Mi az egyházak felelőssége és lehetősége a háború idején, hogyan tudják a békét és a megbékélést munkálni? Miben áll az egyház ereje és gyengesége a háború sújtotta országokban és a frontvonalaktól távolabb? Ezekre a kérdésekre keresték a választ május 19–21. között a vesztfáliai, lengyel, magyar és olasz egyházak képviselői a lengyelországi Krzyżowában.
A II. világháború utáni lengyel–német megbékélés jegyében a Vesztfáliai Evangélikus Egyház és a Lengyelországi Ökumenikus Tanács között párbeszéd kezdődött, kétévente tematikus partnertalálkozót tartanak. Ezeken részt vesznek a magyarországi református és evangélikus egyházak, illetve az olaszországi valdensek képviselői is. Az idei partnerkonzultáció az európai párbeszédről, együttműködésről és a keresztyén egyházak ezzel kapcsolatos felelősségéről szólt.
Üzenetértékű volt maga a helyszínválasztás is. Az alsó-sziléziai Krzyżowa a lengyel–német megbékélés egyik szimbolikus tere: 1989. november 12-én „megbékélési misét” tartottak itt Helmut Kohl német kancellár és Tadeusz Mazowiecki lengyel miniszterelnök részvételével. Az apró lengyel település az úgynevezett Kreisau-körnek is emléket állít. A Moltke család hajdani birtoka volt ugyanis a bázisa annak a Helmuth James Graf von Moltke és Peter Graf Yorck von Wartenberg vezette szervezkedésnek, amely már a háború idején arra törekedett, hogy meghatározza azokat az alapelveket, amelyek a náci uralmat követően Németország demokratikus működését biztosíthatják. A csoportosulás vezetőit 1944-ben szinte kivétel nélkül kivégezték.
Krzyżowa/Kreisau közelében található egy az egész kontinensünk történelme szempontjából meghatározó másik helyszín is. A közeli Świdnicában áll annak a három béketemplomnak az egyike, amelyet 1657-ben emeltek, miután véget ért a a mintegy tízmillió ember halálát követelő harmincéves háború.
A krzyżowai vesztfáliai–lengyel–magyar–olasz konzultációt különös módon ölelte át a történelmi múlt emléke, ugyanakkor a konzultáció célja a múltról való megemlékezésen túl a jelen valóságával való szembenézés volt, különösképpen is az ukrajnai háború kérdésével. A részt vevő egyházi képviselők beszámoltak saját közösségük háborúval kapcsolatos álláspontjáról, az egyházak háború idején jelentkező felelősségéről és az azzal kapcsolatban felmerülő dilemmákról, valamint arról, hogy az egyházak hogyan és mennyiben képesek áthatni a társadalmat ezekben a kérdésekben, hogyan tudják a békét és a megbékélést munkálni.
A találkozó emlékezetes része volt az ukrajnai háborúban érintett egyházak képviselőinek részvételével megtartott kerekasztal-beszélgetés, ahol Zán-Fábián Sándor kárpátaljai református püspök, Pavlo Shvarts ukrajnai evangélikus püspök és egy orosz evangélikus teológus osztották meg az egyházak felelősségére és lehetőségére vonatkozó meglátásaikat. A panelbeszélgetés hozzászólásai és az azt követő reflexiók megerősítették: az egyházakat a háború fájdalma és összetettsége különös próbatétel elé állítja. Nem csupán azokat a közösségeket, amelyek a frontvonal két oldalán vannak (mint jelenleg az orosz és az ukrán keresztyéneket), hanem azokat a frontvonaltól távolabb élő keresztyén egyházakat is, amelyek azt próbálják megérteni, hogyan lehetnek a háborús helyzetben élő ember- és hittársaik segítségére.
Sokszor elfelejtjük, hogy a történelemben a béke törékeny ajándék, ami a háborúk árnyékában csak rövid időszakokban valósult meg. Azt is be kell ismernünk, hogy az elmúlt évszázadokban a kereszténység sokkal többet és alaposabban vizsgálta az igazságos háború kérdését, mintsem hogy a békesség és a megbékélés lehetőségét kereste volna. Ha azonban Jézus Krisztus valódi követői akarunk lenni, akkor be kell látnunk, hogy elsődleges elhívásunk a béke munkálására szól, minden időben és minden körülmények között. Feladatunk, hogy békében és háborúban egyaránt halljuk meg embertársunkat, akár ellenségünket is, a visszautasítástól és megvetéstől sem visszarettenve. Aktívan kell kutatnunk, hogy felelősségünk mire és hogyan szól.
A keresztyén ember és az egyház sokszor tűnhet vagy érezheti magát gyengének. Nem felejthetjük el azonban, hogy az erőnk nem magunkból ered, hanem Jézus Krisztusból. Megeshet, hogy a felelősségüket vállaló keresztyének kivégzőosztag elé kerülnek, ahogy a náci rémuralom idején a demokratikus Németországról álmodó Kreisau-kör tagjai is. Hitünk valóságát azonban sokkal inkább tükrözi a hívek közös vállalkozásában, fából épült swidnicai béketemplom: minden emberi számítás szerint már rég nem kellene állnia, mégis immár közel 370 éve hirdeti a háború nyomorúságán diadalmaskodó békét és megbékélést.