Az Európai Protestáns Egyházak Közössége (GEKE) június 19–21-én Varsóban tartott konferenciát a tagegyházai részvételével a gyermekekkel és a sérülékeny helyzetben lévő felnőttekkel szemben az egyházakban elkövetett szexuális visszaélésekről.
A GEKE gyűlésének résztvevői Varsóban
Az európai protestáns egyházakat tömörítő GEKE a 2024-es nagyszebeni nagygyűlésén döntöttek a tagegyházak egy több éves, gyermekekkel és sérülékeny helyzetben lévő felnőttekkel szemben egyházon belül elkövetett visszaélésekkel kapcsolatos munkafolyamat elindításáról. A tagok aktív részvételére alapuló munka célja az egyházaknál meglévő tapasztalatok megosztása, értékelése és a jó gyakorlatok közösségen belüli terjesztése.
Jézus Krisztus egyháza sok minden mellett azért is különleges, mert sokféle és sokszor egymástól nagyon eltérő élethelyzetű emberek alkotják: férfiak és nők, idősek és fiatalok, betegek és egészségesek, rászorulók és bővelkedők. Mindig voltak, vannak és lesznek is közösségeinkben tehát olyanok, akik valamilyen okból sérülékenyek: gyerekek, fiatalok, valamilyen fogyatékossággal élnek, mentális betegséggel küzdenek, vagy éppen idős korúak. De könnyen beláthatjuk azt is, hogy bármilyen körülmények között is éljünk, életünk során mind szembesülünk valamikor a kiszolgáltatottság valamilyen formájával.
A közösséget alkotók sokfélesége mellett Jézust és követőit azonban mindig is alapvetően megkülönböztette az őket körülvevő kultúrától az is, ahogy a kiszolgáltatottak, gyengék és a társadalom peremére kerültek felé fordultak. Embertársaink méltósága melletti elköteleződésünk, a gyengék védelme elválaszthatatlan következménye az evangéliumnak, ezért egyházaink szolgálatának is alapját jelenti. Ez nemcsak abban áll, hogy a társadalomban képviseljük az ügyüket, hanem abban is, hogy közösségeinket olyanná formáljuk, hogy azokban mindenki biztonságban érezhesse magát.
Az utóbbi években Észak-Amerikában, Nyugat-Európában, de hazánkban is a társadalmi közbeszéd egyik központi kérdésévé vált a gyermekekkel és a sérülékeny helyzetben élő felnőttekkel szemben elkövetett visszaélésekkel való szembenézés és a védelmi rendszerek kialakítása. A GEKE által szervezett varsói konferencia megmutatta, hogy az európai protestáns egyházak sem szeretnék kivonni magukat ennek a feladatnak a terhe alól. Bár az egyházak között jelentős különbségek mutatkoznak a sérülékeny személyek védelmét szolgáló rendszerek működésében (amit nagyban befolyásol az egyes országok nemzeti/állami szabályozási kerete is), a protestáns egyházak képviselői a találkozó során részletesen egyeztettek a biztonságos egyházi közösséghez szükséges intézményi kérdésekről és az attól elválaszthatatlan közösségi kultúráról is.
Az egyházak előtt álló feladat sokszor fájdalmas és nehéz kérdéseket is felvet. A GEKE működését a nagygyűlések közötti időszakban felügyelő tanács az idei májusi ülésén elfogadott nyilatkozatában azonban arra hívja az európai egyházakat, hogy vállalják ezt a feladatot. Pavlo Shvarts püspök, az Ukrajnai Német Evangélikus Egyház vezetője a varsói konferencián elhangzott áhítatában pedig arra emlékeztetett és azzal bátorított mindenkit, hogy „Isten ad nekünk bátorságot ahhoz, hogy szembenézzünk az igazsággal, alázatot, hogy tanulni tudjunk, és erőt, hogy változni és változtatni tudjunk”.