Veszélyek az online világban

A sorozat második epizódjának végén, a gyilkosság áldozatának temetésén a háttérben felcsendül Sting ismert dala, a Fragile, amelynek jelentése: törékeny. A serdülők törékeny lelkivilága, érzékenysége, a zaklatások átcsapása agresszióba, az, hogy nem mérik fel a tetteik következményeit, valamint a generációk közti szakadékok mind-mind megjelennek a filmben. Mind olyan jelenség, amelynek valamely szeletével hetente találkozhatunk hazánkban is, akár a televízióban, akár az online média felületén, esetleg mikrokörnyezetünkben. És számtalan olyan fiatal van, sajnos, aki úgy megy reggel iskolába, hogy titkolja a bullyingolását, és gyomorgörcse van, vagy hirtelen „beteg lesz” felkelés után…

Bár a minisorozat kiindulópontja a kamaszgyilkosság, ennél jóval szélesebb és mélyebb tartalmat, több szempontú távlatot nyújt a Kamaszok. Maga a bűntett valójában már következmény, amelynek előzménye egyebek mellett az online zaklatás. A harmadik rész a gyanúsított és a pszichológus közti beszélgetésről szól; megdöbbentő módon világlik ki annak a lehetősége, hogy a gyermek egyáltalán nem volt tisztában azzal, mi lesz a következménye annak, amit tesz. Noha a sorozat nem ezt a jelenséget dolgozza fel, de mivel az online térben a különböző játékokban nincs valós kihatása annak, ha valakit meggyilkolnak (sőt, akár még jutalom is jár érte), megtörténhet, hogy ez a gondolkodásmód észrevétlenül megjelenik az offline világban is.

Az online bántalmazás jelensége egyre növekszik iskolai körökben. Az UNICEF Magyarország 2022-es, magyar középiskolások körében végzett felmérésében meglehetősen borús eredmények születtek a bántalmazásról. A megkérdezett diákok kétharmada rendszeresen élt vagy él meg – fizikai, lelki vagy verbális – erőszakot, az esetek felében akár naponta. A fiatalok nyolcvanöt százaléka szenvedett már el iskolai bántalmazást, amelyek általában az osztályteremben kezdődnek, és sok esetben folytatódnak az online térben. Azok a hírek tehát, amelyek országszerte nagy vihart kavarnak – jellemzően pusztán egy-két napig –, és amelyek egy-egy ilyen, gyakran videóval is rögzített esetről számolnak be, a jelentés alapján nem egyediek. És ugyanezért nem is intézhetjük el azzal, hogy ez csak angolszász jelenség volna.

A zaklatás kárvallottja a háborgatott személy, az áldozat. Azonban az ilyen eset – a téma komplexitását mutatva – nem kizárólag őt érinti. A zaklató hátterének vizsgálata, kapcsolatrendszerének feltárása ugyanúgy része a jelenségnek, mint a szemlélők, azok viselkedése. Mit tesznek ők? Passzívak maradnak? Esetleg részt vesznek a zargatásban? Netán – vállalva a kedvezőtlen következményeket – közbelépnek? Bármi történik is, az rájuk, az ő lelkivilágukra is hatást gyakorol.

A sorozat hangsúlyozza, hogy a főszereplő gyermek szülei a tehetetlenségük okán lelkiismeret-furdalást éreznek a történtek miatt. Drámai önmarcangolásnak lehetünk szemtanúi az utolsó percekben. Az édesapa és az édesanya azt firtatja, mit kellett volna másképpen tenniük. A diáktársak mellett szülőnek és tanárnak egyaránt valóban nagy a felelőssége abban, hogy a számukra sok esetben ismeretlen világban, amelyben gyermekük, tanítványuk felnő, megpróbáljanak eligazodni.

A szakirodalom szerint – számos egyéb tényező mellett – a családi szerkezetnek is jut szerep abban, részesévé válik-e a gyermek a zaklatás jelenségének. Barbara Coloroso a témával kapcsolatos könyvében (Bullying) különböző családmodelleket sorol fel annak tükrében, hogy az azokban felnövő gyermek milyen eséllyel válik bántalmazóvá vagy áldozattá. A téglafalcsaládban (ahol rend, engedelmesség és szigorú hierarchia uralkodik), valamint ennek ellenpólusában, a medúzacsaládban (ahol hiányzik a stabil struktúra és az engedékeny légkör a jellemző) egyaránt nagyobb a valószínűsége annak, hogy zaklató, áldozat vagy felbujtó nevelődik ki. Gerinces családnak nevezi azt a modellt, amelyben a gyermek megkaphatja a törődés, a jó szándék, az önfegyelem képességét. Ezekben az erőszak körforgása helyett – amely az előző két esetben megjelenhet – a törődésé stabilizálódik. A család hordoz ugyan felelősséget, de minden eset egyedi, nem feltétlenül determinált tehát az, ami egy-egy ilyen miliőben történik. Talán ezért sem szerencsés egy-egy ismertté váló esetről mindig sémákban gondolkodni.

Szeretnénk hinni, hogy igen. A szakma egyre többet vizsgálja a zaklatást, ahogy a témát kiveséző filmek is gyarapodnak. Az Intel Security egyik leányvállalata tanulmányt jelentetett meg az Egyesült Államokban zajló, ilyen jellegű bántalmazásokról, és a magyarhoz hasonló drámai eredmény jött ki. A jelentés javaslatokat is megfogalmaz a szülők számára, mit tehetnek ők a gyermekeikért. Első helyen említik a kapcsolat jelentőségét, a nyitott kommunikáció fontosságát. Hasonlóképpen lényeges a megismerkedés az új technológiákkal, amit úgy is megfogalmazhatnánk, hogy be kell lépniük a gyerekek világába. A jelentés azt ajánlja, a szülőknek legyen hozzáférésük a gyermek közösségi médiafelületeihez, valamint legyenek naprakészek a közösségi platformokat illetően, legalább olyan formában, hogy a gyermekük használja-e azokat vagy sem. Végül kiemelik: a szülő gondoskodjon gyermeke informálásáról abban a tekintetben, hogy bármit posztol az interneten, az fenn is marad.

Az alábbi jelentésben hangsúlyos, hogy a megelőzésnek és a kapcsolatiságnak nagy a szerepe a tárgyalt témában. A közösségi nevelés lehet az egyik prevenciós elem, ahogyan az is, ha a gyermek úgy érzi, bármikor számíthat a szülőre: hiszen a bántalmazottnak tudnia kell, hogy nincs egyedül, kaphat segítséget.

2007-ben jelent meg Fekete Gyula cikke Európa! S. O. S.! címmel, amelyben az író az aggasztó demográfiai helyzet miatt kongatja meg a vészharangot. Ez a téma – a népesedés ügye – ma is érvényes, de ha újabb tartalommal is fel lehetne tölteni az írást, az elsők közé kerülne a kamaszok mentális helyzete, az online világ okozta károk sora és a cyberbullying ügye. A vészcsengőt, úgy tűnik, érdemes erőteljesen nyomni. A feladatunkat pedig Luther Márton már fél évszázada kijelölte: „Segítsünk másokon! Mert a mások is mi vagyunk.”