A húsvét felforgató eszméje

A Református Egyházak Világközösségének főtitkára, Chris Ferguson, kanadai református lelkész hírlevélben osztotta meg húsvéti gondolatait az élet győzelméről a halál felett, szemben az életellenes evilági erőkkel.

Az idei Húsvétot megelőző néhány hónap a rendkívüli erőszak és konfliktus időszaka volt. Kiterjedt háborúk, erőszak és konfliktus sújtották Isten világát a közelmúltban.

Tagegyházainkat megrendítették és feldúlták azok az elképesztő méreteket öltő geopolitikai konfliktusok és az erőszakhullám, amelyet a módszeres rasszizmus, az összetett katonai szembenállás és az agresszív, a vallásközi kapcsolatokat is érintő terrorizmus táplál. Mindez keményen sújtotta a keresztény egyházakat, de a fájdalmon keresztül is egyértelmű, hogy az erőszak nem csak a keresztyéneket vette célba, hanem antiszemita és iszlámellenes vonásokat is hordoz. A vallásilag igazolt erőszak maga, valójában, vallástalan.

Az erőszaknak mély gyökerei vannak, és azt nem lehet elválasztani a környezeti, gazdasági, társadalmi, politikai és vallási igazságtalanságtól, amely a világot uralja, amit Isten teremtett, szeret és megvált. Az imádságban és nyilvános tanúságtételben adott válaszunkban a felebaráti szeretetet kell előtérbe helyeznünk, ami a keresztény szolidaritás formájában ölt testet, ami természetesen sokkal többet jelent, mint csupán keresztyének közötti összefogást. A keresztény szolidaritásnak a szeretetben kell gyökereznie, amely túlmutat a vallások közötti határokon, és elsősorban az erőszak áldozataival vállalt emberi együttérzésben, támogatásukban és befogadásukban nyilvánul meg.

A torontói gyülekezet, amelynek tagja voltam, minden évben egy füzetet állít össze böjti gondolatokkal. A téma ebben az évben a „Útravaló kenyér". Húsvét vasárnapra ebbe a kiadványba jelent meg egy rövid írásom, amit a fent leírt helyzet fényében szeretnék most megosztani.

***

„Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere." (János 6.47-48)
A Húsvét reggel azzal az üzenettel tört be a küzdelmek és fájdalom, a gond és félelem bénította, a rutin, klisék és megszokás követésében eltompult világba, hogy az élet erősebb a halálnál. Hogy ez az utazás – legyen az az ember személyes, családi, gyülekezeti vagy közösségi életútja, minden szintjén az életről szól. Az életről, amely minden embert megillett és az egész teremtett világot magába foglalja.

Húsvét az életről szól, az a középpontja és célja. A mindennapok élete, amelyet életellenes hatalmakkal, rendszerekkel és struktúrákkal szemben kell megvalósítanunk. A Húsvét abba a világba tör be, amelyik lábbal tiporja az életet és a méltóságot és azokat, akik fel merik emelni hangjukat, megszervezik és védelmezik Isten életről szóló tervét, megalázza és keresztre feszíti.

A Húsvét azt a felforgató eszmét hordozza magában, hogy szemben mindazzal, sőt, mindannak ellenére, ami történik, ennek a földi útnak a célja az élet, méghozzá a bővölködő élet mindenki számára.

Hinni és bízni azt jelenti, hogy annak ellenére vállaljuk fel és lépünk rá erre az útra, hogy tudjuk, befolyásos hatalmak az életet elpusztítására törnek. És gyakran úgy tűnik ma, hogy a halál erői fölényben vannak.

Efezusban, ahol János evangéliumát elsők között hallották az emberek, szinte minden utcasarkon állt egy szobor Róma istennőjének tiszteletére, „örök Róma" felirattal, amelyik azt hirdette, hogy Róma uralma soha nem ér véget. Ebben a környezetben beszéli el János Jézus történetét, aki az „örök életet" hirdette, ami erősebb és tartósabb, mint a leigázásra, pusztításra és halálra épülő római „projekt".
A Húsvét reggel ebbe a valóságba tör be az evangéliummal: Jézus feltámadt szemben minden életet pusztító erővel. Az, akit keresztre feszítettek, megaláztak, lábbal tiportak és megvetettek, felemeltetett és követésre hív minket is. Jézus, mondja János, az élet kenyere.

Ez több, mint a szentségek és szimbólumok, vagy éppen Jézus üzenetének metaforája. Arról a választásról szól, hogy az élet útját járjuk azokkal együtt, akiket a halál rendszere és hatalma kizár, kifoszt, megaláz, elpusztít és keresztre feszít. Ez az út szolidaritás a birodalom szegényeivel, menekültjeivel és áldozataival, illetve az egész teremtett világgal. Jézus, az élet kenyere, feltárja számunkra az igazságot, amely erőt ad, amikor a szolidaritás és igazságosság útján járunk.

Külügyi Iroda