Október 14–23. között a thaiföldi Chiang Maiban tartotta 27. nagygyűlését a Református Egyházak Világközössége, „Légy állhatatos a bizonyságtételedben!” mottóval. A keresztyén állhatatosságról szóló közös gondolkodás mellett a 115 tagegyház képviselői döntést hoztak a közösség következő hét évét meghatározó munka sarokpontjairól, és megválasztották a 2032-ig a közösség munkáját irányító végrehajtó bizottság tagjait, illetve a szervezet új elnökét és alelnökeit.
Szolidaritás a thaiföldi református keresztyénekkel
A Református Egyházak Világközössége (REV) 2025. évi nagygyűlésének vendéglátója a Thaiföldi Krisztus Egyháza (Church of Christ in Thailand) volt. A nagygyűlés tíz napján a vendéglátók nagylelkű vendégszeretetről tettek tanúbizonyságot. Az amerikai misszionáriusok szolgálatával elkezdett és teljesen függetlenné csak a hetvenes évek közepére váló egyház missziói látása, valamint a thai társadalom kisebb-nagyobb közösségeiért végzett szolgálata alázatra indító például szolgálhatott sokaknak. A thai testvérek számára ugyanakkor a nagygyűlés lehetőséget adott arra, hogy szélesebb körben osszák meg tapasztalataikat keresztyén testvéreikkel és megerősödjenek abban, hogy még ha apró kisebbségként is vannak jelen hazájukban, a világot felölelő Krisztus-test tagjai.
A 27. nagygyűlés mottója: „Légy állhatatos a bizonyságtételedben!”
A tagegyházak képviselői több, a keresztyén állhatatossággal kapcsolatos előadást és reflexiót hallhattak, különböző oldalról megvilágítva a nagygyűlés mottóját a Zsidókhoz írt levél 12. fejezetének első két verse alapján. Bibliatanulmányozásaikban fogyatékkal élő, őslakos közösségből származó, palesztin és afrikai keresztyén teológusok azzal kapcsolatos gondolataikat osztották meg, hogy mit jelent a Biblia egyes történetei alapján az állhatatosság.
A plenáris döntéshozatal főbb kérdésköreihez kapcsolódva több orientáló előadás hangzott el. Otis Moss chicagói lelkész az egyház és így a református világközösség azon küldetéséről beszélt, hogy só és világosság legyen, míg Niveditha Menon indiai politológus az úgynevezett globális dél (világunk fejlődő és feltörekvő országai) női képviselőjeként az igazságossággal kapcsolatos dilemmákra mutatott rá. A fiatalabb generációk részéről rövidebb felszólalásaikban Priyanka Samy, az indiai dalitok (az indiai kasztrendszerből kirekesztett emberek, az „érinthetetlenek”) jogaiért küzdő aktivista, Adon Naman, a Szíriai és Libanoni Nemzeti Református Zsinat (National Evangelical Synod of Syria and Lebanon) szíriai fiatal lelkipásztora és Victoria Turner, az angliai Egyesült Református Egyház (United Reformed Church) teológusa osztották meg a misszióval és igazságossággal kapcsolatos meglátásaikat.
A nagygyűlés végéhez közeledve a plenáris alkalmakon elhangzott gondolatokkal és felismerésekkel kapcsolatos reflexióikat osztották meg az egybegyűltekkel a világközösség különböző képviselői: Jooseup Keum, a Világmissziói Tanács (Council of World Mission) főtitkára, Wibke Janssen, a Rajnai Egyház ökumenizmusért és külkapcsolatokért felelős vezetője, Karen Geogria Thompson, az amerikai Krisztus Egyesült Egyházának (United Church of Christ) vezetője és Dario Barolin, az Uruguayi Valdens Egyház lelkésze. Felszólalásaikban arra keresték a választ, hogy a nagygyűlésen elhangzottak hogyan befolyásolják a REV teológiai önértelmezését, hogyan tudják erősíteni a közösséget, illetve hogyan tudja a világközösség igazságosság melletti elköteleződését tovább mélyíteni.
Határozatok a REV igazságosság melletti elköteleződésének megerősítésére
A nagygyűlésen a tagegyházak delegáltjai az úgynevezett Workbookban előzetesen jelzett témákban hoztak döntéseket, amelyek a következő hét év munkájának orientációjául szolgálnak majd. A közösség, az ökumenizmus és a vallásközi párbeszéd, az igazságosság, a teológia és a misszió témájában születtek határozatok. A nagygyűlés elfogadott egy olyan jelentést is (Public Witness Report), amely olyan közérdeklődésre számot tartó témákat tartalmaz, amelyekre nézve a tagegyházak képviselői fontosnak tartották a globális református közösség megszólalását.
A jelentés napjaink különböző kérdéseire, aggodalomra és kiemelt figyelemre okot adó jelenségek és tapasztalatok széles körére nézve fogalmaz meg ajánlást. Foglalkozik ökológiai kérdésekkel, az őslakos közösségek problémáival, a migrációval, a szexualitással és reprodukciós jogokkal, különböző regionális konfliktusokkal, de kiemeli a csökkenő egyháztagság jelentette kihívásokat, amelyekkel a németországi egyháznak kell szembenézni. A jelentés szót emel az afrikai származású emberek, az indiai dalitok és a palesztinok jogai mellett, és hangsúlyozza a rabszolgaság minden formája felszámolásának szükségességét. Elítéli továbbá az antiszemitizmust, és rögzíti a tagegyházak aggodalmát a vallási nacionalizmussal, a militarizálódással és az autokratikus tendenciák térnyerésével kapcsolatban.
A nagygyűlésen a tagegyházak döntöttek a REV alapokmányának módosításáról is, aminek értelmében a közösség döntéshozó fórumának döntésképessége 50 százalékról 40 százalékra csökkent. A pénzügyi bizottság jelentését elfogadva a delegáltak határoztak arról is, hogy az elkövetkező egy évben az újonnan megválasztott végrehajtó bizottság tagjai személyesen látogatják meg a REV munkájában és szolgálatában az elmúlt évek során inaktívvá vált egyházakat státuszuk egyértelmű rendezése céljából.
A református világközösség az egyetemes egyház tagjaként
Október 19-én, vasárnap a nagygyűlés résztvevői a helyi thai keresztyénekkel közösen emlékeztek meg a református világközösség százötven éves történetéről. Az alkalmon jelen volt és Igét hirdetett Jerry Pillay, az Egyházak Világtanácsa főtitkára is, aki a Zsidókhoz írt levél 12,1–2 alapján az ökumenikus bizonyságtételben való állhatatosságra hívta a világközösség tagjait. Rámutatott, hogy az az állhatatosság, ami a hit megtartását, megélését és megosztását lehetővé teszi, Krisztusban gyökerezik – ahogy azt az idén 1700 éves niceai hitvallás is egyértelművé teszi. Emlékeztetett, hogy az egyház előtt álló olyan kísértésekkel szemben, mint a nacionalizmus, a mérgező maszkulinitás, a fehér felsőbbrendűség vagy a jólétre és az uralomra vonatkozó téves teológiai gondolatok, egyedül úgy lehet eredményesen megállni és így a hitben állhatatosan kitartani, ha a keresztyének valóban „Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére” néznek.
A 150. évfordulóról szóló megemlékezés részeként felszólaltak a világközösség korábbi vezetői is: a REV elődszervezetének, a Református Világszövetség elnöki tisztségét 1982–1990 között, illetve 1990–1997 között betöltő Allan Boesak és Jane Dempsey Douglas, továbbá a 2010-es nagygyűlésen az RVSZ-szel összeolvadt Református Ökumenikus Tanács 2000–2005 közötti elnöke, Kadarmanto Hardjowasito és a REV elnöki feladait a 2025-ös Chiang Mai-i nagygyűlésig ellátó Najla Kassab.
A Mennonita Világkonferencia vezetőinek részvételével sor került továbbá a református–anabaptista felekezetek közötti kiengesztelődés egy újabb momentumára is: a két főtitkár egymás lábát megmosva fejezte ki megbánását a múltban a másik felekezet tagjaival szemben elkövetett vétségekkel kapcsolatban. A szimbolikus cselekedetet követő beszédükben mind Setri Nyomi REV-főtitkár, mind César García, a Mennonita Világkonferencia főtitkára a keresztyének egymásrautaltságát hangsúlyozták, valamint megerősítették a két felekezet egymás melletti elköteleződését az igazságosságért való törekvésekben.
Tisztújítás
A nagygyűlés a világközösség elmúlt éveit meghatározó két vezető tisztségviselője, a 2017-es nagygyűlésen megválasztott Najla Kassab (Szíriai és Libanoni Nemzeti Református Zsinat) elnök, és a a főtitkári tisztséget 2023-tól ideiglenesen betöltő Setri Nyomi (Ghánai Presbiteriánus Egyház) számára az elköszönés alkalma is volt. Elnöki beszámolójában Najla Kassab rámutatott, hogy a REV is egy folyamatosan alakuló közösség, amely identitásának meghatározó fókusza az igazságosság melletti elköteleződés. Leköszönő elnökként Najla Kassab úgy látja, hogy világunk számtalan kihívása szükségessé teszi az állhatatosságban való növekedést, ami az egyház prófétai hangjának a megtalálását is jelenti egyben. Ebben a törekvésben a REV-nek az egyik legjelentősebb alapot a 2004-ben elfogadott accrai hitvallás jelenti, de szükség van a közösség egyes földrajzi régiói közötti kapcsolatok erősítésére és a közös felelősségvállalás erősödésére is.
Setri Nyomi főtitkári beszámolójában a világközösség 150 éves történelmével számot vetve tekintette át az elmúlt nyolc év programjait. Összegzést adott a REV legfontosabb partnereiről és a nemzetközi ökumenikus mozgalomban való részvételéről, de a koronavírus-világjárvány hatásairól, a tagegyházak részvételéről és felelősségvállalásáról is.
Setri Nyomi ideiglenes főtitkár utódát még 2025 szeptemberében megválasztotta a REV ezzel megbízott bizottsága: a döntés értelmében a világközösség munkájának koordinációját 2026 februárjától a már eddig is a hannoveri főtitkárság munkatársaként szolgáló Philip Peacock viszi tovább. A nagygyűlésen ugyanakkor a tagegyházak delegáltjai megválasztották a REV új elnökét és a közösség munkájának felügyeletéért felelős végrehajtó bizottság új tagjait is. Najla Kassab mandátumának lejártát követően a REV új elnöke Karen Georgia Thompson, az amerikai Krisztus Egyesült Egyházának (United Church of Christ) vezetője lett. A REV egyik alelnökévé választották az európai régió elnöki feladatait 2025 júniusáig ellátó Martina Wasserloost (Német Református Szövetség). Az új végrehajtó bizottság tagjává választották Beszédes Máriát, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház esperesét.
A nagygyűlés záró istentiszteleti alkalmán elmondott beszédében újonnan megválasztott elnökként Karen Georgia Thompson arra hívta a tagegyházakat, hogy az előttünk járó hithősök példájából merítve, félelem nélkül vállalják a tanúbizonyságot. Bár Jézus követése sokszor nagy árat követelt a tanítványoktól és így tőlünk is, azonban meg kell erősödnünk abban, hogy ezen az úton nem járunk egyedül, Isten maga jár velünk.
Az európai régióból alelnöknek választott Martina Wasserloos a megválasztását követően a német Református Szövetség lapjának adott interjúban arról számolt be, hogy új tisztségében igyekszik majd az európai tagegyházak, illetve a földrajzi régiók közötti teológiai párbeszédet erősíteni, de azt is fontosnak tartja, hogy a református egyházak az autoriter tendenciák erősödésével is szembenézzenek.
Remény a könnyeken túl: üzenet a tagegyházaknak
A nagygyűlés végén az ott elhangzottakat összegezve a delegáltak elfogadták azt a jelentést, amely a tagegyházak szélesebb közösségének számol be a nagygyűlésről. A Remény a könnyeken túl címet viselő üzenet számot vet mindazzal az ajándékkal, amiben a jelenlevőknek részük lehetett, egyúttal mindazzal a fájdalommal is, amellyel a világ különböző pontjain és helyzeteiben élő református közösségeknek szembe kell nézniük. A nagygyűlés mottójául szolgáló Zsid 12,1–2 igeversek gondolatmenetét követve elismeri egyrészt, hogy minden törekvés ellenére sokakkal szemben a REV nem tudott valódi figyelmet és cselekvőképes szeretetet felmutatni, másrészt pedig a világközösség széttöredezettségével („tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt”). A Krisztusból gyökerező közösség és – ehhez kapcsolódóan – az igazságosság melletti elköteleződésre hívja a tagegyházakat („…és állhatatossággal fussunk meg az előttünk levő pályát.”), valamint arra, hogy Jézusra nézve erősödjenek meg az egyház prófétai küldetése, a misszió és az igazságosság mellett („Nézzünk fel Jézusra”).
Remény a könnyeken túl
A Református Egyházak Világközössége 2025. október 14–23. között Chiang Maiban, Thaiföldön tartotta 27. nagygyűlését, amely a 2010-es egyesülő nagygyűlés óta a második volt. A találkozó emlékeztetett bennünket arra, hogy fiatal ez a testület, még akkor is, ha a közösség 150 éves fennállását és történelmét ünnepeltük. Ez egy örömteli alkalom volt, amin a múltat, az elért eredményeket, valamint a köztünk jelen lévő és munkálkodó Istent ünnepeltük.
Hálásak vagyunk vendéglátóinknak, a Thaiföldi Krisztus Egyházának. Hitükben való kitartásuk, aktív tanúságtételük példa és igaz inspiráció forrása egész közösségünk számára. Hálásak vagyunk vendégszeretetükért, és biztosítjuk őket folyamatos imáinkról.
Hallottunk olyan lehetetlen dolgokról, amelyek lehetségessé váltak. Megemlékeztünk azokról, akik megálmodták azt, amit ma a Református Egyházak Világközösségeként ismerünk. Megünnepeltük azokat, akik hallgattak a Szentlélek hangjára és szembeszálltak a társadalmi normákkal, vendégszeretetet tanúsítottak és befogadták Isten egész népét. Látták a körülöttük lévő világ szükségleteit, Isten munkatársai lettek egy új dolog létrehozásában, és látták, ahogy az kibontakozik (Ézs 43,18).
A 150 éves történelmi háttér és a fiatal, 15 éves REV egymás mellé állítva lehetőséget ad arra, hogy felidézzük a közösen bejárt út történelmi mérföldköveit, az előttünk járók kitartását és a leküzdött kihívásokat. Ez egyben alkalom arra is, hogy a múlt tanulságai alapozzák meg a jövőt, miközben ismét együtt válaszolunk az elhívásunkra, hogy Jézus Krisztus tanítványai és az igazságosság keresői legyünk.
Eleink jajkiáltásai az Isten által számunkra és velünk együtt munkált jövőjére irányítják figyelmünket (Róm 4,17).
Generációk jajkiáltása
„...a bizonyságtevőknek ekkora fellege vesz körül...” (Zsid 12,1)
A generációkon átívelő jajkiáltások egyszerre voltak ünneplés és kétségbeesés könnyei. Könnyek, amelyek egy olyan világ tanúságtételét kísérték, amelyet bár Isten teremtett, de mégsem tapasztalhatja meg mindig Isten szeretetét és gondoskodását az emberiség cselekedetein keresztül. Az örömkönnyek pedig Isten jelenlétének és munkálkodásának láttán fakadtak, amely az emberi lélek legemelkedettebb pillanataiban nyilvánultak meg, és az egyházban, amely megélte a felebaráti szeretet parancsolatát: „szeresd felebarátodat, mint magadat” (Mk 12,31).
A világraszóló református család accrai hitvallásban megfogalmazott „jajkiáltása” még mindig velünk van: az igazságosságért és a békéért, a szabadságért és a pozitív változásért való kiáltás.
Elismerjük, hogy történelmünk során bűnrészesek voltunk olyan cselekedetekben, amelyek szenvedést okoztak embereknek és közösségeknek, mint például az anabaptisták üldözése. Megvalljuk, hogy az ilyen üldöztetés az evangélium elárulásával egyenlő.
Megemlékezünk a niceai hitvallás 1700. évfordulójáról, és hálával fogadjuk azt a törekvést, amely közös teológiai alapot kíván teremteni a keresztyén egységre (Jn 17) vonatkozó küldetés megvalósításához – könyörögve az egyháznak, Krisztus testének egységéért, amely már élő valóság, de még nem teljes. Sokfélék vagyunk: Isten terve szerinti szőttes, amely hűen tükrözi a világközösség sokszínűségét.
Különböző országokból és közösségekből származó testvérek vagyunk, magunkban hordozva azoknak a helyeknek a valóságát, amelyek formáltak és alakítottak minket. Sokszínűségünkben vannak olyan különbségek, amelyeket ünnepelni kellene, azokra nem egyszer mégis leküzdendő akadályként vagy elkerülendő kihívásként tekintünk. Sokszínűségünket a mély hála és öröm könnyeivel ünnepeljük, megemlékezve azokról, akik számára a teljes részvétel közösségünkben még mindig elérendő cél.
Ünnepeljük a köztünk élő fiatalokat és az általuk hozott bölcsességet. Az ő kiáltásuk a mi sóhajunk, szívükben pedig többre vágynak, mint ami közösségünkben megvalósult és elfogadásra került. Meghallgattuk őket, és most együtt alakítjuk az utat egy új egyházi jövőkép megalkotásához, közös tanúságtételünkhöz, amellyel a világnak és az utánunk jövő generációknak tartozunk. Örömteli szívvel ünnepeljük a köztünk élő fiatalokat.
Hálásak vagyunk azokért a nőtestvéreinkért, akik vezetői szerepükben és az Istennel való kapcsolat terén jelentős ajándékokkal gazdagítják közösségünket. Bizonyságtételük állhatatos, és elkötelezettek abban, hogy jelen legyenek és felajánlják ajándékaikat, még akkor is, ha azok befogadása nem teljes egyházunk és közösségünk életében. Örömmel ünnepeljük a köztünk élő nőket.
Tárt karokkal fogadjuk a fogyatékkal élő testvéreinket, és örülünk jelenlétüknek és részvételüknek. Akkor éljük meg igazán a közösséget, amikor befogadunk mindenkit, aki Isten képmására teremtetett. Fogyatékkal élő testvéreink emlékeztetnek arra, hogy Isten jelen van és láttatja magát mindannyiunkban és mindannyiunkon keresztül. Örömmel ünnepeljük a fogyatékkal élőket, akik továbbra is ösztönöznek minket és gazdagítják életünket.
Őslakos testvérinkkel egy úton járunk, miközben tisztában vagyunk az őket sújtó atrocitásokkal és emberi mivoltuk megkérdőjelezésével a történelem során. Örömteli szívvel ünnepeljük kapcsolatukat a bolygóval, a termőfölddel, a folyókkal és a tengerekkel. Továbbra is szembe szállunk a gyarmatosítással, a természeti kincsek kizsákmányolásával, a föld és az emberek elpusztításával. Készek vagyunk bölcsességükből tanulni és elkötelezzük magunkat, hogy szolidárisak leszünk velük ellenállásukban és kitartásukban.
Hálát adunk Istennek, hogy a jelen nagygyűlés során kölcsönös megértésre és megbocsátásra jutottunk a Mennonita Világkonferenciával, hogy együtt járhassunk a tanítványság útján és egyesíthessük erőfeszítéseinket az igazságosság, a béke és a teremtett világ teljessége érdekében.
Krisztus teste vagyunk. Ekként ünnepeljük mindazt, amik lehetünk, Isten szeretetének és irgalmának képviselőiként. Az evangélium hirdetésével, amely mindenkinek – szegénynek és gazdagnak egyaránt – szól, valamint cselekedeteinkkel tanúskodunk erről a szeretetről és irgalomról.
Kétségeink megvallása
„...tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt...” (Zsid 12,1)
A világ valósága ellentmond a szeretet és irgalom Istene szándékainak. Az emberekben és a közösségekben nyilvánvalóak a sebek, amelyeket a világban jelen lévő betegség okozott. Bevalljuk, hogy nem vagyunk eléggé figyelmesek a körülöttünk élő rászoruló embertársainkkal.
A szegények egyre szegényebbek lesznek. A Birodalom öröksége és jelenléte még nyilvánvalóbbá válik manapság, amikor a világ gazdagsága csak kevesek jussa.
Az igazságosságért való küzdelem java még mindig előttünk áll, és az aggodalmak olyan ütemben szaporodnak, hogy már-már meghaladják válaszadási képességünket. Felismertük, hogy az együttérzésre való képességünk lankadása az Isten szolgálatára irányuló vágyunk egyik jelentős kihívása. Ahhoz, hogy a szükséget szenvedők között szolgáljunk, össze kell fognunk és együtt kell dolgoznunk egy mindenki számára igazságos világ előmozdításán.
A felhívás, hogy szeressük felebarátunkat, mint önmagunkat, feltétel nélküli felhívás. Azonban nem könnyű eligazodni egy olyan világban, ahol többféle vallási hagyomány létezik. Sok helyen az igazságosság keresése közösségeinkben azt jelenti, hogy együtt kell működnünk más vallási hagyományokhoz tartozó testvéreinkkel, hiszen ők is Isten szeretetét közvetítik a világban.
Miközben a világ szükségleteivel foglalkozunk, tisztában vagyunk azzal is, hogy figyelmet kell fordítanunk a közösségre is.
A világközösség nem minden tagja volt jelen ezekben a napokban, és hiányukat fájdalommal tapasztaltuk meg. Elgondolkodtunk azon, hogy egyesek miért nem vesznek egyáltalán részt a világközösség életében, mások pedig miért maradtak távol ez alkalommal. Elkötelezettek vagyunk abban, hogy megtaláljuk a módját annak, hogy mindenki részese lehessen a világközösség életének.
Szükségünk van hiányzó testvéreinkre és hangjukra, hogy megtaláljuk a helyes válaszokat és közösségünket a maga teljességében megélhessük – ahol lehetőségünk van meghallgatni és tanulni egymástól, és együtt növekedni a hitben.
A felebarátunk szeretete azt is jelenti, hogy mindenkit szívesen fogadunk az asztalnál, hogy együtt törjük meg a kenyeret, és Krisztus testének tagjai legyünk közösen.
Felhívás, hogy közösségként éljünk
„...és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát.” (Zsid 12,1)
Nem csak hátra, előrefele is tekintünk. Az előttünk járó reformátorok elkötelezték magukat Isten és egymás iránt. Nekünk is meg kell fontolnunk, milyen elkötelezettséget kell vállalnunk Isten és egymás iránt, hogy közösségként, az összetartozás, testvériség és közösség helyeként élhessünk – éppen „a mostani idők miatt” (Eszt 4,14).
Az együttlét kiemelt célunk. Ezek az összejövetelek teret adnak arra, hogy megismerjük egymást, miközben olyan beszélgetésekben lehet részünk, amelyek megerősítik hitünket és formálják életünket. Eszmecserénknek nyitottnak kell lennie, annak a készségnek a szellemében, hogy megismerjük azokat, akikkel egy közösségben vagyunk.
A világban jelenleg tapasztalható bizonytalanság arra hívja az egyházat, hogy egységét és sokszínűségét egyaránt megélje. Sokszínűségünk ajándék, a kölcsönös tanulás során félre kell tennünk az előítéleteinket és a másikról kialakított előzetes elképzeléseinket, amikor Istennel találkozunk, aki a másikban is megmutatja önmagát. Fontos az a kontextus, amelyből érkezünk, a kulturális közeg, amelynek dinamikája formál és alakít minket hívő emberekként is. Az egyformaság, uniformitás elvárása a sokszínűségünkben rejlő teljességünk tagadása.
Közösségként élni (koinonia, communio) azt jelenti, hogy együtt vagyunk, közösen keressük az igazságosságot és éljük meg a Szentlélek jelenlétének teljességét. Ha lelkileg gondot viselünk magunkról és egymásról, az biztosítja, hogy meglegyen mindaz, amire szükségünk van a mindennapi élethez. Csak akkor tudunk másokat átformálni, ha magunk is újjászületünk.
A REV közösségként abban hisz, hogy a keresztyén hit felelet, válaszadás Isten hívására, hogy előmozdítsuk az igazságosságot és gondoskodjunk minden ember lelki szükségletéről, és a világ formálásában Jézus Krisztus szeretete vezessen.
A világ megváltoztatására, alakítására irányuló vágyunknak Istennel való kapcsolatunkból és a Szentlélek jelenlétéből táplálkozó életünkből kell fakadnia.
A közösségben való együttlét lehetőséget ad arra, hogy lélekben növekedjünk. Ez a megújulásra való elhívás egy olyan korszakban szólít meg, amikor túl sok a tennivaló. A lélek mélységének keresése az az „üzemanyag”, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy eleget tegyünk az igazságosság munkálására szóló elhívásunknak. Isten iránti szeretetünk arra ösztönöz minket, hogy gyakoroljuk a lelki gondoskodást, amely magában foglalja a Krisztus testéért való imádkozást is.
Bátor továbblépés
„Nézzünk fel Jézusra” (Zsid 12,2)
A prófétai tanúságtételre való elhívás bátorságot igényel. Reformátusok vagyunk és folyamatos megújulásra szorulunk (semper reformanda), a 21. századi egyház szükségleteit komolyan véve. 150 évvel ezelőtt a „reformátorok” merész lépéseket tettek, kiléptek komfortzónájukból, és valami újat hoztak létre. Mi is egy olyan világban élünk, amely megköveteli tőlünk, hogy merész lépéseket tegyünk, hogy szembe szálljunk az uralkodó narratívával egy olyan korban, amikor az igazságtalanság normalitássá és elfogadottá vált.
A misszió továbbra is szembenállást és átformálódást jelent, a remény és a jövendő ígéretét hordozza, amely arra hívja az egyházat, hogy szembenézzen a minket körülvevő világ egyre növekvő szükségleteivel. A misszió által az egyház részt vesz Isten a világban folytatott munkájában (Missio Dei). A misszió iránti elkötelezettségünkön keresztül éljük meg Jézus Krisztus tanítványainak elhívását: ételt adunk az éhezőknek és vizet a szomjazóknak, szabadságot a foglyoknak, felszabadítást az elnyomottaknak, bekötözzük a megtört szívűek sebeit, és egyházként az evangéliumot hirdetjük a szegényeknek.
A közösségre való elhívás bátorságot igényel. Bátorságot arra, hogy tetteinket az határozza meg, amit hallottunk és láttunk; és így szálljunk szembe a gyarmatosító kormányzatokkal és struktúrákkal, biztosítva, hogy minden hang meghallgatásra találjon.
Imádkozunk bátorságért, hogy szeretettel fogadjuk mindazok ajándékait, akik közöttünk vannak. Az egyháznak olyan helynek kell lennie, ahol a szeretet virágzik. Az Isten szeretete, amely Jézus Krisztusban, a Szentlélek által árad a szívünkbe, korlátlan szeretet, amely mindenkire kiterjed.
Jézusra tekinteni azt jelenti, hogy közös látomásunk középpontjában Jézus követése, tanításai, cselekedetei, imádságban és közösségben eltöltött élete áll. Jézus időt szánt arra, hogy visszavonuljon és imádkozzon. Időt szánt arra, hogy lelkileg gondoskodjon magáról, és ezzel nekünk is követendő példát adott. A zsoltáros szavaival élve: „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” (Zsolt 46,11) Cselekedeteinket kísérnie kell az Istennel való együttlétnek a Szentírás olvasása és az imádság révén. Imádkozunk azért, hogy bátorságot nyerjünk ahhoz, hogy Krisztus hűséges tanítványai legyünk Isten igéjének folyamatos kijelentése révén.
A csendességből és az Istennel való együttlétből fakad a közösen megfogalmazott látomásunk korunk egyháza számára. Vízió egy olyan jövőről, ahol mindenki táplálékhoz jut és szabad, egy olyan jövőről, ahol az egyház releváns és azon munkálkodik, hogy leleplezze a mindennapossá vált szenvedést, amit a Birodalom hatalma okoz.
Az Isten szeretetében gyökerező közösség ereje a világ megváltoztatásának ereje. Isten adjon nekünk bátorságot a múlt és jelen megpróbáltatásain és könnyein túl.
A fordítást a REV honlapján elérhető angol eredeti alapján az MRE Zsinati Hivatalának Külügyi Osztálya készítette.