Először dél-amerikai a katolikusok vezetője

Szerda este hét óra körül felszállt a füst a Vatikánban, ami azt jelentette, hogy a pápaválasztó konklávé döntött a katolikus egyház új vezetőjéről. Bő egy órával később kiderült, Ferenc néven az argentin Jorge Mario Bergoglio bíboros lesz az első dél-amerikai és egyben az első jezsuita pápa, a februárban lemondott XVI. Benedek utóda.
Másfél nap után megválasztotta a római katolikus egyház új fejét a Vatikánban ülésező konklávé. A 115 fős, a bíborosokból álló testület döntését a szabályoknak megfelelően előbb a Sixtusi-kápolnából felszálló füst jelezte, majd a Szent Péter-bazilika erkélyéről a protodiakónus bíboros jelentette be pár perccel negyed kilenc körül az új pápát.

A világ katolikusainak első számú vezetője mostantól az argentin Jorge Mario Bergoglio lesz. A 76 éves egyházvezető az első jezsuita pápa, akinek pápai neve Ferenc lesz.

képJorge Mario Bergoglio (jobbra) még bíborosként XVI. Benedek pápával (forrás: Argentin Katolikus Egyház)

Ő a 266., és az első dél-amerikai pápa (valamint 1200 év után az első Európán kívülről érkezett katolikus egyházfő), de amint a neve is jelzi, felmenői között olaszok is találathatóak. Már 2005-ben, II. János Pál halála után is a lehetséges utódok között szerepelt, de akkor a német Joseph Ratzingert választották pápává XVI. Benedek néven. Az első jezsuita pápa filozófiát és teológiát tanult, majd egyházvezetői pályafutását szülőhazájában töltötte. Arról is ismert, hogy kiáll a szegénység felszámolása mellett, bírálta országa elitjét és bíborosként is rendszeresen használta a tömegközlekedést.

Névválasztása is utalhat a szegényeket segítő Szent Ferenc munkásságára.

Rómában hatalmas, több százezresre becsült tömeg várta az új pápa megválasztását. A döntés után a budapesti Szent Péter-bazilika harangjai is megkondultak.

Az új pápa megválasztása azután vált szükségessé, hogy XVI. Benedek pápa február 11-én bejelentette, egészségi állapota miatt többé nem képes ellátni egyházvezetői feladatait.

Reformatus.hu