Március 11-én magyar református nők egy kisebb csoportja Kárpátaljáról, Szerbiából, Magyarországról ismét Libanonba utazott volna, hogy libanoni, szíriai és északír nőkkel közösen folytassa a gondolkodást arról, mit jelent keresztyén nőként háborús országban élni. Az elmaradt kiutazás helyett most arra hívunk mindenkit, hogy imádkozzon velünk együtt a békéért a Közel-Keleten, az ott élő keresztyénekért és különösen is nőtestvéreinkért.
2025 tavaszán magyar református nők egy kisebb csoportja Kárpátaljáról, Szerbiából és Magyarországról Libanonba utazott, hogy libanoni, szíriai és északír nőkkel találkozzon. A program a Meg nem hallott hang (The Unheard Voice) címet viselte. Célja az volt, hogy találkozási lehetőséget és közösséget kínáljon, valamint bátorításul szolgáljon azoknak a nőknek, akiknek a hangjáról sokszor elfeledkezik a világ: a háborús helyzetben élő asszonyoknak, nőknek, fiataloknak és időseknek.
Ennek a kultúrákon, nemzeti és nyelvi határokon átívelő közösségnek a pár napos együttléte a világméretű Krisztus-test egy apró, de hisszük, hogy mégis fontos és egyáltalán nem lényegtelen megnyilvánulása volt. A különbözőségek ellenére valódi testvéri közösség formálódott közöttünk. Egymás örömeit és a fájdalmait megismerve azzal néztünk szembe, hogy mit jelent egy fegyveres konfliktus vagy éppen háború uralta országban Istenhez hűségesen és emberségünkhöz méltón élni.
A Meg nem hallott hangok: háborús helyzetben élő nők kitartó bizonyságtétele című konferencia résztvevői Libanonban 2025 áprilisában
Bár az elmúlt egy év alatt egymás híreit olvasva sokszor reménykedtünk közösen a változásban, hogy a dolgok a Közel-Keleten vagy Ukrajnában majd szépen lassan mégis jobbra fordulnak, sok minden mégse változott a világban. Minden ígéret és várakozás ellenére nem ért véget a háború, nem csökkent az erőszak a világban, és nem javult a nők helyzete sem a világ súlyos konfliktusokkal terhelt régióiban. Mi mégis, immár egymás jó ismerőseiként, együtt reménykedtünk, közösen imádkoztunk, és vártuk a változást. Ahogy készültünk arra is, hogy idén tavasszal újra találkozunk majd.
Március 11-én utaztunk volna ki ismét Libanonba, hogy újra átéljük a különleges testvéri közösség ajándékát Isten és egymás jelenlétében, hogy Isten elmúlt időben megtapasztalt hűségén és az elmúlt hónapok alatt formálódott közösségünk jövőjén gondolkodjunk.
Néhány nappal ezelőtt azonban a világban hirtelen olyan változás állt be, amire egyikünk sem számított. A Közel-Kelet a háborúság korábban nem is sejtett valóságába merül el. Biztonságosnak hitt országok inogtak meg, a világ vezető hírei pedig napok óta csak rakéta- és dróntámadásokról, robbantásokról, halottakról és sebesültekről szólnak. Lassan a régió minden országában úrrá lesz a bizonytalanság és a félelem egy még kiterjedtebb háborútól. Emberek menekülnek, dühösek és félnek, sírnak és gyászolnak.
Mostanra azonban mi is megváltoztunk. A távoli hírek már nem csupán személytelen arcokat rejtenek számunkra. Testvéreinket látjuk bennük, akiket féltünk, akikért imádkozunk, akikkel szeretnénk újra találkozni. Velük együtt és értük aggódunk, amikor a híreket olvassuk. És rajtuk keresztül mindenki másért is, de kifejezetten azokért a nőkért, akiknek a hangját talán most megint alig hallani a szirénák és a robbantások zajában, vagy éppen a döbbenet, a rettegés néma csendjében.
Nem vagyunk erősek vagy hatalmasok, nem tudjuk befolyásolni a történelem alakulását. Mégis hisszük, hogy egy valamit tehetünk: testvéreinkkel együtt és testvéreinkért imádkozunk most a történelem Istenéhez, aki hallja azoknak a hangját is, akiket senki nem akar meghallani, és akik sokszor talán maguk sem merik elmondani, hogy mi van bennük. Könyörgünk az egyedüli Istenhez, aki, hisszük, hogy egyedül képes arra, hogy valódi, életet munkáló békét teremtsen.
Idén, nőnap alkalmából, arra hívjuk magyar testvéreinket, hogy imádkozzanak velünk együtt közel-keleti nőtestvéreinkért és mindazokért a lányokért, asszonyokért, akik háborúsággal néznek szembe. Kérjük együtt Jézus Krisztust, az Egyház Urát, a Békesség Fejedelmét, hogy kegyelmezzen a Közel-Keleten! Adjon békességet ott, ahol most talán elképzelhetetlen a béke, védelmezze minden keresztyén testvérünket, és vegye körül különösen is vigasztalásával és szeretetével nőtestvéreinket!
Felséges Istenünk! Hálásak vagyunk neked a te gondviselő szeretetedért, hűségedért és áldásaidért. Jóságodra méltók nem vagyunk, de te mégis hű és irgalmas vagy hozzánk születésünktől fogva. Hála neked azért, hogy mindazon megpróbáltatások ellenére, amelyek körülvesznek bennünket, te nem hagytál magunkra: védtél, óvtál és szárnyaid alatt takargattál. Dicsőség neked ezért!
Tudjuk, hogy mennyei magasságban laksz, de az alázatosokkal és megtört szívűekkel is ott vagy. Megtört szívűek vagyunk, Uram, veszteségeink miatt. A gonosz körülvesz minket az egész világon, és a háború családokat szakít szét. Az anyák gyászolják fiaikat, a feleségek könnyeket hullatnak elveszett férjükért. A gyermekek várják apjuk visszatérését, mert nem értik, hogy többé nem mennek haza. Megvalljuk, hogy méltók vagyunk a büntetésedre, mert vétkeztünk ellened és egymás ellen. Szívünk nem a te szereteteddel van tele, hanem haraggal. Minden nap kérjük bocsánatodat és irgalmadat, de nehezen tudunk megbocsátani azoknak, akik megbántottak minket vagy szeretteinket. Megvalljuk bűneinket előtted. Kérjük, töröld le a sírók könnyeit, vigasztald meg a gyászolókat, és munkálkodj szívünkben, hogy szeretni, megbocsátani és örvendezni tudjunk benned!
Felemeljük hozzád nővéreinket, akiknek nap mint nap a háború fájdalmas következményeivel kell szembenéznie. Kérünk, légy számukra világosság a szenvedésben, és adj nekik erőt, hogy még a reménytelenség árnyékában is a te szeretetedben és gondviselésedben bízva kitartsanak! Légy az ő menedékük és oltalmuk, amikor nincs hová menekülniük! Hallgasd meg kiáltásukat, és ajándékozd meg őket újra békével és egységgel ebben a megtört világban!
Te látod a háborúk pernyéjét, és látod az asszonyok arcát a füst mögött. Te hallod a ki nem mondott sikolyokat, az éjszakák csendjébe fojtott zokogást. Te vagy velük az óvóhelyeken a várakozás végtelen óráiban.
Istenünk, a nők fájdalma gyakran hangtalan, mint a föld, amely magába issza a vért és a könnyeket. Te látod az anyát, aki úgy altatja gyermekét, hogy közben a bombák robbanását számolja. Látod a feleséget, aki az ajtót figyeli, és nem tudja, visszatér-e még, akit szeret.
Uram, te tudod, milyen nehéz erősnek maradni, amikor belül minden darabokra hull. Te hallod azokat a mondatokat, amelyeket senkinek sem merne kimondani.
A félelmet, a néma kérdést: „Miért?” Most eléd hozzuk ezeket a nőket. A testükbe és lelkükbe írt sebeket. A kimondatlan történeteket. A könnyeket, amelyeket mások előtt letörölnek.
Istenünk, adj nekik méltóságot a romok között, reményt a legsötétebb éjszakában, és hangot ott, ahol eddig csak csend volt! És ha más nem is hallja meg őket, engedd, hogy tudják: te mindig figyelsz, te mindig velük vagy.
Tekints irgalommal a Közel-Keletre, földünknek arra a megszentelt térségére, ahol az Ige testté lett, és Urunk, Jézus hirdette a béke és a szeretet üzenetét! Oltalmazd e régió minden népét, különösen libanoni és szíriai testvéreinket; kereszthordozásuk vezessen a húsvéti hit diadalára! Áraszd Lelkedet a romokra, hogy a bölcs belátás és a megbocsátás ereje elnémítsa a fegyvereket, és építsen reményteljes jövőt!
Látod, hogyan élnek és min mennek keresztül keresztény testvéreink a Közel-Keleten. Valóban látod őket: férfiakat, nőket, időseket, fiatalokat, gyermekeket. Mindannyiukat számontartod és gondoskodsz róluk, a kezedben tartod őket. Arra kérünk, őrizd őket ezekben a veszélyes időkben. Áldd meg életüket, és tedd keresztyén hitüket áldássá mindenki számára!
Istenünk, hozzád kiáltunk a bizonytalan és félelemmel teli időkben. Eléd jövünk, aki mindannyiunk teremtője vagy, és akire mi megváltónkként nézhetünk. Jézus Krisztus nevében kérünk, hogy hallgass meg bennünket, mikor Habakuk próféta szavaival imádkozunk:
„Meddig kiáltsak még, ó, Uram, és nem hallgatsz meg? Kiáltok hozzád az erőszak miatt, és nem szabadítasz meg! Miért láttatsz velem hamisságot, és miért kell szemlélnem a nyomorgattatást? Pusztítás és erőszak van előttem, viszály és versengés támad! … Uram, hallottam, amit hirdettél, és megrendülök cselekedeteidtől. Uram! Vidd végbe azt a mi éveinkben, tedd ismertté azt a mi éveinkben is! Haragodban is emlékezz irgalmasságodra! … Kivonulsz néped megszabadítására, fölkented megsegítésére. Szétzúzod a gonosz házának tetejét, teljesen feltárod alapjait. … De én örvendezni fogok az Úrban, és vigadok szabadító Istenemben. Az Úr, az én Istenem az én erősségem, olyanná teszi lábamat, mint amilyen a szarvasoké, és magaslatokon járat engem.” (Hab 1,2–3; 3,2.13.18–19)
Ámen.
A kiutazók nevében lejegyezte: Berecz Júlia, az MRE Zsinati Hivatalának külügyi osztályvezetője
A fájdalom és a reménység hangjai
Meg nem hallott hangok: háborús helyzetben élő nők kitartó bizonyságtétele címmel tartott április 3–5. között konferenciát a Református Egyházak Világközösségének Európai Területi Tanácsa a Szíriai és Libanoni Nemzeti Református Zsinattal és a Magyarországi Református Egyházzal együttműködésben. Egyházunkat Berecz Júlia, a Zsinati Hivatal Külügyi Osztályának vezetője képviselte
Imádkozzunk a Közel-Keleten élő keresztyénekért és a békéért
„Arra kérjük magyarországi református keresztyén testvéreinket, hogy álljanak mellénk a közel-keleti és szentföldi keresztyén testvéreinkért mondott kitartó imádkozásban. Kérjük együtt mindenható Istenünket, hogy adjon vigasztalást a gyászolóknak és szenvedőknek” – áll a Magyarországi Református Egyház elnökségének közleményében az Izrael elleni 2023. október 7-i terrortámadás második évfordulóján.