hétköznapokban – magyarázza az igazgató.
Az intézet Molnár Mária misszionárius, diakonissza (a képen jobbra) nevét viseli. Cegléden ugyan nem végzett szolgálatot, Vajass Zoltánnéval azonban barátságot ápolt, többször is meglátogatta a városban az intézet első számú adományozóját. Mária 1936-ban indult el misszionáriusi küldetésére az Új-Guineához tartozó Manus szigetére, ahol nagy sikerrel tanította a bennszülötteket, és orvosi ellátással segítette őket: korábbi tanulmányait a trópusi betegségekkel kapcsolatban sikerrel kamatoztatta. Kint végzett néprajzi kutatásainak gyűjteménye Sárospatakon megtekinthető. A japánok 1947-ben végezték ki egy hadihajón. Emlékezetére templomot is állítottak a szigeten.
A kezdetekben még árvaházként működő ceglédi intézet a hatvanas években váltott profilt. Az államhatalom szerette volna az egyháznak a fiatalok, különösen az árvák életére gyakorolt szellemi hatását megszüntetni. Idősekkel és fogyatékosokkal azonban foglalkozhattak a református intézetek, így ebben az időszakban sok árvaház változott át idősotthonná, fogyatékkal élők betegellátójává. 1987-ig diakonisszák vezették az intézményt.
Birinyi Márk beszél a szülő-gyermek kapcsolatokról is. Sokan családból, nevelőszülőktől kerülnek ide, de a legtöbben mégis állami gyámság alól. Az ő esetükben kevesebb az esély a szülők megjelenésére. Van azonban, hogy többéves elzárkózások oldódnak fel. – Az egyik legfiatalabb lakónk édesapja – a sérült fia születésénél sem volt jelen – szerette volna maga mögött hagyni az orvosok által már korábban fogyatékosnak nyilvánított gyermeket. Egy véletlen találkozás alkalmával azonban elbeszélgettünk, és elárulta, mennyire rosszul érzi magát. Azóta egyre gyakrabban jön, egyre jobban kezeli kapcsolatát gyermekével. Szép példája annak, hogy a szülők megadják magukat a kapcsolódás, a szeretet törvényének. Ilyen szempontból is folyamatosan érünk el apró sikereket – oszt meg egy jó példát az intézmény vezetője.
A csupa szív igazgató megemlíti további elképzeléseiket, ezek közé tartozik támogatott lakhatás biztosítása a fogyatékkal élők hét-nyolc fős csoportjainak, nappali ellátással és segítségnyújtással, mégis önálló életvitellel.
Az intézet hetvenéves múltja is szóba kerül. Az avatás Ravasz László püspök kézzel írt naplóbejegyzése alapján 1947-ben történt. Ezután három ütemben nyerte el jelenlegi formáját a betegellátó, köszönhetően jelentősebb felajánlásoknak is. Vajass Zoltánné hagyatéka volt az első és legfontosabb; ő saját ingatlanát hetvenéves korában a református egyháznak adományozta. Ida néni százévesen halt meg Cegléden, a sírját és emlékezetét azóta is az intézet ápolja. Az adományok jelenleg is fontos részét képezik az intézet működésének eszmei és anyagi tekintetben egyaránt.
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!