Új összefogás a missziói szolgálatban

A közös felelősségvállalásról és missziói együttműködésről egyeztetett a német Egyesült Protestáns Misszió (VEM) főtitkára egyházunk képviselőivel november 11. és 14. között.

Német testvéregyházaink, a rajnai, a vesztfáliai és a lippei református egyház felvetésére korábban a Magyarországi Református Egyház (MRE) esetleges jövőbeli tagsága is felmerült a VEM európai régiójában, amely egyelőre csak német egyházakra korlátozódik. Volker Dally főtitkár és Jochen Motte főtitkár-helyettes, a szervezet „igazságosság, béke és a teremtett világ integritása” részlegének vezetője azért látogattak Budapestre és Debrecenbe, hogy az előzetes egyeztetések után feltárják az együttműködés konkrét területeit. A látogatás során a német delegáció az MRE számos képviselőjével találkozott, hogy mérlegelje az összefogás lehetőségét az evangelizáció, a misszió, a diakónia, fejlesztési projektek, formális és informális képzés területén, illetve a keresztyén értékek és emberi jogok közös képviseletében.

Partnerkapcsolat és együttműködés a bővítés jegyében

A hétvége során a főtitkár találkozott többek között Vad Zsigmond debreceni esperessel, a Zsinati Külügyi és Ökumenikus Bizottság elnökével, felkereste a Debreceni Református Hittudományi Egyetemet, valamint igét hirdetett a budapesti németajkú református gyülekezetben. Ezt követően eszmecserét folytatott Dani Eszter missziói irodavezetővel, akivel az együttműködés lehetőségeiről egyeztetett a cigánymisszió, a közösségfejlesztés, a megbékélést szolgáló kezdeményezések és a missziói képzések területén, illetve közös külmissziói kezdeményezések kapcsán. Kanizsai Dórával, a Szeretetszolgálati Iroda menekültintegrációs részlegének vezetőjével a menekültek integrációjának magyarországi kihívásai kapcsán értékelték a VEM támogatásának lehetőségét az MRE menekültmissziós szolgálatában, legyen szó teológiai eszmecseréről, érzékenyítésről, vagy konkrét programok szakmai és pénzügyi támogatásáról. A küldöttség felkereste a menekültintegrációs szolgálatot végző Kalunba nonprofit szervezet központját, az ökumenikus partnerszervezetek részvételével pedig emberi jogi fórumot is tartottak a budapesti Skót Misszióban.

kép

Volker Dally 2016 óta a VEM főtitkára, korábban majd két évtizedig szolgált gyülekezeti lelkészként. Ezt követően egy évet töltött Indonéziában, Jáva szigetén, ahol a VEM által kiküldött missziós munkatársként szolgált 2006-ban a helyi Kelet-Jávai Keresztyén Egyházban. Szolgálata során a vallásközi párbeszéd és a gyülekezetépítés volt a fő tevékenységi területe. Hazatértét követően Wuppertalban, majd a Lipcsei Misszióban vállalt feladatot.  A VEM feladatát a kultúra- és vallásközi kapcsolatok előmozdításában, a szervezet nemzetközi kapcsolatokban szerzett kompetenciáinak németországi megjelenítésében látja, tekintettel arra, hogy a német állampolgárok is erős fenntartásokkal viszonyulnak a más kulturális vagy vallási háttérből érkező emberekhez.  

A látogatás tematikus súlypontja ugyanis az emberi jogok és a keresztyén tanúságtétel kapcsolatának, valamint az emberjogi sérelmekkel szembeni egyházi fellépés szükségszerűségének értékelése volt. Ennek jegyében a delegáció látogatást tett a Károli Gáspár Református Egyetem jogi karán is, ahol Jochen Motte az emberi jogokat érő kihívásokról szólt globális kitekintésben, kiemelve az egyházak aggodalmát az Európa szerte erősödő, az emberi méltóságot és demokratikus rendet egyaránt veszélyeztető nacionalista és populista politikai trendek kapcsán.

képAz egyeztetések során felmerült továbbá a külmissziói szolgálatra vállalkozó egyháztagjaink és fiatal önkéntesek részvétele a VEM afrikai és ázsiai programjaiban, fejlesztési projektek kezdeményezése Kárpátalján és együttműködés a menekült- és cigánymisszióban, kiemelten is az emberi jogokat érintő teológiai és szakmai kérdések területén.

Nemzetközi egyházi közösség a misszió szolgálatában

A VEM 35 afrikai, ázsiai és német protestáns egyház közössége. A szervezet vezetőtestületében egyenlő számú képviseletet biztosít mindhárom régiónak, a közgyűlés összetétele ugyanakkor az afrikai és ázsiai egyházak többségi jelenlétét tükrözi. A VEM elődszervezeteiként tartja számon az 1828-ban alapított Rajnai, az 1886-ban létrehozott Bethel-i és az 1965-ben megalapított Zaire-i Missziót. A VEM 1996 óta nemzetközi szervezetként működik, németországi központtal.

„Elhívott közösségként veszünk részt Isten missziójában a világban. Együtt teszünk tanúbizonyságot az evangéliumról, arról, hogy Isten megbékéltette magával az emberiséget Fia, a Jézus Krisztus által. A Szentlélek erejében bízva, az Ő segítségéért imádkozva munkálkodunk az igazságosságért, a békéért és a teremtett világ védelméért.  Ennek fényében felelősségünk része, hogy kritikusan értékeljük missziói szolgálatunk történetét” - fogalmaz a szervezet küldetésnyilatkozata.

Az VEM – a holisztikus missziót szem előtt tartva – küldetése, az evangélium hirdetésének szerves részének tekinti az evangelizációt, a diakóniát, a számára fontos ügyek nyilvános, politikai képviseletét, a fejlesztési projekteket és a partneri együttműködést egyaránt. A VEM globális szervezetként, helyi igényeket figyelembe véve végzi tevékenységét Afrikában, Ázsiában, Európán belül pedig Németországban. A missziói szolgálatra való felkészülésben az az elv vezérli a szervezetet, hogy a partnerek kölcsönösen megosztják egymással ajándékaikat és erőforrásaikat, többek között munkatársaik és önkénteseik csereprogramokban való részvételével.

képA debreceni reformációi emlékműnél

Fókuszban az emberi jogok védelme

A VEM kiemelten is támogatja az olyan helyi kezdeményezéseket, amelyek a béketeremtést és megbékélést, valamint az emberi jogok tiszteletben tartását igyekeznek előmozdítani. Ilyen például polgárháborúk áldozatai vagy kiutasított személyek számára nyújtott humanitárius segítségnyújtás, és a politikai fogvatartottak, vagy más az emberi jogaikban súlyosan sérült emberek támogatása. Emellett a szervezet fontosnak tartja, hogy Németországon belül is felhívja a figyelmet azokra az esetekre, amelyekben az emberi jogokat sérelem éri. A figyelem felhívására tájékoztató füzeteket jelentet meg, szemináriumokat szervez, és kommunikációs kampányokat indít, minden évben megszervezi az „Action for Human Rights” nevű programját, amelyet december 10-én, az emberi jogok nemzetközi világnapján hirdet meg az emberi jogokat érintő egy-egy konkrét témában. A programra kommunikációs és plakátokkampánnyal hívja fel a figyelmet, a VEM által támogatott projekteket ismertető kiadványokat jelentet meg, valamint prédikációs segédleteket juttat el a gyülekezetekhez.

A menedék alapvető emberi jog
Az Egyesült Protestáns Misszió (Vereinte Evangelische Mission – VEM) minden évben nagyszabásó emberi jogi akciót kezdeményez, amely 2016-ban a menedékkérők befogadására összpontosított. 

Egyes régiókban különösen kritikus az emberi jogok helyzete. Ezért más német partnerek közreműködésével a VEM két térségben, Nyugat-Pápuán és Közép-Afrikában is információs és támogató hálózatot állított fel. Ezek a hálózatok a déli féltekén élő partnereink által megfogalmazott problémákra és aggodalmakra hívják fel a német szövetségi kormány, a parlament és az Európai Parlament képviselőinek figyelmét.

A partnerek által felvetett emberjogi sérelmeket és ügyeket civil szervezeteket tömörítő globális hálózat, az Emberjogi Fórum (Forum Menschenrechte) keretében vitatják meg. Ökumenikus partnerekkel közösen a VEM a déli féltekén élő partnerszervezetei ügyét képviseli egyebek mellett az ENSZ szervezeteiben, így az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának éves ülésein, illetve lehetővé teszi az érintett tagegyházak képviselőinek részvételét ezeken az üléseken.

Külügyi Iroda