Az EVT főtitkára a Koreai-félsziget békéjéért

Olav Fykse Tveit, az Egyházak Világtanácsának (EVT) főtitkára, a Koreai-félszigeten tapasztalható megnövekedett feszültségek megoldásáért szólalt fel, és arra ösztönzi az érintett feleket, hogy azonnal kezdeményezzenek párbeszédet a béke és az újraegyesítés érdekében.
A Koreai-félszigeten kialakult helyzet növekvő aggodalomra ad okot az EVT-n belül is, mert nemcsak a dél-koreai partneregyházakra, hanem az Észak-Koreai Keresztyén Szövetségre is kihatással van, mellyel az EVT hosszú távú párbeszédet és kapcsolatokat épített ki.  A tervek szerint az EVT idén október 30. és november 8. között a dél-koreai Puszan városában tartja majd 10. Nagygyűlését. A nagygyűlést hétévente rendezik meg, mely alkalommal a világ minden tájáról érkező keresztyének találkoznak a legkülönbözőbb egyházaktól.

„Nem tervezzük, hogy a nagygyűlést máshol szervezzük meg" – fogalmazott a főtitkár. „A nagygyűlés témája:  'Életnek Istene, vezess minket igazságra és békére!'.  A Koreai-félszigeten most nagy szükség van az igazság és béke üzenetére. Az a tény, hogy a nagygyűlés Koreában kerül megrendezésre, a mi szempontunkból a világ és egyben a koreai egyházak reményének a kifejezése a béke és a megbékélés folytatására." – nyilatkozott Tveit, hozzátéve, hogy „a Koreai-félsziget békéje ellenségeskedés nélkül is elérhető."

A Koreai-félsziget helyzetéről szóló februári nyilatkozatban a főtitkár úgy fogalmazott, hogy erősebb elköteleződésre, diplomáciai megoldásra és a két Korea közötti együttműködésre van szükség az ellenséges akciók helyett. „A kialakult helyzet a hatoldalú tárgyalások sürgős szükségességét mutatja, azon hat állam találkozóját, akik leginkább felelősek a békéért és biztonságért a Távol-Keleten, hogy visszatérjenek a tárgyalások és bizalomépítés útjára, melyen korábban elindultak. – hangsúlyozta Tveit. „Az egész régió, de különösen azok érdekében, akik Észak-és Dél-Koreában élnek, az EVT a folyamatos fenyegetések és megfélemlítés véget vetésére szólít fel, különben az események katasztrófához vezethetnek. " – fogalmazott a főtitkár ezen a héten Genfben.

Végül azt kérte, hogy a hívek imádkozzanak minden dél- és észak-koreai egyházért. „Támogatásunkról biztosítjuk a dél-koreai testvéregyházainkat, akik az EVT-vel együtt az elmúlt 60 évben keményen dolgoztak, hogy az újraegyesítés és megbékélés céljával elérjék az észak-koreai egyházakat. Arra kérünk minden keresztényt, hogy imádkozzanak a Koreai-félszigetért, és hogy Isten igazságot és békét hozó akarata teljesüljön." – fogalmazott a főtitkár.

Külügyi Iroda
Forrás: Oikumene.org