Történeteink

Ha a keresztyén embernek a vallása mibenlétét kell elmagyaráznia valaki olyannak, aki nem rendelkezik előzetes ismeretekkel (ma már ez nem is olyan elképzelhetetlen), szinte elég a húsvéti történetet, a passiót és a feltámadást összefoglalnia, hiszen az események (az emberi testet öltött Isten halála és feltámadása) és azok magyarázata (Isten könyörülete az általa szeretett emberi világ irányába és értünk hozott áldozata) hitünk fő igazságait foglalják keretbe. Talán egyre szélesebb körben ismert igazság: az ember történetekben gondolkodó lény. Történetek soraként meséljük el életünket – saját magunk számára is, személyes ünnepeink (születésnap, jubileumok, ballagás és diplomaosztó) kisebb egységekbe foglalják a nagy történet „fejezeteit”. Nem is csoda, hiszen a kitalált történetek is ellenállhatatlanul vonzók számunkra (a kisgyermekek talán még jobban is szeretik ezeket) – ezért a világot is történeteken keresztül szeretnénk megérteni. Ezen a ponton viszont több különböző ok miatt is érdemes óvatosnak lenni. Ismeretek és tennivalók által túltelített korban élünk: apró tárgyaink, gépeink működése mellett értenünk és ismernünk kell a nagyobb emberi egységek: boltok, hivatalok, orvosi rendelők, munkahelyek – de valamilyen szinten az egész társadalom és emberiség működését. Ezt a feladatot tovább bonyolítja, hogy valós jelenlétünk és életritmusunk mellett sokszor mindenféle telekommunikációs és online eszközön is elérhetővé válunk, és az itt folyó párbeszéd, kapcsolattartás is beépül mindennapjainkba. Könnyen belátható, hogy ez a túlterhelés (az amerikai szerző, Douglas Rushkoff kifejezésével élve: „jelensokk”) szinte elviselhetetlenné válik, és segítségre, egyszerűsítésre szorulunk a mindennapi szellemi túlélés érdekében. Amikor ugyanis ez az egyszerűsítés az általunk oly kedvelt történeteken keresztül zajlik – és különösen, ha ezeket nem is mi magunk alkotjuk, hanem készen kapjuk –, könnyen kárvallottjaivá, vagy akár a „világ továbbrontásának” tettestársaivá válhatunk. Hogyan? Vegyünk egy példát: attól, hogy a sporteseményekről és a háborúkról hasonló módon beszéli el a történeteit a politika és a média, ezek nem válnak hasonlóvá. Sőt! Miközben mondjuk a futball-világbajnokság emberek ezreinek ad munkát, a sport népszerűsítése révén pedig milliók testi-lelki egészségéhez járul hozzá, a szintén nemzetek közötti háború legfeljebb a fegyvergyárosoknak hajt hasznot, de ezt biztosan sokszorosan, nagyságrendekkel meghaladja az anyagi és az emberéletben esett kár. Ezen a területen tehát becsap, félrevezet bennünket az egyszerűség kényszeréből fakadó történetközpontú gondolkodás. Könnyebb felvenni egyfajta szurkolói mentalitást, és a kedvelt oldal hibáit elnézve, erényeit és igazát felnagyítva azzal azonosulni, az ellenfelet pedig idegenként és bűnösként szemlélni, mint felismerni a háború által újra és újra megvalósuló évezredes átkot. Miközben a húsvéti passió és csoda néhány napos történetének egész mindenséget átfogó igazsága még friss a templomba járó hívek emlékezetében, érdemes azt is figyelembe venni: Krisztus egyháza maga is részese volt az elmúlt kétezer év világtörténelmének. A keresztyénség évezredeinek áttekintéséhez szintén szükségünk van leegyszerűsítésekre – ám sajnos az evangéliummal ellentétben ezek többnyire nagyon is esendő, emberi módon elmesélt történetek formájában érnek el hozzánk. A Szentlélek egyes életekben, gyülekezetekben végzett munkája gyakran az emberi szem és főleg történetírók elől rejtetten zajlik. Krisztus egyháza ma sem azonos a bankszámlák, projektek, megállapodások és hatalmi struktúrák által megérthető intézményes egyházzal. Természetesen ez utóbbi létezése is elkerülhetetlen, sőt indokolt – mégis jó, ha óvatosak vagyunk, és bár a világ tálcán (újságokban, tévéműsorokban, internetes fórumokon) kínálja történeteit, amelyek a történelem színpadán létező egyház dolgait boncolgatják (sokszor szintén szurkolói mentalitással) – az evangélium igazsága másképp, másfajta történetek által érkezik világunkba.

A szerző a Károli Gáspár Református Egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének tanára.