A Református Szeretetszolgálat Válaszút Missziójának keretében újabb lakók költözhettek be egy, a szeretetszolgálat által működtetett Krisztina körúti lakásba. A támogatott lakhatást biztosító program célja olyan, talpra állt szenvedélybetegek segítése, akik félúton járnak a társadalomba való beilleszkedésben. A védett környezet nemcsak lakhatást, hanem terápiás támogatást is nyújt mentális, pszichés és szociális területeken egyaránt. Selmeczi Lajossal, a Válaszút Misszió vezetőjével és a drogrehabilitáción résztvevő Dáviddal beszélgetettünk a talpra álláshoz vezető útról.
A Válaszút Misszió támogatott lakhatás programja elsősorban olyan szenvedélybeteg férfiaknak szól, akik valamelyik drogrehabilitációs intézményben vettek részt bentlakásos terápián, józanságukat továbbra is őrizni szeretnék, és a továbblépéshez kérnek segítséget. Másodsorban olyan szenvedélybetegek igényelhetik az ellátást, akik csak részben vagy egyáltalán nem végeztek bentlakásos terápiát, a józanságukat azonban őrzik, és a többi kritériumnak is megfelelnek. A tágas, háromszobás, felújított lakásba a közelmúltban hat fiatal férfi költözött be.
A lakás átadásának ünnepi pillanatai. A szalagot Czibere Károly, a Református Szeretetszolgálat főigazgatója és Selmeczi Lajos, a Válaszút Misszió vezetője vágta át
„…Nagyon sokan szakirányú végzettséget szerzett, egyetemet végzett segítőinké váltak a drogrehabilitációs programban”
Mekkora lépés ez a programban résztvevők számára?
Nekünk azért hatalmas lépés, mert éves forgásban, jóval több, mint hat kliens fordul majd meg ebben a lakásban, tehát jóval nagyobb számú bajbajutottnak tudunk támogatott lakhatást nyújtani. Ez nekik mindig egy-egy újabb lehetőség, hogy újrakezdjék az életüket. Elindulhatnak az életben, begyakorolhatnak bizonyos készségeket, s ehhez a biztonságos, nyugodt környezet is hozzájárul.
A lakhatást követően mi következik ezen az úton?
Védett szállás, védett munka programunkban az itt lakókat foglalkoztatjuk is a misszió keretében, fejlesztő státuszban, fokozatosan pedig külső munkát is tudnak vállalni, amiben szintén támogatjuk őket. Amikor a kliens az új munkát begyakorolta, és az életvezetése természetes részévé vált, stabil lábakon áll, akkor tovább léphet akár bérelt vagy saját lakásba.
Ez meg szokott történni?
Igen, nagyon sok esetben, szinte folyamatosan, mióta működik a támogatott lakhatás programunk. Sokan fordultak meg nálunk, teljesítették végig a programot, haladtak tovább, külső munkahelyre, és költöztek bérelt vagy – családi segítséggel – saját lakásba. Köztük nagyon sokan szakirányú végzettséget szerzett, egyetemet végzett segítőinkké váltak a drogrehabilitációs programban.
A pincében kialakított közösségi tér – a Krisztina körúton, a frissen átadott lakással szemben – az első lépcsőfok a droghasználók számára a tisztaság felé? Hiszen, a bejáratnál ki vannak írva a foglalkozások időpontjai, és ez mindenki számára nyitott.
Amikor velünk kapcsolatba kerül valaki, akkor lényegében belép az ellátásba. Négyféle szociális területen segítjük a bajbajutottakat: az alacsony küszöbű, a közösségi, a nappali ellátás és a támogatott lakhatás. Vannak olyan kliensek, akiknek mi vagyunk a legelső lépcsőfok, akik erre járva, az utcáról jönnek be, és korábban nem vettek még részt ellátási programban. Mi ekkor megpróbáljuk terelgetni őket magasabb szintű ellátások felé. Akik a mi segítségünkkel lépnek be a rendszerbe, vagy a ráckeresztúri rehabról (utógondozottként) vagy büntetésvégrehajtási intézményből, kórházból jönnek.
Érzékelhető a társadalomban változás abból a szempontból, hogy mi vezet a szenvedélybeteg élethez?
Az, ami vezetett mindig is, de ez rendkívül összetett kérdés, érdemesebb inkább a meghatározott kockázati tényezők alapján vizsgálni.
Van-e felelőssége egy adott társadalomnak abban, mennyire gyakori a szenvedélybetegség az ellátórendszerben?
A társadalom alapjában véve úgy működik, hogy ha valakinek ilyen problémája van, inkább kitolja a szélére, marginalizálja. Nem lehet persze ezt alkalmazni mindenkire, de az biztos, hogy a makrokörnyezet hatással van az életünkre – ettől még nem mondhatjuk azt, hogy ez a társadalom felelőssége. Mi annyit tehetünk, hogy bemutatjuk a valóságot az embereknek: azt a valóságot, hogy a szerhasználók ugyanolyan emberek, mint a társadalom egyéb tagjai, csak nekik az életvezetési krízisük látványosabb, mint másoknak.
Azt, ami hiányzik a szerhasználók eszköztárából ahhoz, hogy megküzdjenek a krízisekkel, hogyan tudják visszaadni, megmutatni?
Mi a Válaszút Misszióban úgy látjuk, ezt a bizalmi légkört – amit egyébként mi is megtapasztalunk azáltal, hogy Isten bizalommal tekint ránk, megvált bennünket – próbáljuk képviselni, megélni ezekben a segítő kapcsolatokban. Nyilván ez sokszor töredékes, és folyamatosan építeni kell, de mindenkinek van lehetősége arra, hogy végigvigye mindezt, mert végig lehet! A bizalmi légkörbe bekerülve tud változni az, aki itt van. A szeretetet bele lehet élni egy kapcsolatba, ezt tapasztalják meg mindennap a munkatársaim, ahogyan fogadják a klienseket vagy amint végigkísérik őket egy-egy életszakaszon.
Mi történik ilyenkor a másik emberben, rögtön begyógyul az adott lelki seb?
Nem feltétlenül azonnal. Én azt tapasztaltam saját életemben, hogy átélve ezt a bizalmat, amit a kegyelem jelent, az engem elindított. Azt éltem át, Isten bizalommal tekint rám. És ez megadta azt a reményt, hogy merjek elkezdeni változni, változtatni, és másképp tenni dolgokat, és ha merek, el fogok jutni valahova. Amikor megtapasztalja az ember az elfogadást, és azt, hogy ez az ő személyére vonatkozik – úgy, hogy esetleg ő maga sem bízik magában, sőt, alig bízik valaki már benne –, ez az, ami beindít valamit.
A Református Drogmisszió Válaszút Missziójához évente több száz kliens fordul segítségért. Az elmúlt évben 140 személy vett részt az elterelés programban, mellette 83 kliens a közösségi ellátásban, 58 pedig a nappali ellátásban kapott segítséget. Az alacsonyküszöbű szolgáltatásban évente több mint 300 kliens jelenik meg, naponta 10-20 fő. A bentlakásos szakellátás, a támogatott lakhatás iránti érdeklődés évről évre nagy, jelenleg 18 férfi és nő számára nyújt lehetőséget egy új, szermentes életvitel kialakítására.
„Nagyon régóta próbáltam jó irányba terelni az életemet, de valahogy mégse mentem helyes irányba”
Dávid azt mondta az előbb – bizonyságot téve a közösség előtt hitéről –, hogy már hitben tud élni. Mi változott belül?
Nagyon régóta próbáltam jó irányba terelni az életemet, de valahogy mégse mentem helyes irányba. Akartam volna, de nem tudtam. Ebben változott a gondolkodásom, és az is segít ehhez, hogy ma már a Bibliát is tudom használni egyfajta útmutatóként, hogy eldöntsem, mi a jó és mi a rossz. Régen ösztönlényként tekintettem magamra, a vágyaim kielégítése önigazolásként működött. Megmagyaráztam azzal, hogy erre van szükségem, miért ne tehetném meg. De ha úgy nézek magamra, hogy Isten teremtett, akkor igenis látom: vannak céljaim, és ezzel együtt kötelezettségeim is. Eszerint élni az ellentéte annak, mint amit eddig csináltam.
Amikor más ember szenvedését látta a rehabon, hogyan tekintett a saját veszteségeire?
Ma már sokkal inkább befelé figyelek és élek. Hosszú éveken keresztül hasonlítgattam magamat másokhoz, nyilván ezt nem tudom teljesen elhagyni, de igyekszem magamra objektíven odafigyelni. Sokszor bekapcsolt a tipikus gondolkodás: jaj, most ennek miért velem kellett történnie? Amiben nagyon sokat változtam, a saját helyzetem elfogadása. Úgy érzem, ezeknek valójában meg kellett történniük velem. És most már hálás vagyok, hogy meg is történtek. Másként egy középszerű piás életem lett volna, most pedig esélyem van arra, hogy teljesen megfordítsam az életemet, és úgy élhessem, ahogy azt szeretném. Elölről kell kezdenem mindent, de biztos alapokra helyezem ezt: nem akarok bujkálni a felelősség alól, a nehézségek elől, mert nem lehet. Szembe kell nézni, és csinálni kell. Nehéz lesz, és nehéz is volt, de ez így megy az életben, és így, hittel sokkal könnyebb.
„Idegen, ijesztő érzés, de megéri az, hogy végre lehetek büszke magamra”
Alkoholfüggő szülőkkel, testvérekkel, gyásszal a háta mögött és kicsit együtt élve mennyi idő és energia volt és lesz a kivezető út?
Mint mondtam, régen is erre törekedtem. Önfejlesztéssel is foglalkoztam, volt időszak, amikor leraktam mindenféle szert, és sportoltam, egészségesen étkeztem, edzettem, olvastam. Nem is tudom, hogy ezt az időszakot bele merjem-e számítani a felépülésembe, mert akkor nem sikerült mérhetően jobbá válni. Ezt az utat a keresztúri (a Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Missziójának Drogterápiás Otthona Ráckeresztúron) bekerülésemtől tudom számítani, ahol kerek egy évet töltöttem. Itt a lakásban pedig két hónapja vagyok. Egy év és két hónap munkája volt eddig.
A Biblia hogyan segített ebben?
Jólesik másoknak segíteni, a hit kapcsán rengeteg pozitív életfelfogású emberrel találkozom, és tudom azt gondolni, hogy az emberek alapjában véve jók. Azt is, hogy ha valakinek nem tetszik a viselkedése, az inkább sebekből fakad, mintsem hogy ő volna a rossz ember. Előfordul, hogy ítélkező vagyok, de mindig történik valami olyan kedvező visszacsatolás, amikor rájövök, hogy inkább nekem kell elgondolkodnom.
Milyen érzés kézbe venni a saját életét?
Furcsa. Eddig nem mertem, sokszor másokra hagyatkoztam. Még azért gondolkodnom kell, hogy mit és hogyan tegyek. Az érzelemszabályozás nagyon sokat segít ebben, és az, hogy igyekszem időt hagyni a döntéseimnek. Korábban nagyon sokszor kértem segítséget, könnyen hagyatkoztam más emberekre, de meg kell találnom abban az egyensúlyt, hogy mikor bízzam magam a saját döntésemre, és mikor kérjek segítséget. Idegen, ijesztő érzés, de megéri az, hogy végre lehetek büszke magamra.