Az imádság az ökumené oxigénje

A pápa és a konstantinápolyi pátriárka is hitet tett az ökumenikus mozgalom mellett. A fennállásának 70. évfordulóját ünneplő Egyházak Világtanácsa (EVT) július 15. és 21. között zajló, rendhagyó központi bizottsági ülésének éppúgy kiemelkedő pillanata volt Bartholomaiosz igehirdetése, mint Ferenc pápa látogatása és felszólalása.

I. Bartholomaiosz ökumenikus pátriárka az EVT központi bizottságának ülése alkalmával mondott szentbeszédet a genfi Szent Péter székesegyházban. Az ortodox egyházvezető az ünnepi istentiszteleten a keresztyének egysége mellett az igazságosság és béke melletti kiállásra buzdított.

A pátriárka méltatta a „közös zarándokutat”, amelyet az egyházak az EVT hetven éves fennállása alatt megtettek. „Hosszú, közös zarándokutat ünneplünk ma, ami az egységhez, a keresztyén tanúságtétel, az igazságosság és béke, valamint a teremtett világ megóvása iránti elkötelezettségünk megerősödéséhez vitt közelebb minket” – fogalmazott az ortodox egyházvezető június 17-i ökumenikus istentiszteleten.

A Konstantinápolyi Ökumenikus Patriarchátus egyike volt a keresztyének egységét szolgáló EVT alapító tagjainak 1948-ban. A szervezet mára 350 protestáns, ortodox, anglikán és más felekezetű egyházat tömörít, 120 országból több mint 550 millió keresztyént képviselve. 

„Tudatában vagyunk annak, hogy a keresztyénség egységének helyreállítását célzó mozgalom ma már más formákban is megjelenik, hogy az új helyzetre és az aktuális kihívásokra megfelelő választ tudjon adni” – emelte ki az ortodox egyházvezető, aki korábban maga is tanulmányokat folytatott a Bossey-i Ökumenikus Intézetben, tagja volt az EVT Hit és Egyházalkotmány Bizottságának, illetve a szervezet vezetőtestületeiben, a központi és végrehajtó bizottságban is aktív szerepet vállalt.

képA pártiárka szentbeszédében párbeszédre, türelemre és nyitottságra szólította fel a keresztyéneket, hogy a különbségeket és az EVT alapítása óta felmerülő nehézségeket közösen küzdjék le. „Ne legyenek illúzióink – mondta –, az egyházak eleddig képtelenek voltak arra, hogy meghaladják a megosztottságukat és elérjék a hőn vágyott egységet.” Emlékeztetett ugyanakkor arra is, hogy a 2016-ban Krétán tíz autokefál egyház közel 230 püspökének részvételével zajló összortodox zsinat megerősítette az ortodox egyházak „teljes és egyenlő, aktív részvételét az EVT különböző testületeiben”. A konstantinápolyi pátriárka felidézte azt a tényt is, hogy egyháza már 1920-ban egy enciklikában arra hívta a keresztyéneket, hogy az abban az évben megalapított Nemzetek Szövetségéhez hasonlóan hozzák létre az „Egyházak Szövetségét”. Ez a vágy öltött testet később az EVT formájában, 1948-ban.    

A pátriárka homíliájában méltatta az egyházak közös erőfeszítését arra, hogy a kor kihívásaira választ találjanak, ahogy azt a „konstruktív együttműködést” is, amely az EVT és a római katolikus egyház között létrejött az évek során. A katolikus egyház ugyan nem tagja a szervezetnek, de számos területen szoros az együttműködés.

Katolikus igen az ökumenére

Az egyhetes ülés vitathatatlan csúcspontja mégis a pápa június 21-i látogatása volt. Szentbeszédében az egyházfő a világ problémáinak gyökereként az önzést nevezte meg, mondván, hogy az anyagi javak utáni szomjúság elvakítja az embereket, akik nem ismerik fel a másik ember szükségleteit és érdektelenné váltak.

képA pápa emellett az egység felé vezető zarándokúton ránk leselkedő veszélyekről is beszélt. „Számunkra, keresztyénként az, hogy közös úton járunk, nem csupán egy trükk, hogy saját pozícióinkat megerősítsük, hanem az Úrral szembeni engedelmességből és világ szeretetéből fakadó őszinte tett. Kérjük együtt az Atya segítségét, hogy sokkal határozottabban járjunk közösen a Lélek útjain.” Ferenc pápa kiemelte, hogy fontosnak tartotta, hogy személyesen legyen jelen az EVT jubileumi ülésen, ezzel is kifejezve a katolikus egyház elkötelezettségét az ökumené ügye mellett, és bátorítva a katolikus együttműködést az EVT tagegyházaival és ökumenikus partnereivel.

„Valamennyiszer elhagyja ajkunkat, hogy „Mi Atyánk” – ott visszhangzik bennünk az érzés, hogy fiak és lányok vagyunk, ahogy az is, hogy egymásnak testvérei. Az imádság az ökumené oxigénje” – üzente Ferenc pápa Genfből, ahol az egyházi méltóságok mellett a svájci elnökkel is találkozott.

Központban diakónia ökumenikus víziója

Az EVT legutóbbi nagygyűlésén, 2013-ban, a koreai Puszanban az egyházak képviselői úgy határoztak, hogy az ökumenikus mozgalomnak a „béke és igazságosság zarándoklatának” víziójával adnak új keretet. Ennek fényében a diakónia közös teológiai értékelése és a stratégiai összefogás volt a június 21-én zárult ülés tematikus központja. „A béke és igazságosság zarándokútjára való meghívás új lehetőséget teremtett arra, hogy újragondoljuk és újraértelmezzük a diakónia lényegét és szerepét, és még inkább elmélyítsük ökumenikus együttműködésünket” – mondta Kjell Nordstokke, amikor az EVT, a Lutheránus Világszövetség és az egyházak segélyszervezeteit tömörítő globális szervezet, az ACT Alliance közös dokumentumát a 150 fős testületnek bemutatta. Az „átformáló cselekedetekre hívattunk – ökumenikus diakónia” címet viselő tanulmány széles ökumenikus együttműködésben született meg.

A norvég teológus kiemelte, hogy a diakónia az egyházak önértelmezésében („kik vagyunk és mit teszünk”) is döntő szerepet játszik világszerte.  „A dokumentum lényege, hogy a diakónia két alapvető jellemvonását egységben értelmezze; a bibliai és teológiai alapelvek közös megfogalmazását éppúgy, mint a szeretetszolgálat gyakorlati vetületét, azaz mi vezeti az egyházakat akkor, amikor akcióba lépnek” – fogalmazott Nordstokke. A tanulmány társszerzője kiemelte, hogy az is fontos kérdés volt a munka során, hogy „miként foglalhatja magába és ötvözheti az ökumenikus diakónia a hitből fakadó és az alapvető jogokra alapozott cselekvést, megerősítve, hogy a kettő nem ellentétes egymással – sőt, kölcsönösen megerősítik egymást.” 

Az Egyházak Világtanácsa (EVT) két új, interaktív honlapot indított, hogy az egyházakat aktív részvételre ösztönözze az „igazságosság és béke zarándokútján”. Az EVT tagegyházai által elindított kezdeményezés célja, hogy keresztyéneket és jóakaratú embereket hívjon meg abba a globális együttműködésbe, amelyben az igazságosságért és békéért elkötelezett keresztyének más vallásokkal és civil szervezetekkel összefogva a konfliktussal, igazságtalansággal, erőszakkal és fájdalommal teli világ gyógyulásáért tehetnek. Az új honlap, a www.wccpilgrimage.org gyülekezetek, szervezetek és csoportok számára kínál segédanyagokat, amelyek útmutatásul szolgálhatnak számukra arra, hogyan vehetnek részt a zarándoklatban és oszthatják meg tapasztalataikat egymással.

Rudelmar Bueno de Faria, az ACT Alliance főtitkára a dokumentum vitájában rámutatott a világszerte, számos  társdalomban tapasztalható értékválságra. „A jövőre nézve az ökumenikus diakónia fontos kihívás előtt áll” – fogalmazott Bueno de Faria. „Nem csak arról van szó, hogy az ACT-nek össze kell hangolnia cselekvését a Fenntartható Fejlődési Célokkal (SDG), hanem sokkal inkább arról, hogy mindenben, amit teszünk, keresztyén értékeinket kell megélnünk és keresztyén identitásunk kell megerősítse a munkánkat”.

Az EVT és az ACT együttműködésének egyik fontos gyümölcse, hogy az ENSZ kebelén közösen biztosítják a keresztyén egyházak képviseletét. Az ökumenikus ENSZ iroda, amelyet egy amerikai református lelkész vezet, „erős, hatékony és prófétai hangjával támogatja az igazságos béke előmozdítását", az aktuális politikai, egyházi és ökumenikus folyamatokra válaszul kampányokat és akciókat szervez, együttműködve az EVT tagegyházaival és ökumenikus partnereivel. Az iroda az egyházak nevében és az egyházakkal együttműködve nemzetközi és nemzeti szinten is közbenjár azért, hogy a keresztyén értékek politikaformáló erőként jelenjenek meg.

A jelentős ökumenikus esemény fotótára és hivatalos beszédei, beleértve a pápa szentbeszédét, az EVT honlapján teljes terjedelemben elérhetők.

Külügyi Iroda, fotó: Albin Hillert / WCC

Forrás: www.oikoumene.org