Imával a vírus ellen

Imaközösségre hívja a gyülekezeteket Vuhani Egyházak Pásztorainak Egyesült Imacsoportja. A január óta tomboló koronavírus rég nem látott pánikot okozott világszerte. Bár az áldozatok száma ezer fölé emelkedett, jó hír, hogy a legfrissebb adatok szerint csökken a fertőzöttek száma. A betegségről Dr. Mikos Borbála, a Bethesda Gyermekkórház orvosigazgatója mondta el a legfontosabb tudnivalókat.

korona1.jpeg

Védőruhába öltözött egészségügyi szakértők mérik meg az utasok testhőmérsékletét a pekingi főpályaudvaron

Fotó: Koki Kataoka/The Yomiuri Shimbun

korona2.jpeg

A bangkoki BTS Sky vasútállomáson sem lehet maszk nélküli embert látni

Fotó: Anusak Laowilas/NurPhoto

Egy új vírussal állunk szemben, ami ellen az emberi szervezetben még nem alakult ki ellenanyag, így jóval nagyobb az esélye annak, hogy megtelepszik a vírus – mondja Dr. Mikos Borbála. Hozzáteszi: a médiában megjelenő hírek miatt itt a Bethesdában is nagy az érdeklődés, a betegek szeretnének pontosabb tájékoztatást kapni a vírusról, ami érthető, hiszen most már világméretű járványról beszélhetünk, amelyet az Egészségügyi Világszervezet is vészhelyzetként rangsorolt. A közösségi oldalakon szinte azonnal megjelentek a sokkoló videók és képek, amelyek a koronavírus pusztítását mutatták be. Csakhogy ezeknek többsége nem a valódi helyzetet ábrázolja.

korona 3.3.jpg

Itt például úgy tűnik, mintha halottak feküdnének Kína utcáin, pedig a kép Frankfurtban készült 2014-ben egy művészeti projekt részeként

korona4.4.jpg

Facebook bejegyzésként villámgyorsan terjedt az is, hogy a koronavírus a veszettség egy új fajtája, és denevérfogyasztáson keresztül lehet elkapni

Ahogy az intenzív kutatások folytak szinte napról-napra változtak a vélemények ezzel kapcsolatban. Először valóban egy állatról emberre terjedő fertőzésnek gondoltuk ugyanúgy, mint a SARS vírusnál, de bizonyítottá vált, hogy emberről emberre terjed – hangsúlyozza a doktornő. Ha valakinél 38 fokot elérő láz, köhögés, fejfájás, izomgyengeség, nehézlégzés lép fel, illetve röntgen vizsgálattal igazolt tüdőgyulladásban szenved, ami akár légzési elégtelenséghez vezet, ezek mind gyanút adhatnak a koronavírusra. Azonban mivel a kezdeti tünetek rendkívül hasonlóak az influenza tüneteihez, ezért nehezen lehet megállapítani, hogy valójában mivel állunk szemben. Ezért meg kell vizsgálni például azt is, hogy az illető járt-e 14 napon belül Vuhanban, illetve került-e szoros kontaktusba, beszédtávolságba ilyen személlyel. Ráadásul a vírus is cseppfertőzéssel terjed, így nagyon fontos a betegek azonnali izolálása.

MB 1.jpg

Fotó: Sebestyén László

A doktornő szerint nem valószínű, hogy Magyarország kimarad a járványból, a legfontosabb a megelőzés. – Kiemelt feladatunk volt, amit Velkey igazgató úr rögtön el is rendelt, hogy egy külön munkacsoportot hozzunk létre azért, hogy minél gyorsabban tudjunk reagálni a gyanús esetekre. A munkatársaink oktatásban részesültek és beszereztük a speciális eszközöket is arra az esetre, ha megérkezne a vírus – teszi hozzá Mikos Borbála.

Velkey vírus.jpg

Fotó: Bethesda Gyermekkórház

Jó hír, hogy a fertőzöttek száma csökkenni kezdett és a kelet-kínai Hszian Csiaotung-Liverpool Egyetem kutatói nyilvánosságra hoztak egy matematikai számításokon alapuló modellt, amely az új esetek számának hirtelen visszaesését jelzi előre a következő hétre, február 23-ára pedig a járvány terjedésének megállását jósolja. A halálos áldozatok száma azonban már meghaladta az ezer főt, a vírus következményei pedig egyelőre beláthatatlanok. Ezért a koronavírus által leginkább sújtott területen, a szellemvárossá vált sokmilliós Vuhanban élő lelkészek egyesült csoportja imára hívja a keresztyéneket.

„Mi, keresztyén hívők és lelkészek ebben a helyzetben mást nem tudunk tenni, mint imádkozni, de ezt meg kell tennünk” – írják nyílt levelükben.

Amikor Isten népe életében kitört valamilyen járvány, odafigyeltek az Úr Igéjére, miként arról a 2Krónika 7,14-15-ben is olvasunk:

„Ha megalázza magát népem, amelyet rólam neveztek el, ha imádkoznak, keresnek engem és megtérnek gonosz útjaikról, én is meghallgatom a mennyből, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat. Bizony, a szemem nyitva lesz, és a fülemmel figyelni fogok az imádságra ezen a helyen”.

Kínai lelkészek arra hívják fel a figyelmet: az imádság nagy kiváltság, amit Istentől kaptunk, és olyan kincs, amivel mi, keresztyének másokért közbenjárhatunk. Írásukban úgy fogalmaznak: „gyülekezzünk hát egybe és imádkozzunk odaadóan, egy szívvel és egy lélekkel Vuhanért, Kínáért és az egész világért. Könyörögjünk azért, hogy Isten irgalmasságában és kegyelmében állítsa le a járvány terjedését, gyógyítsa meg a fertőzött betegeket, erősítse meg a gyógyításért dolgozókat, a különféle segítő szolgálatokban fáradozókat, s adjon kitartást a kutatóknak, hogy megtalálják az ellenszert.”

A felhívás

teljes szövege az evagelikus.hu oldalon olvasható.