Az egyház nem egy érdekvédelmi szervezet, amely magának gyűjt

Első látásra az „igaz istentisztelet” témaköre, valamint az Ukrajnában dúló háború okozta helyzet kezelése távol esnek egymástól. Mi köti össze mégis ezt a két kérdéskört?

Református keresztyén hitünknek sajátossága és lényege, hogy istentisztelettel, imádsággal kezdünk neki a tevékenységeinknek, ezt tekintjük az aktivitásaink, a munkánk forrásának. A mostani tanácskozást is imádsággal kezdtük és úrvacsorás istentisztelettel zártuk, így is megerősítve azt, hogy nem pusztán formális kérdés, hogy mivel kezdünk egy megbeszélést. Amikor meg akarjuk érteni a világot körülöttünk, akkor is szükségünk van az Ige világosságára, Isten akaratának a keresésére. Ha ez kerül az első helyre, akkor tesszük azt, ami Isten szerinti kötelességünk, és nem egyszerűen azt, amit levezetünk valamilyen világpolitikai helyzetelemzésből. Csak így lehetünk képesek elvégezni azt a keresztyén szolgálatot, amelyre elhívást kaptunk. A legtöbb, amit adhatunk a világnak, az istentisztelet áldása. Kálvin azt tanítja, hogy az istentisztelet két dolgot jelent: a liturgikus alkalmat, amikor a templomban, keresztyén közösségben együtt ünnepeljük a vasárnapot, azokat az alkalmakat, amikor együtt vagyunk a gyülekezetben, a másik pedig a munka, amelyet ugyancsak Isten dicsőségére és az ember javára végzünk. Ez legalább olyan fontos, és nem alacsonyabb rendű, mint az előző. A kettő pedig összetartozik: a lelki találkozás, Isten dicsőítése, az ő bölcsességének tanulmányozása, illetve az aktivitás és szolgálat, ami ebből fakadóan megvalósul, mert fölismertük, hogy mi a dolgunk.

Milyen, az egyházat jellemző erősségekre, esetleg gyengeségekre mutatott rá a háborús helyzet?

Az Úristen ajándéka, hogy az ukrajnai válság idején Kárpátalja érdekében olyan összefogás valósult meg a református egyházak között, amelyre nem is számítottunk. Az pedig külön öröm, hogy ebben minket, a Magyarországi Református Egyházat „postásként” is igénybe tudtak venni. Nagyon jó volt megtapasztalni, hogy bár sok esetben mást gondolunk a világról, sőt a hitünkről is, de a segítségben teljesen egyek tudunk lenni. Ezért köszönetet is mondtunk nekik. Köztünk, reformátusok között is létezik a kelet–nyugati törésvonal, ők a genderideológia, illetve a klímaváltozás mentén felvetett kérdések megválaszolását tartják a legfontosabb feladatnak, mi pedig a saját személyes hitünknek, a belső hitbéli védővonalainknak a megerősítését, illetve a közösség megélését. Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspöknek nagy teret adtak, hogy beszámoljon arról, mi történik most Ukrajnában. Nyilvánvalóan kiderült, hogy félretájékoztatják őket, hiszen a nyugati sajtó nem számol be azokról a súlyos visszaélésekről, amelyek például a kisebbségeket érintik Ukrajnában.

Van egyfajta háborús pszichózis, amelyben minden, amit az ukránok csinálnak, az jó, minden, amit az oroszok, az pedig rossz. Nem esik szó arról, hogy Ukrajnában egy olyan nacionalista egységesítés zajlik, ami közvetlen veszélyt jelent a magyar reformátusokra Kárpátalján. Egy nyelv, egy kultúra, egy nemzet, egy vallás legyen. Ez az ottani hivatalos jelszó.

Minek köszönhető az európai szintű összefogás Kárpátalját illetően?

Egész Európát sokkolta a háború kitörése, hiszen egy naiv idealizmus uralkodott, hogy miután megszűnt a kommunizmus, most már minden rendben lesz itt, Európában. Közben egy olyan brutális háborúnak lehetünk a tanúi, amelynek tízezrek esnek áldozatul, katonák és civilek egyaránt. Nagyon erősen él Nyugaton a hidegháború idején aktív keresztyén békemozgalmak emléke, amikor kimondták, hogy a háború nem lehet Isten akarata. Eközben a kormányaik nem győznek fegyvert szállítani Ukrajnába, és ebből következik egy külső és egy belső konfliktus is.

Zán Fábián Sándor püspök beszámolt arról, hogy a kárpátaljai lelkipásztorok ukrán és orosz nyelven is szolgálnak az oda menekülőknek.

A kárpátaljai reformátusok ezt keresztyén kötelességüknek tekintik. Zán Fábián Sándor beszámolt arról is, hogy ukrán és orosz nyelvű bibliákat osztanak, oroszul és ukránul imádkoznak, tartanak istentiszteleteket menekülteknek, megnyitják előttük az otthonukat. Ezek néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlenek lettek volna. A menekültek hálásak mindezért. A magyarokról mindig csak negatív dolgokat olvastak, és aztán kiderül, hogy épp az ellenkezője igaz: a magyarok vendégszeretők, keresztyének és befogadók. Büszkék lehetünk erre, bárcsak több figyelmet kapna ez a hozzáállás a tudósításokban. A testvéregyházaink és partneregyházaink vezetőire mindenesetre mély benyomást tett ez a beszámoló.

A magyarországi közvéleményre milyen hatással volt ez a befogadás?

Remélhetőleg látják az emberek, hogy az egyház azért van, hogy segítsen, és nem azt nézi, hogy ki a református, ki a katolikus, ki az, aki nem hívő, hanem azt, hogy ki van bajban, és a bajba jutottak között nem tesz különbséget. Azt erősíti mindez, hogy az egyház nem egy érdekvédelmi szervezet, amely magának gyűjt, hanem azért van, hogy másokon segítsen. Elsősorban az evangéliummal, de ha szükséges, akkor anyagiakkal, élelmiszerrel és gondoskodással is.

Milyen hangulatban telt az összejövetel?

Mindig nagyon örülünk egymásnak. Régebben kétévente, most évente találkozunk. Már régóta vártuk ezt az összejövetelt, hiszen a koronavírus-járvány miatt több találkozó elmaradt. Örömmel láthattam viszont a lengyel reformátusok püspökét, akinek a beiktatásán tavaly szolgálhattam. Jellemző vita volt, hogy online vagy személyes legyen a találkozás, mert sokak szerint a repülés a klímaváltozás miatt megengedhetetlen, de végül az az álláspont kerekedett felül, hogy a személyes találkozás nem pótolható. A legfontosabb az, hogy tudtunk egymásnak örülni, hogy együtt vagyunk, és beszámolunk az egyházunk életéről. Megéltük a közösséget, közös istentiszteleten vettünk részt, együtt úrvacsoráztunk, ezek mind nagyon fontos részét képezték ennek az alkalomnak. A görög reformátusok egy nagyon kis egyház, nekik rendkívül sokat jelentett, hogy idejött a Református Egyházak Világközösségének Európai Területi Tanácsa, és vállaltuk azt, hogy ott vagyunk velük, és megerősítjük őket. Megtisztelt bennünket a százmillió reformátust összefogó világközösségünk elnöke, Najla Kassab is Libanonból, aki a magyarok igaz testvére és barátja.