Keresztek a jégen – Grönland keresztyénei

Egy régi vicc szerint, amikor a hittérítők az eszkimóknak (inuitoknak) meséltek az evangéliumról, az egyikük azt mondta nekik, hogy akik nem élnek keresztyénként, azok a pokolra jutnak, ahol rettentő hideg van. – Testvér, miért ferdíted így el a tanainkat?! – hívta félre a társa. – Ha azt mondom nekik, hogy a pokolban meleg van, akkor mind oda akarnak jutni – válaszolta a misszionárius. A tréfát félretéve: érdekes, hogy a zord időjárás ellenére Grönlandon a keresztyénség megjelent és meggyökeresedett, méghozzá kétszer is.

A keresztyénség első alkalommal a vikingek közvetítésével érkezett Grönlandra, bármilyen meglepő is lehet ez a párosítás. A hagyomány szerint Vörös Erik, a szigetre települők vezetője nem volt keresztyén, az új települések lakói azonban néhány generáción belül majdnem mind felvették a keresztséget. A sagák, azaz a viking történelmi legendagyűjtemények több lehetséges első keresztyént is említenek. Egyesek szerint már az első telepesek vittek magukkal keresztyéneket, mások szerint csak Vörös Erik fia, Leif Erikson honosította meg Krisztus követését Grönlandon. Az első templomot mindenesetre Vörös Erik feleségének, Thjodhild Jorundsdottir nevéhez kötik, aki egy kis fatemplomot emeltetett nem messze férje udvarától. Ez nemcsak a Grönlandon, de az amerikai kontinensen épített első keresztyén templom is.

Több apró templom is épült Grönlandon, ezek a XI. században hivatalosan a brémai érsekség alá tartoztak. 1118-ban a helyiek követséget küldtek Norvégia uralkodójához, I. Sigurdhoz – az első skandináv uralkodóhoz, aki kereszteshadjáraton járt a Szentföldön, innen ragadványneve: Jeruzsálemjáró –, hogy saját püspököt kérjenek Grönlandnak. Az első grönlandi püspök Arnaldur lett 1126-ban. Egyébként a terület ekkor még nem tartozott a norvég koronához, az egymással való torzsalkodást megunó vezetők csak 1261-ben kérték magukat Norvégia uralma alá.

Az első püspök rögtön katedrálist építtetett, persze ne gondoljunk a nagy francia érseki templomokra. Kőből készült Gardarban (ma Igaliku), és ez Grönland egyetlen kereszt alaprajzú temploma, amelyet Szent Miklósnak, a matrózok védőszentjének ajánlottak. Gazdaság is tartozott hozzá, és egy nagy házat is emeltek az új egyházi elöljárónak. Püspöke Grönlandnak egészen a reformációig volt, de Álfur püspök 1378-as halála után utódai már el sem látogattak nyájukhoz, csak névleg viselték a Gardar püspöke címet.

Egy másik templomot is érdemes megemlítenünk. Hvalsey mellett található a legjobb állapotban fennmaradt viking keresztyén templom Grönlandon.

A XIV. század első felében épülhetett, de már előtte is állhatott itt templom, amelyet valószínűleg a XII. század elején építettek. A templom azért is érdekes, mert itt tartották az utolsó lejegyzett viking keresztyén szertartást 1408 szeptemberében, Thorstein Olafsson és Sigrid Björnsdóttir esküvőjét. Az erről az eseményről szóló levelek (egy gardari pap és néhány izlandi vendég írásai) az utolsó írásos források, amelyek a grönlandi vikingek életéről számolnak be. A pár egyébként később Izlandon telepedett le.

A következő száz évben az utolsó viking települések is lassan kihaltak, ennek oka a kutatók szerint a XIV. században kezdődő kis jégkorszak volt. Az inuit legendákban egy háborút is említenek a vikingek ellen, de erre még nem találtak tárgyi bizonyítékot vagy más forrást.

Nem tudjuk pontosan, mikor haltak ki az utolsó viking települések Grönlandon. Hajók ugyan időnként jártak a sziget körüli vizeken, de rendszeres kapcsolatot nem tartottak fenn az európaiak a vidékkel. Egészen 1721-ig, amikor egy dán–norvég hittérítő, Hans Egede kereskedelmi–hittérítő expedíciót szervezett Grönlandra. Ekkor bizonyosodott be, hogy a viking települések teljesen eltűntek a zord partokról. Egede telepet is alapított, építkezni kezdett, és ha már nem voltak vikingek, akkor az inuitok körében kezdett térítő munkába.

Kíséretével és családjával a Nuup Kangerlua (Godthåb Fjord) bejáratánál telepedett le, megalapítva a Remény Kolóniáját, ezzel újra létrejött a kapcsolat Grönland és Dánia–Norvégia kettős királysága között. Egede ekkor már természetesen a skandináv országokban uralkodó evangélikus egyház tanításait hozta el a grönlandi inuitoknak, akik nem ellenségesek, sokkal inkább kíváncsiak és segítőkészek voltak.

Hans Egede nem mindig válogatott az eszközökben, a fenyegetéstől és a fizikai erőszaktól sem riadt vissza, hogy kigyomlálja a sámánizmust és magukat a sámánokat is az inuitok életéből. Az első grönlandit 1725-ben keresztelték meg, őt körülbelül kétszáz társa követte. 1728-ban Egede a kolóniát a mai főváros, Nuuk helyére telepítette át, és a Godthåb, azaz Jó Remény nevet adta neki. Az európaiak által behurcolt betegségek eközben megtizedelték az őslakosságot, a kétszáz megkeresztelt közül alig húsz élte túl az 1733–34-es himlőjárványt.

Egede azonban nem adta fel, családjával újabb telepek alapításába kezdett Grönland nyugati partjain. A térítésben az is segítségükre volt, hogy VI. Keresztély dán–norvég király engedélyt adott a morva testvéreknek, hogy három hittérítőt küldjenek Grönlandra, 1737-ben pedig Koppenhágában megalapították a Seminarium Groenlandicumot, hogy újabb hittérítőket készítsenek fel az inuitok közti misszióra. Hans Egede több tankönyvet is írt, fia, Poul Egede pedig 1744-ben elkészítette a négy evangélium grönlandi fordítását, 1750-ben pedig egy grönlandi–latin szótárt.

A következő évszázadban Grönland nyugati partjain egyre több új települést és templomot alapítottak. Eközben Dánia és Norvégia útjai 1814-ben különváltak, Grönland pedig Dániához került. Kelet-Grönland első missziós állomását 1894-ben alapították, és 1921-re mindenkit megkereszteltek ezen a területen. A még Grönlandon belül is különösen hideg és kietlen Thule régióban 1909-ben hozták létre az első missziós állomást, és 1934-ben keresztelkedtek meg az utolsó pogány inuitok. Így a keresztyénség másodszor is meggyökerezett Grönlandon.

Grönland végül 1905-ban kapott hivatalos egyházjogi kereteket. A dán parlament ekkor mondta ki, hogy Grönland keresztyén terület és a Dán Evangélikus Lutheránus Egyház része. Egy esperes vezette 1984-ig, amikor püspökhelyettesi rangra emelték a grönlandi egyházrész fejét, majd 1993-ban újra megalakult a grönlandi püspökség, több mint négy évszázad szünet után. Amikor 2009-ben a terület széles körű önrendelkezési jogot kapott, a Grönlandi Egyház, azaz a Kalaallit Nunaanni Ilagiit a helyi kormány hatáskörébe került, de egyben kijelentették azt is, hogy az a Dán Népegyház része.

Ma a grönlandiak kilencven százaléka tagja ennek az egyháznak, amelynek 17 egyházközsége és 67 temploma van, ahol összesen 25 lelkipásztor szolgál. Ezek az állások persze sokszor akár hosszabb ideig is betöltetlenek, főleg a periferiális területeken. Ezért közel negyven részmunkaidős katekéta és tizenöt „olvasó” segíti a gyülekezetekben a munkát. A grönlandiak gyors megtérítésében valószínűleg nagy szerep jutott azoknak a megtért helyi lakosoknak, akik a lelkészek és hittérítők mellett vállalták az evangélium hirdetését és ma is fontos szolgálatot végeznek.

A grönlandi keresztyének vallásgyakorlatukban mind a mai napig meglehetősen hagyománytisztelők, a dániai trendek nagyrészt elkerülték őket, így egy különleges liturgiai tradíció és spiritualitás van jelen a gyülekezetekeikben. Például az úrvacsorához és a nagyobb életeseményekhez – konfirmáció, keresztelés, házasságkötés – sokszor népviseletbe öltöznek. Megállapítható, hogy Grönlandon ma is erős a keresztyénség jelenléte, és lakói ezer szállal kötődnek az európai, elsősorban a dániai és németországi protestáns hagyományokhoz.