Az igazi Homo Deus

Szűk értelemben vett mesterséges intelligencián értünk minden olyan megoldást, amelyet egy bizonyos feladat elvégzésére fejlesztettek ki. Az író felhívja a figyelmünket arra a veszélyre, hogy túlontúl megtévesztő terminusokkal aggatjuk tele a mesterséges intelligenciákat – tanulás, tervezés, gondolkodás és intelligencia –, félreértve lélektelen működésük természetét. A kívánalmak velük kapcsolatban ezért vagy túlságosan optimistának, vagy indokolatlanul félelemkeltőnek bizonyulnak.

A Harmat Kiadó gondozásában magyar nyelven is megjelent könyv később rávilágít, hogy noha a szűk mesterséges intelligencia az életünk, egészségünk és környezetünk javára válhat, mégis egyszerre számos fenyegetést rejt: igazságtalanul járhat el egyes személyekkel vagy csoportokkal szemben, elveheti sokak munkahelyét, veszélyezteti az egyéni és közösségi adatvédelmet, szabadságot és stabilitást, nem is beszélve a mesterséges intelligencia katonai használatáról. Rossz kezekbe kerülve a tömegpusztítás eszközeivé vagy egy újabb – immáron globális – diktatúra megalapozóivá válhat, melynek alkotóelemei nem centralizált formában már jelen vannak. A szerző félelme érthető, hiszen szülővárosában és az azonos nevű megyében, Armaghban az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) egyik szárnyának számos terrorcselekménye, a gyűlölet és félelem sajátos elegyének eluralkodása határozta meg huzamosabb ideig az ott élők életét. A könyv írója „jobbik” esetben is a veszélyt nem egy mesterséges intelligencia rosszindulatában látja, tehát hogy a Nagy Adatból (angolul: Big Data) Nagy Testvér (utalva George Orwell 1984 című regényére) lesz, hanem abban, hogy az emberiség lassú fejlődése során már nem tud lépést tartani vele.

Az emberhez hasonló, vagy az úgynevezett általános mesterséges intelligencia megalkotásától, amely már nem csak egy adott feladatot képes elvégezni, korunk még jóval távolabb áll. Mindenesetre a könyv címét adó 2084 jelképes, egyben disztópikus távlatokat is felvető dátum. Némely gondolkodó előfeltevése: ez a technikai fejlődés felszámolja az istenhitet. John C. Lennox érvelésében rámutat, hogy ezeket a tudósokat, jövőkutatókat ateista meggyőződésük és világképük vezeti, amit a természettudományos ismeretek által látnak igazoltnak – mondhatni, tévesen. A szakterület ismerőjeként az író világosan látja, hogy a tudomány sohasem lesz képes, nem is hivatott cáfolni az őt magyarázó rendszert.

Korunk technológiai fejlődését leíró, igényességgel kidolgozott – hallatlanul érdekes és olvasmányos – első része után a Biblia kezdetekről és végidőkről szóló elbeszéléseinek (újra)értelmezésével és korunkra interpretálásával foglalkozik a szerző. Közben talán túlságosan is belemegy két kortárs regényíró, Dan Brown és Yuval Harari munkáinak narratívájába (Eredet; illetve Sapiens – Az emberiség rövid története és Homo Deus – A holnap rövid története). Az elméleti alapvetés és a mesterséges intelligencia körül folyó kutatások hasznos összegzése végeztével ugyanis a könyv gondolatai a távlatokra, valamint az említett két szerző munkái (és egyben az emberi lét) által felvetett két nagy kérdésre koncentrálnak: honnan jöttünk és hová tartunk?

Az első kérdés az élet eredetéről folyó vitába torkollik. A nyugalmazott oxfordi matematikaprofesszor rávilágít: a természet törvényei nem eredményezhetik az élet eredetét. Nincs bizonyíték arra, hogy a DNS információanyaga intellektus nélküli, irányítatlan kémiai folyamatok terméke volna, aminthogy az élet meglétét sem lehet a következményeiből (evolúció) megmagyarázni. Jogos a kérdés: ki alkotta hát meg a törvényeket? És erre a könyv szerzőjének – csakúgy, mint az elmúlt évszázadok számos hívő tudósának – van értelmes válasza: Isten. Nem a céltalanul előállt élet alkot istent magának – mint azt oly sokan vélik –, hanem Isten életet teremt, célt és kereteket, kíváncsiságot, esztétikai érzéket, valamint morális képességet ad a saját képére megformált embernek – mutat rá keresztyén gondolkodóként a teremtés- és bűnesettörténet, valamint a XXI. század által felvetett kérdések sajátos összefüggéseire.

A tudatos teremtés feltételezése pedig a tudományra nem, csak az ateizmusra – a tudományra mint vallásra és a darwinizmusra –, a hamis előfeltevésekből építkező hit- vagy inkább hiedelemrendszerekre nézve veszélyes. Sokan meglátták már Isten ujjlenyomatát a teremtett világban, vagy felfedeztek egy önmagukon túlra utaló, nagyobb valóságot, és ez a hit inspirálta évszázadokon át a tudomány fejlődését is. Az apologéta következtetése e világ számára talán meglepő: a kérdés nem az, hogy Isten, hanem hogy az ateizmus túlélheti-e a tudományt.

A második, a jövőnket illető kérdésben – vagyis abban, hogy hová tartunk – sokan posztbiológiai víziót tárnak elénk, amelyben meghaladjuk saját halandóságunkat: utolsó találmányunk, az első hozzánk hasonló általános mesterséges intelligencia elkészíti önmaga egyre jobb és jobb formáját. Az etikai programja azonban az azt elkészítőkét fogja tükrözni, ez pedig nem szükségszerűen képezi le a társadalomét. A bioetikus jól látja: a többség értékítélete sem mindig jó, és ma sem mindegy, hogy egy önvezető autó kit fog elütni egy kényszerű döntési helyzetben. A másik elképzelt lehetőség a transzhumanizálódás – az ember intellektuális, fizikai és pszichológiai képességeinek fokozása nem egészségügyi célokból. Mindamellett, hogy a hatalom a természet felett jó eséllyel csak a gazdagok, a kevesek kiváltsága – és egyben a többiek felett gyakorolt uralma – lenne, arra sincs jogosultságunk, hogy utódainkra kihatóan hozzunk visszafordíthatatlan döntéseket. Arról nem is beszélve, hogy feladnánk teremtett identitásunkat egy új ember megalkotásáért. E törekvések alapja az egyik első, istenné válási kísérlet (avagy Homo Deus-projekt) mögött is meghúzódó gőg.

Összességében az író szerint mégis inkább hálásnak kell lennünk a technológiai fejlődésért – hiszen vakok látnak, süketek hallanak, az arra szorulók új végtagokat kapnak –, nem megijedve a többségében csak spekuláló forgatókönyvektől. A szerző rámutat arra, hogy az ateista meggyőződés által hajtott törekvésekkel ellentétes folyamat a valóság: az ember isten akar lenni (Homo Deus), amikor Isten lett emberré (Deus Homo). Isten nem végtermék, hanem az Alkotó. Jézus az igazi ember és Isten (Homo + Deus), aki testet öltésével megmutatta az emberi lét egyediségét és értékét, valamint feltámadásával annak valóságát – micsoda bizonyságtétel és mekkora reménység ez! Általa pedig az istenképűségen kívül egy vele megosztott életet kaphatunk, mert az istenfiúság az igazi fejlődés („transzhumanizálódás”). Nem kell teljesen egyetértenünk A jelenések könyvének sajátos értelmezésével vagy éppen John C. Lennox bármely másik nézetével ahhoz, hogy felismerjük a személyes bizonyságtétel és egyetemes keresztyén reménységünk erejét: semmi és senki sem pusztíthatja el azt, akik mi vagyunk; és egy nap újra eljön majd az igazi Homo Deus, aki véget vet minden törvénytelenségnek.

Végezetül megszívlelendő a könyv bevezető gondolataiban elhangzó intés, amely szerint nem biztos, hogy valamit meg kell tennünk pusztán azért, mert képesek vagyunk rá. Mindenesetre a kérdés meg nem válaszolásával az író bizonytalanságban hagyja vagy éppen önálló megválaszolásra hívja fel az olvasót, hogy mégis mennyiben vehetünk aktívan részt keresztyénként e napjainkban is tartó fejlődés előmozdításában, előnyeinek élvezetében.