Fókuszban a béketeremtés és a vallásközi együttműködés

A helyi egyházakkal való szolidaritásuk kifejezéseképpen az Egyházak Világtanácsa (EVT) Központi Bizottságának vezetése márciusban Izraelbe és Palesztinába látogatott.

A küldöttség tagjai között szerepelt Dr. Agnes Aboum, az EVT Központi Bizottságának moderátora, Dr. Gennadios sassimai metropolita és Mary Ann Swenson püspök asszony, a Központi Bizottság helyettes moderátorai, valamint Dr. Olav Fykse Tveit, az EVT főtitkára. Tveit hangsúlyozta, hogy az EVT fontosnak tartja a békekezdeményezések támogatását a konfliktusos régiókban, és kiemelte az egyházak elkötelezettségét és folyamatos jelenlétét.

A látogatás az igazságosság és béke zarándoklatának részeként valósult meg, megerősítve hogy az EVT támogatja a békefolyamatokat a Szentföldön és a Közel-Keleten, továbbá így juttatva kifejezésre az igazságos béke iránti folytonos és tiszta vágyukat. A látogatás részeként a küldöttség találkozott az EVT helyi tagegyházainak képviselőivel, többek között III. Theophilos jeruzsálemi pátriárkával és Dr. Munib A. Younan-nal, a Jordániai és Szentföldi Evangélikus Lutheránus Egyház püspökével. A találkozásra Jeruzsálemben került sor, ahol Fouad Twal jeruzsálemi latin patriárka látta vendégül a jelenlévőket. Az EVT küldöttség találkozott Simon Peres volt izraeli elnökkel és Rami Hamdallah palesztin miniszterelnökkel, továbbá az Egyházi Ügyekért felelős Elnöki Bizottság és más ökumenikus szervezetek képviselőivel. A közös megbeszélésre került sor zsidó és muzulmán vezetőkkel, valamint palesztin és izraeli emberi jogi csoportok tagjaival is.

A küldöttségnek a Jeruzsálemi Egyházközi Központ adott otthont, amely a jeruzsálemi és a Közel-keleti Egyházak, valamint az EVT közös kezdeményezéseként jött létre. A Központ Jeruzsálem és annak egyházai érdekében indított ökumenikus akciók koordinációs központjaként működik. Az EVT delegációnak lehetősége volt jobban megismerni a régió egyházainak szerepét, beleértve az Palesztinai és Izraeli Ökumenikus Kísérőprogramjának (EAPPI) munkáját. Az EAPPI célja, palesztinokkal és izraeliekkel együtt részt venni az erőszakmentes béketeremtő tevékenységben, a közös érdekképviselet megvalósítása, valamint a palesztin területek izraeli megszállásnak megszüntetése.

„2002 óta több mint 1500 önkéntes érkezett 3 hónapra, hogy részt vehessen a programban. Ez az EVT egyik fő kezdeményezése, azzal a céllal, hogy támogassa a helyi és nemzetközi erőfeszítéseket, így hozva megoldást az izraeli- palesztin konfliktusban egy, a nemzetközi jogon és releváns ENSZ határozatokon alapuló igazságos béke megszületésével," mondta Dr. Agnes Abuom, az EVT Központi Bizottságának moderátora.

Az Egyházak Világtanácsának kezdeményezésre jött létre az EAPPI, a Palesztinai és Izraeli Ökumenikus Kísérőprogram (Ecumenical Accompaniment Programme in Palestine and Israel), amely célja, hogy véget vessen a Palesztin Területek megszállásának és támogassa az igazságos békét a Közel-Keleten. Küldetése, hogy figyelemmel kísérje a palesztinok és izraeliek mindennapjait, segítse a konfliktus igazságos és tartós megoldását, amelynek eredményeként két életképes nemzet élhet egymás mellett békében és biztonságban. A nemzetközi keresztény közösség meggyőződése, hogy az igazságos béke alapja kizárólag az emberi jogok, a nemzetközi jog és az ENSZ határozatok tiszteletben tartása lehet. Az MRE 2008-ban csatlakozott az EVT EAPPI programjához, vállalva, hogy támogatja a Világtanács kezdeményezéseit a palesztin-izraeli viszony rendezésében. Az Egyháznak így lehetősége nyílt arra, hogy a magyarországi zsidó közösségeknek árnyaltabb képet mutasson a palesztinai helyzetről, továbbá, hogy bizonyítsa, az MRE szót emel az igazságtalansággal szemben. Egyházunkból ketten is részt vettek 2008-ban a programban: Ferenczy Enikő május és július között Jayyousban, míg Sugár Tamás szeptember és november között Jeruzsálemben teljesített önkéntes szolgálatot. A Magyarországi Református Egyház részvételét a programban a Rajnai Egyház tette lehetővé.

Annak ellenére, hogy a keresztények vallási kisebbséget képviselnek Izraelben és Palesztinában, igen aktív szerepet játszanak a közéletben. „A mi feladatunk, a világ előtti keresztény tanúságtétel, valamint az igazságért és békéért való munkálkodás" mondta Olav Fykse Tveit főtitkár, továbbá kifejtette, hogyan vesz részt az EVT a béke és megbékélés szolgálatában a Közel-keleten és azon túl.

„Úgy hisszük a béke csak együttműködésben érhető el. Egyházi közöségként tartanak minket számon, így kell munkálkodnunk a Palesztin-izraeli konfliktus békés megoldása érdekében is. – hangsúlyozta Tveit. Az EVT küldöttség tagjaként Georges Lemopoulos, helyettes főtitkár, Dr. Isabel Phiri, a Keresztény tanúságtétel és Diakónia helyettes főtitkára, Marianne Ejdersten, az EVT kommunikációs igazgatója és Garland Pierce, az EVT főtitkárság vezető munkatársa is részt vett a látogatáson.


Külügyi Iroda
Fordította: Bénó Bianka, Neuberger János
Forrás: Oikoumene