Isten Igéje ma is szól az övéihez

Nikolaus Schneider, a Rajnai Protestáns Egyház elnöke éves beszámolójában, melyet a Bad Neuenahrban tanácskozó zsinati testület előtt tartott 2012. január 9-én délelőtt, Isten Igéjének fontosságát hangsúlyozta életünkben és az emberi együttélésben.

„Isten Igéje mindig és mindenütt keresi az embert. Ma is megszólítja az övéit és az Ő egyházát – a mi dolgunk, hogy meghalljuk szavát és válaszoljunk rá.” Nikolaus Schneider, a Rajnai Protestáns Egyház elnöke éves beszámolójában, melyet a Bad Neuenahrban tanácskozó zsinati testület előtt tartott 2012. január 9-én délelőtt, Isten Igéjének fontosságát hangsúlyozta életünkben és az emberi együttélésben. 

Mint mondta, a lényeg, hogy az egyház ne veszítse el az Isten Igéjére hallgatás képességét, és az Ige tükrében vizsgálja meg magát. „Fontos, hogy Isten igéjével ne éljünk vissza, magunknak isteni tekintélyt tulajdonítva, hogy azáltal saját érdekeinket, álláspontunkat és hatalmi törekvéseinket érvényesítsük.” Az egyháznak nem szabad megelégednie azzal, hogy korrekt módon megőrzi a hagyomány által rámaradt Igét, hanem igehirdetési gyakorlatában az élő Igéhez való kapcsolatából kell merítenie.

Isten a zenén keresztül is szól

„Isten ma is szól – a zenén keresztül is” – jelentette ki Nikolaus Schneider a Reformáció és zene évének kezdetén, melyet a Rajnai Egyház is megünnepel. „Azt remélem, hogy az egyházzene új utakat nyit meg a hit felé sok ember számára.” Rajnai testvéreink ebben az évben tervezik a gyülekezeti éneklés elevenen tartását és megújítását csakúgy, mint az ötszáz éves egyházzenei kincs megszólaltatását és az egyházzenei munka megerősítését mind gyülekezeti, mind egyházmegyei szinten.

Az Ige alázatra tanít

„Isten Igéje útmutatást ad, hogyan szólaljunk meg és hogyan cselekedjünk társadalompolitikai kérdésekben” – szögezte le a hatvannégy éves teológus a zsinati atyák előtt. „Az Isten Igéjére figyelő ember semmilyen körülmények között nem fog abszolutizálni vagy bálványozni embereket, eszméket, pártokat és rendszereket. Isten Igéje alázatra és annak felismerésére tanít, hogy mi emberek nem vagyunk élet-halál urai, sem abszolút mércék. Az igazi mérce felülről adatott nekünk. Ellenben minden emberi dolog tökéletlen és korlátos. Mi emberként itt a földön nem tudjuk betölteni Isten országát, de abban bízhatunk, hogy Isten ma is szól! Krisztus követőiként megtapasztalhatjuk, hogy Isten országa már itt és most felsejlik az ember számára.”

Gazdasági rendből gazdasági rendetlenség lett

Schneider egyértelmű kritikát fogalmazott meg a pénzpiacokkal és a globális gazdálkodással szemben. „Ezek az idők megtanítanak arra, hogy a gazdasági rend gazdasági rendetlenséggé is változhat.” Mint mondta, a mögöttünk álló hónapok világossá tették, hogy az elmúlt évtizedek adósságpolitikája nem folytatható tovább. „A válság költségeit nem terhelhetjük rá kizárólag a következő generációkra, és az igazságosság jegyében az erősebbeknek nagyobb terheket kell viselniük. Gazdagságból van épp elég – Németországban, Európában és világszerte.”

Emellett a politika elsőbbségét érvényesíteni kell a pénzpiacokkal szemben. „Összehangolt világméretű cselekvésre van szükség, melyhez Európa fontos kezdeményezésekkel járulhat hozzá. A legutóbbi brüsszeli csúcsértekezlet eredményei reményre adnak okot. Már csak gyorsan és határozottan végre kellene hajtani a határozatokat. Köszönettel tartozunk minden politikusnak, aki erejéhez mérten ezen fáradozik” – mondta a prézesz

A gazdasági kérdések ügyében az elnök nyíltan önkritikát gyakorolt: a Rajnai Egyház egyik gazdasági társasága tevékenységének folytatása közben szem elől tévesztette a helyes mértéket és célt, s ezzel jelentős pénzösszegeket veszített. Schneider keserűen vonta le a tanulságot, hogy „még az egyházi cégek sem mindig tesznek eleget annak, amit Isten Igéje az igazságos gazdálkodásról mond. Ez hitelteleníti az egyház társadalmi fellépését is az »életpárti gazdálkodás« érdekében.”

ekir.de / Külügyi Iroda / Schmidt Zsuzsanna

 

>> Kapcsolódó cikkek a Rajnai Protestáns Egyház zsinatáról