„A távozásom egyáltalán nem rossz, a legkevésbé sem” – ezekkel a szavakkal tért meg Teremtőjéhez az amerikai keresztyén író, lelkipásztor. Könyveit világszerte tömegek olvasták és olvassák még hosszú évtizedeken át. Timothy Keller képes volt úgy hangot adni a tiszta keresztyén igazságnak, hogy sosem feledkezett meg az irgalomról.
„Timothy J. Keller, férj, apa, nagyapa, mentor, barát, lelkész és tudós ma reggel az otthonában meghalt. Apa megvárta, amíg kettesben maradt anyával. Anya homlokon csókolta, ő pedig kilehelte lelkét. Utolsó szavaival vigasztalódunk: »A távozásom egyáltalán nem rossz, a legkevésbé sem.« Hamarosan találkozunk, apa” – tette közzé gyermeke, Michael Keller az egész család nevében a Facebookon. A lelkész 2002-ben már megküzdött a rákkal, akkor győzelmet aratott a pajzsmirigyét megtámadó betegséggel szemben. 2020-ban ismét rákkal diagnosztizálták, ezúttal a hasnyálmirigyében találtak elváltozást. Életét 72 évesen, családja körében fejezte be 2023. május 19-én.
Számos teológiai témájú, illetve a keresztyén életre vonatkozó könyvének pasztorációs és missziós tevékenysége teremtette meg a kellő hátteret, így életművének bemutatását is ezzel érdemes kezdeni.
Timothy J. Keller 1950-ben született a pennsylvaniai Allentown városában, lutheránus családban. Alapszakos diplomáját a Bucknell Egyetemen szerezte meg, majd a Gordon-Conwell Teológiai Szemináriumon végezte el a mesterképzést, a doktori fokozatot pedig a Westminster Teológiai Szemináriumon kapta meg. Megtérését a Bucknell Egyetemen töltött évekhez kötötte, amikor is találkozott az Intervarsity Keresztyén Közösséggel, ahol később szolgálatot is vállalt. Az Amerikai Presbiteriánus Egyház szentelte lelkésszé, majd kilenc évig volt a virginiai Hopewell városában lelkipásztor. Eközben oktatott a Westminster Teológiai Szemináriumon, valamint egyháza belmissziós szolgálatát vezette. Feleségét, Kathyt 1975-ben vette el, három gyermekük született: David, Michael és Jonathan.
1989-ben az Amerikai Presbiteriánus Egyház azzal a feladattal kereste meg, hogy alapítson gyülekezetet Manhattanben. A projektre korábban két másik lelkészt is felkértek, akik azonban elutasították a feladatot. Ez is jelzi, milyen kemény talajt jelentett már akkor az Ige szempontjából New York belvárosa. Keller vezetésével a Redeemer presbiteriánus gyülekezet a kezdeti ötven főről 2008-ra egy többezres közösséggé vált. Egy vasárnapi istentiszteleten nagyjából ötezren vettek részt ekkortájt. A Redeemer az egyéb amerikai „megagyülekezetekhez” képest másként festetett már akkor is: főként egyedülálló fiatal felnőttek alkották, akiknek több mint negyven százaléka ázsiai–amerikai volt, emellett pedig sokan dolgoztak az üzleti és a művészeti életben. A The New York Times egy 2006-os cikkében úgy fogalmazott, hogy Keller egyáltalán nem kerüli a „kemény bibliai igazságokat”, ám mégsem úgy beszél, mint az evangelikál vezetők többsége. Hogy ez pontosan mit is jelent, a későbbiekben fejtem ki.
A gyülekezet létrehozott több szervezetet is, ezek közül a Hope for New York önkéntesekkel és anyagi támogatással segít az olyan keresztyén szolgálatoknak, amelyek szociális segítségnyújtással foglalkoznak a városban, míg a Center for Faith and Work teológiai képzéseket nyújt. Keller 2017-ben mondott le vezető lelkészi pozíciójáról, hogy a New Yorkban végzett misszióját globális szinten is kiterjessze. Így jött létre a Redeemer Várostól Városig szervezet, amely a 2022-es adatok szerint már 838 gyülekezetet hozott létre világszerte. Emellett alapító tagja volt a The Gospel Coalition nevű evangelikál szervezetnek.
Ami a szellemi munkásságát illeti – természetesen ennek teljes körű bemutatására nem vállalkozom –, első könyvét még 1989-ben írta meg Ministries of Mercy (Az irgalmasság szolgálata) címmel. Művében az irgalmas szamaritánus történetéből kiindulva hangsúlyozza az elesettek szolgálatának fontosságát, legyenek azok a szomszédunkban lakó özvegyek, az orvosi számlákat megfizetni képtelen szegényebb családok vagy a templomaink környezetében élő hajléktalanok. Már a Redeemer megalapítása után írta meg második könyvét Hit és kételkedés címmel. Ebben foglalta össze tapasztalatait, amelyeket New York alapvetően ateista, jobb esetben szkeptikus közegében szerzett missziói munkája során. A The New York Times best seller listáján hetedik helyen végzett a könyv a megjelenés évében, 2008-ban. A szerző a következő, gyakran feltett kérdésekre igyekszik választ adni: „Miért engedi Isten a szenvedést? Miért van pokol? Hogyhogy csak egy igaz vallás létezik? Hogy követhetett el az egyház ennyi igazságtalanságot? Megbízható-e a Biblia? Tényleg elfojt és korlátoz a keresztyénség?” Keller ebben a munkájában arra törekszik, hogy leleplezze a keresztyénséggel kapcsolatos leggyakoribb előítéleteket, tévhiteket. Ezek felszínre hozása mellett azonban érzékeny és lényeglátó válaszokat ad a kételkedőknek. Lesslie Newbigin teológus, misszionárius, íróhoz hasonlóan tisztában volt vele, hogy a posztkeresztyén nyugati világ az egyik legnehezebb terület az evangelizáció szempontjából, hiszen az európai, illetve az angolszász világ embere az értelem és a lelkiismeret ítélőszéke elé állította a keresztyénséget. Türelmesen közelít a fent említett kérdésekhez, és megmutatja, hogy a XXI. század liberális, egalitárius nézőpontjából kegyetlennek bélyegzett Biblia mit is mond az egyes problematikus vagy annak vélt kérdésekben. Gyakran rámutat, hogy a Szentírás adott esetben nem is azt állítja, amit kritikusai gondolnak, amennyiben pedig igen, Keller rávilágít, hogy hajlamosak vagyunk visszavetíteni korunk elvárásait, illetve alacsonyabb rendűnek tartjuk a múlt embereit. Érvelése képes lebontani az akadályokat az evangélium és a magukat annál morálisan fejlettebbnek valló emberek között.
Műveiben a keresztyén élet számos területét, az újjászületéstől kezdve a bálványainkkal való leszámoláson át a házasság, a halál és a szenvedés kérdéséig taglalja. Halálhírét követően a protestáns egyházak számos orgánumában és a közösségi médiában is megemlékeztek Timothy Kellerről. A nekrológok többsége életművének legfőbb erényeként az urbánus közegek megszólítását jelölte meg. Emellett politikai középutasságát hangsúlyozták, hiszen kritizálta az evangelikál mozgalmak közeledését a Republikánus Párthoz, valamint a Demokrata Párttal és a liberális városi értelmiséggel azonosuló progresszív keresztyénséget is. Távolságot tartott a jobboldaltól, ahogy a kulturális elit egalitárius, adott esetben szélsőbaloldali közegébe sem olvadt be. Ezek a megállapítások összességében igazak, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy Timothy Keller munkássága nem a kultúrharcban való hídszerepe miatt vált maradandóvá, és nem a New York-i értelmiség megszólítása miatt olvasták és olvassák tömegek a könyveit. Ez persze – gyülekezetplántáló tevékenysége mellett – súlyt és biztosítékot ad a mondanivalójának, de annak tartalma, tisztasága és a szó jó értelmében vett földhözragadtsága jelenti – legalábbis számomra – a legfontosabb értékét. Minden cselekedetén látszott, hogy élettapasztalat, beszélgetések és legfőképpen érteni akarás van mögötte. A megértés terén viszont soha nem ment el addig, hogy elfogadja azt, ami Isten számára nem elfogadható. Munkásságának minden eleme képviselte azt a gondolatot, hogy a szeretet igazság nélkül szentimentalizmus, az igazság szeretet nélkül viszont csupán önigazolás és keményszívűség.