A Szentlélek érintése, a hangok mögé rejtett bocsánatkérés, a művészet gyógyító ereje: így lehetne összegezni Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas zongoraművész misszióját, amely a zene erejével kapukat nyitott a szívekben, a börtönrácsok mögött. A több hónapon átívelő program, több száz fogvatartott megérintő élményei, elvesztett szabadságban született, megindító dalok és színdarabok hangzottak el tíz hazai börtönben a tízparancsolatról. A fogvatartottak saját darabjaikat írták meg és adták elő, így kerülve közelebb a Biblia tanításához és Isten üzenetéhez.
A legkézenfekvőbb kérdést teszem fel: hogyan került a börtönbe?
Hálás vagyok, hogy Isten a zongoraművészi pályám mellett különleges feladatokkal is kiszínezi művészi életutamat. A legszebb koncertszínpadok, az iskolák, az Erzsébet-táborok mellett egészen rendhagyó helyszíneken, börtönökben is zongorázom. A projektben való részvételem előzményeként tekintek Böjte Csaba ferences szerzetes erdélyi gyermekotthonaiban tett látogatásaimra, ahol a zongora hangjaival nyitogattam a gyermekek szívét a klasszikus zenére. Az ott tapasztalt élmények érlelték meg bennünk a közös elhívást, hogy a hangjegyekbe zárt üzenet Isten igéjével párosulva milyen kapukat nyithat meg az elítéltek lelkében.
Milyen, amikor a gyerekek világa után a börtönben játszik?
Soha nem felejtem a pillanatot, amikor először beléptem a balassagyarmati börtön kápolnájába: a fogvatartottak tyúklábmintás, szürke ruhában ültek a koncertre várva. Megláttam a szemükben a szégyent, megéreztem a cellák bűnhődő magányát, de emellett azt az újraálmodott szabad világot is, amelynek reményébe mindennap kapaszkodhatnak. A kezdeti visszafogottságukat követően egyszer csak azt vettem észre Chopin A-moll keringője után, hogy szemük megtelik könnyel, Liszt rapszódiájánál pedig már ugyanaz a lelkesedés töltötte el őket, mint a világ bármely közönségét a nagy színpadok előtt. Isten a művészet által kitárt egy ablakot, és a zene olyan láthatatlan hidat épített, amely összekötött két világot.
Várnagy Andrea
Milyen volt a börtönben végzett szolgálata?
Felejthetetlen élményként őrzöm a fogvatartottak gyermekeinek szervezett tábort, melynek mottója így hangzott: „Nem az én bűnöm, mégis az én büntetésem”. Ezek a gyermekek egy láthatatlan bélyeget viselnek magukon, sok esetben titkolózniuk kell a világ előtt börtönbe került szülőjük miatt. Megható volt látni, ahogy a zongora hangja lágyította zárkózottságukat és sebzett szívükkel elkezdtek bizalmat építeni és közeledni egymás felé. Mindannyiunkra ránehezedett a felelősség és az öröm: a művészettel képesek vagyunk lebontani a láthatatlan falakat. Az egyik fogvatartottól, akinek lehetősége volt a gyermekekkel együtt énekelni az általa írt gyerekhimnuszt, megkérdeztem: „Ugye tudod, hogy az Isten ujja megérintett?” Csak annyit válaszolt: „Nem, mert az egész karja átölelt engem.” Isten szereteténél nincs nagyobb erő a világon, és hiszem, hogy ezt a fogvatartottak és a táborozó gyerekek is megérezték.
Háromgyermekes édesanyaként, gondolom, még inkább átérezte a helyzet súlyát.
A példamutatás a legfontosabbak egyike a gyermekeink számára: visszatükrözik mindazt, amit tőlünk látnak. Így mindhárom gyermekem lelkesen részt vett ebben a táborban is: Lili zongorázni tanította a gyerekeket, Laura színjátszó programot vezetett, Lóci pedig boldogan focizott a srácokkal. A tábor minden egyes napján az inspirált, hogy mosolyt lássak a gyerekek arcán, és zongoraművészként megmutassam számukra Isten zenébe kódolt üzeneteit.
A pandémia után, tavaly októberben kezdődött el az a sorozat, amelyben az ország tíz börtönében adták elő a fogvatartottak a tízparancsolatról a saját maguk által írt színdarabjaikat, amelyeknek ön a zenei mentora volt.
Szakmai életem egyik legintenzívebb, legtöbb fordulattal teli és különleges módon léleképítő kihívása volt, amikor azzal a megtisztelő feladattal bíztak meg, hogy tíz fegyintézetben mentoráljam és segítsem a fogvatartottak reintegrációját a művészet segítségével. Úgy gondoltuk, legyen ennek alapja Isten tízparancsolata, az a fundamentum, amelyre valóban építeni lehet. A hosszú hónapok alatt a művészet szépségéből született érzések igazi közösségeket formáltak a börtönök falain belül, amelyek az átéltek hatására egy jobb, tartalmasabb élet lehetőségére ösztönözték a programban résztvevőket.
A Tízparancsolat program a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága és Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas zeneművész támogatásával valósult meg. A fogvatartottak saját maguk írták meg az adott parancsolatról szóló színdarabjaikat a tízparancsolat tanításairól. A projekt egyik fontos célja, hogy bizonyítsa: a börtönök falai mögött élők méltók lehetnek arra, hogy a társadalom visszafogadja őket, az emberek bizalmát visszanyerjék. Minden hazai börtönben működik irodalmi és színjátszó szakkör, amely a drámapedagógia eszközeit felhasználva a fogvatartottak ön- és emberismeretét, érzelmi intelligenciáját is erősíti. A projekt folytatásaként a művésznő mentorálásával 2023-ban a tíz előadást egybeolvasztó bemutatóra készül a programban részt vevő tíz fegyintézet egy budapesti kőszínház színpadán.
Milyen színdarabok születtek?
A fél évig tartó közös munka során mindannyian többek lettünk. A művészet által kimondható lett az elmondhatatlan. Az alkotói folyamatban a fogvatartottak saját életüket, bocsánatkéréseiket szőtték bele a darabokba, és a parancsolatok tanításai által még megrendítőbben szembesültek bűneik súlyával. Számos emlékezetes pillanatról mesélhetnék. De talán a legmegindítóbb az volt számomra, amikor a szegedi Csillagbörtönben az egyik fogvatartott felolvasott egy levelet, amelyen érződött, hogy minden szava a közönség soraiban ülő fiának szól: egy szívbe markoló bocsánatkérés az elvett gyermekkoráért. Ebben a nemes szándékú munkában sokan segítettek: börtönlelkészek, reintegrációs tisztek, börtönőrök, és minden előadás alkalmával éreztük, hogy áldás van a közös alkotáson és rajtunk, akik részesei lehettünk ennek a projektnek. Ajándék volt mindannyiunknak, hogy együtt élhettük át a parancsolatok mélységét és életünket átformálni képes erejét.
Hogyan fogadták a hozzátartozók a darabokat?
Ahogyan a színpadon lévők és szeretteik egymásra néztek, abban benne voltak a hangokba öntött ígéretek, amelyeknek ereje volt. És az őszinte hála a családtagok felé, akik a láthatatlan bélyeg ellenére is kitartóan várnak és viselik az elhibázott, rossz döntések következményeit.
Gondolom, hogy nemcsak a fogvatartottakat, hanem önt is formálta az elmúlt időszak.
Ebben a művészi küldetésben, ahogy építettem, én is épültem; ahogy adtam, úgy rögtön vissza is kaptam. Látva a fogvatartottak és nevelőik alázatos munkáját, átélve a megható pillanatokat végig éreztem, hogy a belém vetett bizalmat beléjük vetett bizalommá gyúrva egy lélekgazdagító közös alkotásba burkolóztunk. A próbák során tisztuló harmóniák, a dalok mögé rejtett könnyek és mosolyok megelőlegezték, hogy a remény egyszer valósággá válhat. Ám ehhez az új esélyhez nagy erő kell. És a vágyódás azért a bizalomért, amely könnyebbé teheti lépteiket az úton, vissza a teljes, szabad élet felé. Hiszem, hogy a fogvatartottak szívét megérintette a Szentlélek, közelebb kerültek Istenhez és az ő igéjéhez. És ha majd az újjáépülő családok élete egy szebb és jobb jövő felé indul el, akkor tudni fogom, hogy a színdarabokba álmodott minden szó és hang megérte.
Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, három gyermek, Laura, Lili és Lóránt édesanyja, a Hold utcai református gyülekezet tagja. 2017-ben indította útjára a ZeneVarázslat mozgalmat, amelynek kiemelt célja a klasszikus zene megismertetése, megszerettetése, a négykezes zongorázás népszerűsítése és a tehetséggondozás. Három éve jelent meg a büntetés-végrehajtási intézetekkel közösen készített, Hangokba zárt szabadság című CD-összeállítása, amelyet a József Attila Színházban mutattak be. A Zenevarázslat – Lélekhíd című klasszikus zenei albumot lányaival közösen készítette 2020-ban.