A fájdalom és a reménység hangjai

A libanoni, szíriai, kárpátaljai és más Kárpát-medencei magyar, valamint északír nők részvételével Libanonban, a Református Egyházak Világközössége Európai Területi Tanácsa (REV Európa), a Szíriai és Libanoni Nemzeti Református Zsinat (National Evangelical Synod of Syria and Lebanon, NESSL) és a Magyarországi Református Egyház együttműködésében megrendezett konferencia második napján Elizabeth Hughes északír lelkésznő tartotta a kezdőáhítatot az Úr imádságának utolsó szavairól: „mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség” (Mt 6,13b). Jézus Krisztus születésének Lukács evangéliumában megírt története alapján emlékeztetett, hogy az egymást követő szuperhatalmak és önjelölt megváltók világában a keresztyének mindig elsődlegesen a mennyek országának, Jézus királyságnak a szolgálatában állnak. Rámutatott, hogy az észak-írországi konfliktus közepette is az hozott változást az egyházak életében, amikor a keresztyén egyházi vezetők és lelkipásztorok felismerték és hitet tettek arról, hogy Krisztus követőiként egyedül Istenért és az ő dicsőségéért kell élniük, nemzeti, felekezeti céljaik emögött csak másodlagosak lehetnek.

Rima Nasrallah, a NESSL lelkésze és a Közel-Keleti Teológiai Főiskola (Near East School of Theology, NEST) tanára Ricpa kevésbé ismert történetével (2Sám 21,1–14) kapcsolatos meglátásait osztotta meg. Rámutatott, hogy bár sokat szenvedett, Ricpát a fájdalmak nem bénították meg. Története ezért bátorító és cselekvésre ösztönző lehet azoknak a nőknek, akik sokszor talán kiszolgáltatottnak érzik magukat. Az ószövetségi történet a gyengeségükkel harcoló nőket is arra sarkallja, hogy legyenek készen hallatni a hangjukat és rávilágítani arra, ami nem Isten szerint való.

Az önmagunkkal való megbékélés fontosságáról és tapasztalatairól a résztvevők egy panelbeszélgetésben osztották meg gondolataikat egymással. A téma fontosságát jól mutatja, hogy a tapasztalataikról és álmaikról beszélő nők több esetben is arról számoltak be, hogy a háború foglyainak érzik magukat, hiszen a sorsukról mások döntenek. De ha egy konfliktus véget is ér talán – ahogy az Észak-Írországban immár harminc éve történt –, a kiszolgáltatottság, a félelem és az erőszak ki nem törölhető lenyomatokat hagynak a lelkeken.

A másokkal és önmagunkkal való megbékélés témáját követően a konferencia utolsó napjának fókuszában a reménység állt. Ann Artin, a NESSL női szolgálói csoportjának tagja a gyermekeit sirató Ráhel alakjáról beszélt 1Móz 35,16–21, Jer 31,15 és Mt 2,16–18 alapján. Hangsúlyozta, hogy Isten számára a szenvedő asszony fontos, könnyei nem maradnak előtte észrevétlenek. Ahogyan Ráhel gyermeke a szomorúság fiából (Benóni) az erő fiává (Benjámin) válik, ahogyan az üldözött izraeli nép hazatért, ahogyan a betlehemi gyermekgyilkosságok után Jézus visszatért Izrael földjére, úgy a jelenleg a háború fájdalmai és terhe közepette élő nők számára is van remény, Isten látja őket, nem felejtette el őket.

Pocsainé Tövissi Tímea kárpátaljai lelkipásztor a tékozló fiú példázatának (Lk 15,11–32) interaktív bibliatanulmányozásán keresztül mutatott rá arra, hogy minden élethelyzetben Isten az, aki munkálkodik az övéi lelkében, hogy önmagához hasonlóvá, az ő jellemére változtasson bennünket. A keresztyének, és így a háborús helyzetben élő nők számára is az ad reménységet, ha őszintén szembenéznek a legnagyobb nehézségeikkel, és imádkozni kezdnek életüknek azokért a területeiért, ahol a hiányosságaikat látják, ahol erősödésre, változásra van szükségük.

A bibliatanulmányokat követően a résztvevők a reménységükről, az álmaikról beszélgettek és megosztották egymással, hogy mi az a hang, amit szeretnék, ha az egyházak és a szélesebb világ is meghallana. A konferencia úrvacsorai közösséggel zárult.

A konferencia lezárását követően április 6-án a magyar és az északír vendégek a NESSL Bejrúthöz közeli, rabiehi gyülekezetében vettek részt istentiszteleten, ahol Pocsainé Tövissi Tímea kárpátaljai lelkipásztor hirdette az Igét Eszter könyve alapján.

Napjainkban, amikor legtöbbször csak a hatalom és az erőszak hangjai harsogják tele az életünket, 2025 tavaszán Libanonban harminc olyan nő találkozott, akiknek a hangját, úgy tűnik, alig akarja meghallani a világ: háborút és fegyveres összecsapásokat át- és túlélő nők Európából és a Közel-Keletről. A veszteségek, a kilátástalan és félelemmel teli helyzetek és a jövő bizonytalanságai közepette is Megváltójukat hűségesen szolgáló nők, akik felismerték, hogy a földrajzi távolság, a nyelvi és kulturális különbségek ellenére sokkal több van, ami összeköti őket, mint ami szétválasztja, akik egymásban testvért kaptak, és akik néhány rövid nap alatt is olyan mély lelki közösséggé kovácsolódtak össze, ahol helye volt a könnyeknek és a nevetéseknek is. Sokszor elfelejtett, magukat talán gyengének érző, mégis igazán erős nők és asszonyok találkoztak, akik bíznak abban az Istenben, aki hallja a meg nem hallott hangokat is. A mi feladatunk, békében élő egyházak férfi és női tagjaiként pedig az, hogy mi is meghalljuk végre az ő hangjukat. Hordozzuk kitartóan imában azokat a keresztyén nőtestvéreinket, akik fegyverek nélkül harcolnak a háború frontvonalain Szíriában, Libanonban, Ukrajnában, Kárpátalján vagy a világ bármelyik más pontján, és legyünk készek meghallani azt is, ha Urunk az ima mellett aktív cselekvésre is hív bennünket őértük!