Betonágyhoz bilincselt diakónus

Világszerte imádkoznak a „Hónap fogvatartottjáért”,  és leveleznek érte a vietnámi miniszterelnökkel. Emberjogi keresztyén szervezetek azt javasolják, hogy a világ különböző egyházaiban tartsanak imanapot az üldözött keresztyénekért november 13-án.

Németországban 1972-ben alakították meg a Nemzetközi Társaság az Emberi Jogokért (IGFM) nevű szervezetet. Olyan személyeket és szervezeteket támogatnak, akik és amelyek egy adott országban erőszakot vagy jogtalan hátratételt szenvednek emberi jogaik gyakorlása közben. A szervezet az ENSZ 1948. december 10-én elfogadott Általános Emberi Jogok Nyilatkozata alapján végzi több évtizedes munkáját. Minden hónapban felhívást ad ki „A hónap fogvatartottja” címen, s kéri a keresztyéneket, s minden jóakaratú polgárt, hogy világszerte imádkozzanak az abban a hónapban megnevezett személyért, illetve az általuk előre elkészített tiltakozó levél aláírásával és egyéni elküldésével kérjék az adott kormánytól szabadon bocsátását. A civil nyomásgyakorlásnak és az imának az ereje az elmúlt évtizedekben több tízezer keresztyénnek, illetve más vallású embernek adta vissza szabadságát.

A brutális megalázások ellen szervezett nemzetközi tiltakozás

Ki gondolná, hogy a 21. században még létezik ilyen? Márpedig a külföldi egyházi és nem egyházi  hírügynökségek havi, sőt gyakoribb rendszerességgel hoznak híreket ilyen és hasonlóan esetekről olykor képekkel együtt. Azokról a keresztyénekről tudósítnak, akiket hitük miatt súlyosan megaláznak, általános emberi jogaikban korlátoznak, s a legkülönbözőbb, sokszor nagyon brutális tortúráknak, kínzásoknak vetnek alá. Egy idő óta több nemzetközi szervezet is szemmel tartja a világ különböző táján a vallásszabadsággal összefüggő helyzetet, s ma már legtöbb helyről azonnal jelezni tudják a visszaéléseket.

Közösségi és egyéni felelősséggel – magyar érdektelenség?

Nemrégiben Németországban tartottak kongresszust a keresztyénüldözés világhelyzetéről. Ezen húsz protestáns és katolikus emberjogi szervezet képviselői vettek részt. Világszerte ismert fontosabb szervezetek:  az Open Doors (Nyitott ajtók), a Licht im Osten (Világosság Keleten), a Helfende Hände (Segítő Kezek), a Kirche in Not (Egyház szükséghelyzetben), az AGR (Munkaközösség a Vallásszabadságért), a Hilfe für Brüder (Testvérsegély), vagy az IIRF (Nemzetközi Intézet a Vallásszabadságért). Idehaza a közvélemény alig kapott tájékoztatást akár erről a konferenciáról, akár az EBESZ szeptemberben Rómában tartott nemzetközi konferenciájáról. Mindkettő a vallásszabadság megsértésének eseteivel foglalkozik. Mindegyik, önmagában is sok megrázó esetet és sorsot ismertté tevő konferenciáról írtam egy-egy cikket, de a megjelentetés láthatatlan falakba vagy érdektelenségbe ütközött. Lehet persze kényelmesen azt mondani, mit tudunk mi itthon tenni mondjuk egy vietnami vagy észak-koreai fogvatartottért. Az önigazolásul felhozott érv még meg is állná a helyét, ha az egész világ közömbös lenne, s nem lennénk keresztyének. Márpedig az egész világ hál’ Istennek még nem közömbös vagy cinikus, és vannak még keresztyének is. A civil kurázsi, az egyéni kezdeményezések összefogására jöttek létre a felsorolt szervezetek, ezeken keresztül, valamint egyéni és közösségi imádsággal is bekapcsolódhatunk a világméretű testvéri küzdelembe a  megalázottakért és megszomorítottakért. Igenis van mit és van hogyan tennünk!

A hónap foglya: a vietnami diakónus, a hegylakók pártfogója éjjelente betonágyban

Az IGFM és a német protestánsok (hon)lapja, az idea.de közli annak a fogvatartottnak az adatait, akiért a nemzetközi imatámogatást és a szolidaritást tanúsító közbenjáró levelek küldését kérik. A negyvenkilenc éves diakónus Y BHem Kpor a Vietnami Protestáns Egyházszövetség keretében végezte hitből elkötelezetten humanitárius szeretetszolgálatát, az ország déli részén található Dak Lak Provinciában. 2004-ben néhányezer keresztyén hegylakóval együtt tüntetett  a hegylakó etnikai kisebbség jogaiért és vallásszabadságukért. Ezért letartóztatták, majd 2004. július 19-én „a szolidaritási politika elleni szabotázs” vádjával tíz évre ítélték. A börtönből tovább is írta tiltakozó leveleit a közép-vietnami hegylakókat érő diszkrimináció ellen,  vallásszabadságuk korlátozását is felpanaszolva. Tiltakozott azért is, mivel a nyolcvan bebörtönzött hegylakóval, akik az észak-vietnami Nam Ha táborban vannak, rosszabbul bánnak, mint fogvatartott társaikkal. A diakónus ezért 2011 augusztusa óta elkülönítő zárkában van. Az IGFM és az idea információi szerint naponta 17 órától reggel 7  óráig lábainál fogva betonágyhoz van bilincselve. Ilyen állapotban kell szükségleteit is elvégeznie. Az IGFM arra szólít fel, hogy a vietnami miniszterelnökhöz, Nguyen Tan Dung-hoz írt levélben minél többen kérjék a diakónus esetében is „az emberhez méltó fogvatartás biztosítását”, s a hegylakók szabadon bocsátását. (Az IGFM honlapján tanácsot is kaphatunk a közbenjáró levél tartalmi megfogalmazásához – cím: www.igfm.de, illetve az www.idea.de)

Nem vagyunk tétlenségre kárhoztatva – világimanap üldözött keresztyénekért

A diakónus konkrét esetén túlmenően a németországi nemzetközi kongresszus és a húsz emberjogi keresztyén szervezet azt javasolja, hogy a világ különböző egyházaiban összehangoltan tartsák meg 2011. november 13-án, vasárnap a Világimanap Üldözött Keresztyénekért elnevezésű alkalmat. Ezen a napon kiváltképpen ráirányulhat a gyülekezetek figyelme a tunéziai, marokkói, algériai, eritreai és a pakisztáni keresztyének nehéz sorsára. A kezdeményezést imafelhívásával támogatja az EKD, a Németországi Protestáns Egyház(szövetség), és a Német Katolikus Püspöki Konferencia is, így csatlakozva az öt kontinens több, mint száz országában megtartásra kerülő világimanaphoz. Tegyük ezt velük együtt mi is a magunk gyülekezetében, november 13-án, és amikor csak adódik alkalmunk erre, mert az ima egyetemes tett, a tétlenség legbiztosabb ellenszere és cáfolata, s az első lépés céljaink eléréséhez!

Írta: Dr. Békefy Lajos, forrás: www.igfm.de,  www.idea.de