Európa legyen a béke és vendégszeretet hazája

Az Európai Egyházak Konferenciájának (CEC) Örményországban ülésező vezetőtestülete ismét állásfoglalásban fordult a nyilvánossághoz az egyre súlyosbodó menekültkrízis és a terrorizmus kapcsán.

A CEC vezetőtestülete, az úgynevezett igazgatótanács november 25. és 27. között Örményországban, az etchmiadzini szentszéken, az Örmény Apostoli Egyház központjában tartotta ez évi második rendes ülését. Az európai ortodox, anglikán, protestáns és ókatolikus egyházakat tömörítő ökumenikus szervezet állást foglalt a menekültkrízis és a terrorizmustól való félelem felelőtlen összemosása, s ezzel Európa keresztyén gyökereinek és „lelkének” megtagadása ellen. A CEC a száz évvel ezelőtt történt örmény népirtás tragédiájára emlékezve adott hangot aggodalmának november 27-én kelt sajtónyilatkozatában.

A terrorizmus és fegyveres konfliktusok elől menekülő, Európa határain belül menedéket kereső emberek egyre növekvő ellenérzésekkel, gyanakvással, sőt, erőszakkal kénytelenek szembesülni. Miközben emberek ezrei érkeznek Európába tengeren vagy szárazföldön konfliktusok és erőszak elől menekülve, egyre erősödnek a határok lezárást és az üldözöttek visszafordítását sürgető hangok. Szögesdrótot telepítünk és szigorítjuk a határvédelmet, miközben gyermekek vesznek a tengerbe és menekültekkel teli vonatokat fordítanak vissza. A CEC vezetőtestülete aggodalommal szemléli, hogy Európa lelke forog veszélyben.

Az igazgatótanács ismételten kinyilvánítja, hogy meggyőződése szerint minden európai ország kötelessége az üldöztetések és háború elől menekülő emberek védelme. Európa jólétének, biztonságának és demokráciájának örökségétől elválaszthatatlan felelőssége a védelemre szoruló emberek méltóságon és tiszteleten alapuló befogadására. Most, hogy ismét Krisztus eljövetelének ünnepére készülünk, nem feledkezhetünk el arról, hogy az Úr maga is kisgyermek volt, aki a fenyegető halál elől menekült.

A halálos párizsi merényletek és a brüsszeli katonai készültség árnyékában könnyen erőt vesz rajtunk a gyűlölet és félelem légköre. Az európai egyházaknak ezekben a nehéz időkben a béke és vendégszeretet nevében kell hallatniuk hangjukat. Elutasítunk minden olyan törekvést, amely Európát erődítménnyé változtatná és elítéljük a menekültekkel szemben megnyilvánuló erőszakos, ellenséges és kirekesztő cselekedeteket. Az igazgatótanács ugyanakkor tisztában van azzal, hogy a menekültkrízis hatalmas kihívás elé állítja a CEC tagegyházait és tagszervezeteit, különösen az integrációban vállalt felelősségük tekintetében.

Az Európai Egyházak Konferenciájaként arra hívattunk, hogy hirdessük és megéljük az evangéliumot, és kitartsunk közös látásunk mellett, hogy Európa olyan kontinens legyen, amely békében él magával és szomszédaival, illetve az emberiség életének és jólétének megőrzésére törekszik. A szorosabb közösségre és mélyebb egységre törekvő egyházakként arra hívattunk, hogy a bibliai parancsnak engedelmeskedve hidakat építsünk és befogadjuk a jövevényeket. Ez az a látás, ami európaiak millióit arra ösztönöz, hogy a békéért fáradozzanak és gyakorolják a keresztyén vendégszeretetet. Éppen ez a látás indít ma sokakat arra, hogy Európa határait átlépve, határainkon belül keressék reménylett boldogulásukat.    

Ezekben a borús napokban Krisztus szavai adjanak világosságot: „Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg.”

A CEC nyilatkozata a párizsi terrorcselekmények után
Európai egyházak és szervezetek válasza
A CEC közleménye a bevándorlásról

Külügyi Iroda

Forrás: www.ceceurope.org