“Legyünk jelen a roma közösségekben” – a CEC központi bizottságának nyilatkozata

Az Európai Egyházak Konferenciájának (CEC) Központi Bizottsága nyilatkozatában felszólította az európai gyülekezeteket, hogy méginkább legyenek jelen a roma közösségekben, és tegyenek további lépéseket a többségi társadalom és a kisebbségek között húzódó akadályok lebontására.

A Bizottság üdvözölte az Európai Unió magyar elnöksége során elfogadott Nemzeti Roma Stratégiák Európai Keretrendszerét és aktív részvételre bátorította a CEC partnerszervezeteit és tagegyházait a saját országuk nemzeti stratégiájának kidolgozására. A Bizottság Prágában a csehországi egyházak képviselőivel találkozott, többek között megvitatták az ország roma lakosságának helyzetét, aggodalmukat fekjezték ki a szélsőséges csoportok által elkövetett erőszakos cselekmények miatt.

A Bizottság nyilatkozatában a kisebbségek jogi helyzetében elért kismértékű javulás ellenére felhívta a figyelmet az Európában továbbra is fennálló kirekesztés és diszkrimináció problémájára. Hangsúlyozta, hogy Isten minden egyes embert a maga képmására teremtett és ezért mindenkit megillet a tisztelet, bármennyire is különbözőek vagyunk.

A roma kisebbségek Európa-szerte tapasztalt nehéz helyzetére való tekintettel a Bizottság az integrációs törekvések megerősítésére szólított fel, emlékeztetve a 2001. májusi pozsonyi tanácskozás záródokumentumára: „Közösségben élve – Az egyenlő esélyek és a diszkrimináció leküzdése felé. A romák helyzete Közép- és Kelet-Európában”.

Végül a nyilatkozat kiemelte az egyházak és az azokhoz kapcsolódó szervezetek egyedülálló szerepét ezen társadalmi különbségek áthidalásában valamint reményét fejezte ki, hogy ez tükröződni fog az idei év végén elfogadásra kerülő nemzeti roma stratégiákban is.

 Forrás:www.ceceurope.org

press.ceceurope.org