A világ egyik utolsó fehér foltjának, Pápua Új-Guineának megismerésében múlhatatlan érdemeket szerző Fenichel Sámuel és Bíró Lajos után a harmadik magyar Molnár Mária volt. A rendkívüli küldetéstudattal megáldott református asszonyt nem a felfedezők és kutatók kíváncsisága hajtotta a föld másik felére: az evangélium terjesztésének vágya, Krisztus követése küldte a kannibálok országába.
Molnár Mária a boldog békeidőkben, 1886-ban született Várpalotán, ám családjával pár év múlva Budapestre költözött. Műtősnővéri képesítést szerzett, majd a Bethesdában és más kórházakban dolgozott. A Bethánia Szövetség hatására hitre tért, az első világháborúban a társaság hadikórházában teljesített szolgálatot. Küldetéstudata korán megmutatkozott: jelentkezett a Filadelfia Diakonisszaegyletbe, a háború után a győri gyülekezetben lett diakonissza.
1925-ben továbbképzés céljából felkereste a Liebenzelli Missziót Németországban. Ott döbbent rá, hogy küldetése az evangélium megismertetése a pogányokkal. Itt hallott először a missziós szervezet tevékenységéről Pápua Új-Guineában. Elhatározta, hogy jelentkezik, amiről így írt: „…nem akarok kimenni, csak azért pályázom, mert rettegnék, ha Isten engem Mánusz szigetén keresne, és én Budapesten lennék, de nem kevésbé félek attól, hogy ha Isten Magyarországon keresne, és én Mánusz szigetén vagyok.”
Molnár Mária jelentkezését elutasították, később – látva eltökéltségét és az egészségi állapotáról kiállított orvosi szakvéleményt – mégis elfogadták azt. A pesti Kálvin téri templomban tartott kibocsátó istentiszteleten Ravasz László püspök elismerte a Dunamelléki Református Egyházkerület misszionáriusának, majd három év felkészülés után elindult célállomására, Manus szigetére. 1928 januárjában érkezett Sydneybe, innen egy hónap múlva jutott el a Liebenzelli Misszió helyi központjába. Ezt elhagyva előbb Lugos, majd Pitilu szigetére ment, itt mintegy háromszáz pápua között végzett szolgálatot. Az őslakosok mély tiszteletet tanúsítottak iránta, csak Miszisz Doktornak nevezték. „Egy pillanatra sem éreztem magam idegenül, hanem az első perctől fogva valami kibeszélhetetlen megnyugvás töltötte be a szívem, hogy ezek a feketék az én apám, anyám, fitestvéreim és nőtestvéreim” – jegyezte fel Hét év a kannibálok földjén című könyvében.
Molnár Mária tiszteletére Balog Zoltán püspök harangot szentel fel és istentiszteletet tart október 26-án Pápua Új-Guineában.
Molnár Mária minden erejét és tudását arra fordította, hogy megnyerje a nemrég még emberevő bennszülötteket Isten Igéjének. Hogy mindez nem volt veszélytelen, az is bizonyítja, hogy a település lakói készek voltak éjszaka is őrizni, nehogy baja essen. „Nem félek – mondtam –, mert Jézus odaáll az ajtóba, és ha valaki be akar jönni, azt egyszerűen eltolja, és nem engedi be. Nagyon meglepte a férfiakat, amit mondtam. Jézus marad? Akkor én megyek – mondta a törzsfőnök, és elment” – emlékezett vissza a kezdetekre.
Rendkívül intenzív munkát végzett: gyógyított, tanított, iskolát épített, de főképp Bibliát olvasott és áhítatot tartott. Korán fölismerte a női misszionáriusok fontosságát: „A nők elrejtőznek, ha idegen férfiak közelednek a falujuk felé. A misszionáriusokat sem hallgathatják tehát, csak a férfiak és a fiúgyermekek, meg esetleg néhány idősebb harcias asszony. Így egészen természetes, hogy nő viheti el legkönnyebben az evangéliumot a nőkhöz.” Elengedhetetlenül fontosnak tartotta, hogy a misszionáriusok felkészültek legyenek. E célból néprajzi gyűjteményt küldött Magyarországra, hogy a pápuák életét megismerhessék a leendő hittérítők.
Tizenöt éves külmissziója során sok nehézséggel kellett megbirkóznia, például a rendszeres anyagi támogatás hiányával, hiszen Magyarországról akkoriban tilos volt külföldre valutát küldeni, a postai csomagok ilyen távolságra pedig óriási késéssel érkeztek meg. Küldetése legkomolyabb kihívását a második világháború jelentette. A misszionáriusok többségét hazarendelték, ám többen – köztük ő is – úgy döntöttek, nem hagyják magukra azokat, akiknek keresztyén hitre térítésére az életüket tették föl. Elszántságukért nagy árat kellett fizetniük: a csendes-óceáni szigeteket megszálló japánok 1943-ban fogságba ejtették a manusi misszió tagjait, és – bár a szövetséges Németország és Magyarország állampolgárai voltak – keresztyén hitükért brutálisan kivégezték őket.
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!