GEKE nagygyűlés Firenzében

A jövőre néző szabadság, teológiai állásfoglalások, tisztújítás. Szeptember 20. és 26. között Firenzében ülésezik az Európai Protestáns Egyházak Közössége (GEKE-CPCE).

 Az 1973-ban, a Leuenbergi Konkordiával kezdetét vett együttműködés mára összeurópai méreteket öltött, hiszen a GEKE tagjai között már nem csupán az evangélikus és református egyházakat találjuk, de teljes jogú tagként vesz részt a munkában metodista egyházak közössége is. Igen érdekes módon, de európai gyökereire hivatkozva felvételt nyert az Argentin Lutheránus Egyház is, amelynek képviselője aktívan részt vett a tanulmányi megbeszéléseken. Idén vendégként jelent volt az Európai Baptista Egyházak Szövetségének képviselője is, valamint kiemelt vendégként köszöntötték a Közel-keleti Evangéliumi Egyházak Szövetségének főtitkárasszonyát, a Szíriából érkezett Rosangela Jarjourt is.  

Hitből fakadó bizalom

A nagygyűlés témája 2012-ben a jövőre néző szabadság, ezt a kérdést járta körül dr. Michael Beintker münsteri egyetemi tanár bevezető előadása. A professzor, aki maga is a GEKE elnökségi tagja, nagy ívű teológiai előadásában a János evangéliumában leírt jézusi „búcsúbeszédeket” „jövőre néző beszédekként” értelmezte, és arra a diagnózisra mutatott rá, melyet a filozófus Karl Jaspers már az 1930-as években megfogalmazott. Eszerint a modern emberére jellemző vonás a védettség érzésének elvesztése. Bizonyos mértékű bizonytalanságot eltűrünk ugyan, de az abszolút kiszolgáltatottságot hosszú távon lehetetlen elviselni. A bibliai hit pontosan abban hoz újat, hogy a kiszolgáltatottság helyett egy jól meghatározott védettséget ad. Ez teszi lehetővé a keresztyén ember számára a bizodalmat a jövőben még akkor is, ha az minden esetben kockázatot és veszélyekkel is jár.

kép

Az egység határai

A közgyűlés célja meghatározni GEKE feladatait a következő időszakra. Ezek között van a teológiai álláspontok tisztázása, de szerepelhetnek aktuális problémákat megfogalmazó vélemények és állásfoglalások is. Kiemelt fontosságú a két nagy dokumentum, melyek létrehozásáról még a 2006-os budapesti nagygyűlésen döntöttek. Mindkettő, a Szentírás, hitvallás, egyház (Scripture, Confession, Church) és az Egyházi tisztség, lelkészszentelés és egyházkormányzás (Office, Ordination, Episkopé) is konszenzussal született meg a tanulmányi megbeszélések eredményeként. Emellett a nagygyűlés foglalkozik a fiatal teológusok munkacsoportja által kidolgozott Ecclesia semper reformanda dokumentummal, a Kiállni az igazságért (Stand up for Justice) állásfoglalással, valamint a lelkészképzés ügyében keletkezett munkaanyaggal is. Kiemelt témaként szerepelt a GEKE Délkelet-Európai Munkacsoportja által kidolgozott istentisztelettel foglalkozó tanulmány is.

A kiemelt témákban biztosítani kívánják az egységesebb európai protestáns állásfoglalás létrehozását. Az elfogadott dokumentumok a protestáns állásfoglalás sajátos határait jelölik az ökumenikus és a protestáns párbeszéden belül.  

Tisztújítás

A nagygyűlés emellett megválasztja az Elnökségi Tanács tagjait és a GEKE elnökét is. A jelöltek között a magyar protestáns egyházakat a tanácstagságra jelölt Cselovszkyné dr. Tarr Klára, az evangélikus egyház külügyi irodájának vezetője és a póttagként jelölt dr. Bölcskei Gusztáv református püspök képviseli. A választásokat szeptember 24-én tartják.

Szöveg: Ferencz Árpád, kép: Horváth-Bolla Zsuzsanna