Utazás a hét kis-ázsiai gyülekezet nyomában

Az utazás számomra – az élményen túl – találkozásokat jelent. Találkozást más kultúrákkal, más emberekkel, de emellett a komfortzónámból kilépő énemmel is, és persze Istennel. Hívő emberként egyedül utazva sem vagyok egyedül sehol. Az Istennel kettesben ismeretlen terepen megtalált helyek, megoldott problémák tanítanak rugalmasságra és magabiztosságra. Tanulás és gyakorlás életem útjához.

Krisztus-követőként ráadásul nem is akármilyen minőségemben utazom: általa a fiúságot is örököltem, azaz trónörökösként járom a teremtett világbirodalmat. És többnyire így is érzem útközben: mintha mindenütt magas rangú fogadtatásban lenne részem, az Úr előkészít mindent, előttem jár. Általában csak fapados körülményekre van lehetőségem, mégis mindenhol betölt az út gazdagsága. Tudok szűkölködni, és egyúttal a lelki ajándékokban bővölködni. Megadatott, hogy egy szakmai út megtoldásaként május elején Törökországban maradjak néhány napot, felkeresve bibliai helyszíneket is. Öt nap alatt kétezer kilométert vezettem, Iszambultól és vissza hatalmas kört megtéve. A kultúrtörténet néhány fontos helye – Rodostó, Trója, Asszosz, Halikarnasszosz, Bursza – mellett felkerestem A jelenések könyvében szereplő hét gyülekezet városát. Akkor még nem vettem észre, hogy néhány napra rá éppen róluk fogunk olvasni a Bibliaolvasó Kalauz vezetésével. Nincsenek véletlenek! Ott, helyben igazán át lehet élni a bibliai történések és üzenetek valóságát. A hét város – Efeszosz vagy Efezus, Szmirna, Pergamon, Thiatira, Szárdisz, Filadelfia, Laodicea – maradványai ma is lenyűgözők. Mindegyik jelentős város volt sok évszázada, még a keresztyénség megjelenése előtt, és közülük néhány azóta is megszakítás nélkül él és fejlődik, persze más nyelvű, vallású lakossággal, és más, mai néven. Bejárásuk során kézzelfoghatóvá válik a keresztyénség terjedése, hiszen néhány évtizeddel Krisztus kereszthalála után már Kis-Ázsia-szerte éltek gyülekezetek a meghatározó városokban. A római uralom keresztyénüldözéseit követő időszakban a fejlődés töretlen volt – a III–IV. században több egyetemes zsinatot tartottak errefelé (Nicea, Efeszosz, Konstantinápoly) –, és folytatódott a bizánci korban is. Jelentős változást az arab, majd oszmán uralom hozott, azóta muzulmán többség él ezen a tájon. Utam során nem a bibliai sorrendet követtem, hanem a praktikus útvonal megtalálására törekedtem. Akár itthonról autóval, akár helyben bérelt járművel vág neki valaki az útnak, érdemes a Dardanellák tengerszoroson átkelni, útba ejtve közben Rodostót (Tekirdag), II. Rákóczi Ferenc és udvara száműzetésének helyét, a szépen megőrzött házzal. Ázsiába átkelve meg lehet állni Trójában, a sok ezer év alatt egymásra rakódott városrétegeket jól mutató, egyébként nem túl látványos romoknál. Innen nem messze van Tróász és Asszosz, Pál apostol térítőútjának helyszínei. Pál a ma csak néhány elhanyagolt romot mutató Tróászból gyalog ment Asszoszba, amely az Égei-tenger fölé magasodó, jelentős görög város, Arisztotelész is itt élt egy ideig, ekkor írta a Politika, valamint az Etika első vázlatait. Felejthetetlen látvány az asszoszi görög színház, a fellegvár (akropolisz) és a hátteret adó csillogó tenger – különösen naplementénél. Ezután a hét város közül először az ókori Pergamonba érhet el az utazó, amelynek romjai a mai Bergama nevű település határában vannak. Pergamon, kis túlzással, az ókori görög világ New Yorkja volt, százezres lakossággal, számos világszenzációval, látványossággal, forgalommal, nyüzsgéssel. Itt álltak át a tekercsről a városról elnevezett, állatbőrből készült pergamenre, mivel az egyiptomi fáraó megtiltotta a papirusz kereskedelmét. Így jött létre a lapozható könyv. Itt volt a világ második legnagyobb könyvtára (kétszázezer kötettel), valamint a világ első gyógyszertára. A városban működött ugyanis az Aszklépion, az egyik legjelentősebb gyógy- és áldozóhely (a gyógyulás istene Aszklépiosz volt). A pogány városban állt a „sátán trónja”, valószínűleg a Zeusz-oltár. Már csak a helye látható, hiszen az oltárt német régészek Berlinbe vitték, ahol ma a Pergamon Múzeum látványossága. A feltárt két hatalmas romterület bejárása közben kaptatni is kell, hiszen a város hegyre épült, fellegvárát a csúcsra építették, óriási színházát hegyoldalba vájták. Ebben a környezetben kellett a maroknyi keresztyénnek megmaradni a keskeny úton. Tanulság ez a mai utódoknak is. Innen bő óra alatt elérhető az Égei-tenger partján fekvő Izmir, Törökország harmadik legnagyobb, három és fél milliós városa. Mai neve őrzi az ókori változatot: Szmirna. A romterület az egykori igazgatási főtérrel (agora) a mai település kellős közepén található, a beépítettség miatt nagy része a város alatt van és marad is minden bizonnyal. Megtekinthetők az igazgatási épületek boltíves maradványai (bazilika), valamint néhány oszlop- és falrészlet.

A következő – szintén a tengerhez közel – a leglátványosabb és korában legjelentősebb kereskedőváros, egykori kikötőhely: Efeszosz. Itt volt az ókori világ egyik csodája, az Artemisz-templom, amelynek ma csak az alapfalai és egyetlen oszlopa áll – így múlik el a világ dicsősége. Volt hatalmas színháza, rengeteg szentélye, és mivel Efeszosz egykor elhagyatott lett és nem népesült be újra, ezek mind fel vannak tárva és bejárhatók. Talán itt vannak a leglátványosabb maradványok, ennek megfelelően a legtöbb turistával is itt lehet találkozni. Egész városnegyedek maradtak meg a föld alól kiásva, ezekben a falfestés, a padlómozaikok is láthatók. Ha állna, a világ egyik legnagyobb temploma lenne az a romjaiban is látványos, közeli dombon álló bizánci bazilika, amelyet az egykor itt élő János apostolnak, evangélistának szenteltek, aki valószínűleg A jelenések könyvének is szerzője volt. Elérve utam legdélebbi pontját megálltam Bodrumban, az ókori Halikarnasszoszban, ahol szintén csak az alapjai vannak meg az egykori mauzóleumnak, Mausszólosz király síremlékének. A kört folytatva délről észak felé, a további négy város felé fordultam. Mivel megálltam Afrodiziász romvárosában is, este hét órára, a belépés reménye nélkül érkeztem Laodiceába – de ajándékba kaptam a meglátogatását: kiderült, hogy a nyári nyitvatartás bevezetése miatt aznaptól este kilencig van nyitva a romterület. Laodicea ma már nem létezik, közvetlen közelében sincs lakott hely, így az ásatásoknak csak a pénz szab határt. A ma is folyó munkákat jelzik a földmunkagépek és a halomba rakott, válogatásra váró kő és szobormaradványok. A fennsíkra épült városban sok a megmaradt oszlop, falrészlet, főbb utcái, terei jól bejárhatók, alkonyatkor különösen szép látványt nyújtott a környező hegyek tömege. Szinte egyedül lehettem az egykor nyüzsgő központ romjainál. Már Isztambul felé, a visszaútra esik az egykori Filadelfia, a mai Alasehir. Az ókori részt – a mai határában – még nem tárták fel, az egyetlen látogatható hely egy VI. századi bizánci bazilika romja a mai település központjában, egy mecsettel szemben. Újabb egy óra múlva értem Szárdiszba, Lídia székvárosába, ahol az egykori dúsgazdag király, Krőzus uralkodott. Itt még áll a gymansion, a fiúk edző- és tanulóhelye, kicsit távolabb pedig az Artemisz-templom alapzata, de ma már nem lakott hely. Az utolsó állomás szintén népes mai török település: Akhisar, amelynek központjában egy háztömbnyi helyen állnak az egykori Thiatira feltárt romjai – a többi a házak alatt rejtőzik. Így épülnek egymásra a különböző korok. Korabeli keresztyénekre utaló nyom nem maradt fenn a hét közül egyik településen sem. Ők bizonyára házaknál vagy rejtekhelyeken gyűltek össze a városokban. Csak századokkal későbbi bizánci templomok romjai utalnak az új hit erősödésére és terjedésére. Az, hogy a keresztyénség ezekben a városokban is megjelent, megmaradt, sőt kiterjedt, reményt nyújt a mai embernek: nincs olyan, Krisztustól látszólag távol álló hely, ahol ne lehetne őt imádni. Bár a hét ókori helyszín már nincs meg, az új, muzulmán városokban is élnek testvéreink, a hét levél pedig megmarad üzenetnek minden keresztyén számára.