Egyszerűen önmaga

A napokban ülésező skót zsinat az ifjúság erőteljesebb bevonására is javaslatot tett. Testvéregyházunk honlapja rövid interjút közölt Euen Pattersonnal, a 2012. ifjúsági zsinat moderátorával.

A napokban ülésező skót zsinat az ifjúság erőteljesebb bevonására is javaslatot fogalmazott meg. Ennek értelmében az egyház Ifjúsági Zsinatának tíz képviselője továbbra is tanácskozási jogú tagja lesz a zsinat ülésének, de a beszámolón és hozzászóláson túl a próbaszavazás lehetőségét is megkapja. Azaz a fiatalok szavazata ugyan nem lesz ügydöntő, de a zsinati tagok saját döntésük meghozatala előtt megismerhetik az ifjúság véleményét a napirenden szereplő témák kapcsán.

Véleményed szerint mit tud felajánlani az egyház a mai fiataloknak?

Az egyház baráti és testvéri közösséget biztosít a fiataloknak. Lehetőséget teremt arra, hogy Istennel lépjenek kapcsolatba egymás által. Személyiségfejlődésük szempontjából pedig az a legfontosabb, hogy a fiataloknak esélyt ad arra, hogy felelősséget vállaljanak, ami kihívást és gyarapodást jelent nekik.

Mit szeretnél elérni ifjúsági zsinat moderátoraként?

Elsődleges célom az lesz, hogy a lehető legtöbb fiatal ismerje meg ezeket a lehetőségeket és azt, hogy miként válhat aktív részesévé az egyháznak. Abban már jók vagyunk, hogy belső körben eljuttassuk az információt a címzettekhez. De az nagyon nehéz, hogy azok a fiatalok is értesüljenek az egyházi életben való részvétel csodálatos lehetőségeiről, akik nincsenek rajta a levelezőlistáinkon. Ebben mindenképp változást szeretnék elérni.

Ki vagy mi lelkesít téged és hogyan?

Minden egyes fantasztikus ember inspirál, akikkel a Skót Egyház ifjúsági munkáján keresztül találkoztam. Mindenki, akikkel a különböző eseményeken összefutottam, valami különlegeset tanított nekem – amiért valamennyiüknek hálás vagyok.

Mi volt a leghasznosabb tanács, amit életedben kaptál?

Valahányszor feltettem a kérdést, hogy milyen legyek moderátorként, az egyöntetű válasz így hangzott: „Légy egyszerűen önmagad". Ez az életem során megbízható tanácsnak bizonyult. Na meg elég jó gyakorlatom is van abban, hogy önmagam legyek – így aztán könnyű dolgom lesz.

Piros vagy barna öntet?

Korábban mindenhez nagy adag ketchupot ettem, de nagyjából tizenhat éves korom óta következetesen vallom, hogy a kulináris finomságokat a saját „erényeikért" kell élvezni. A körítés a múlté.

Külügyi Iroda, forrás: http://www.churchofscotland.org.uk/

Euen Patterson huszonhárom éves, frissen végzett informatikus, aki 2008 óta vesz részt a testület munkájában. Gyülekezetében a tizenegy-tizenhat éves fiatalok között végez szolgálatot. Videójátékok és olvasás mellett a videóblogolás is szenvedélye, amit az egyházi ifjúsági blogján is kamatoztat.