Megőrizni és erősíteni a református identitást

Blogbejegyzésben foglalta össze magyarországi látogatásának tapasztalait Jerry Pillay, a Református Egyházak Világközösségének elnöke.

Március elején a Magyarországi Református Egyház vendége volt Jerry Pillay, a Református Egyházak Világközösségének elnöke, aki blogbejegyzésben foglalta össze a látogatás során szerzett tapasztalatait a világszervezet honlapján.

kép"Március 6-8. között abban a különleges élményben volt részem, hogy meglátogathattam a Magyarországi Református Egyházat. Csodálatos időt töltöttem ott. Gyülekezeti tagokkal, lelkészekkel, püspökökkel, egyházi alkalmazottakkal, a Parlamentben pedig egy államtitkárral és még sokakkal találkozhattam. Előadást tartottam a Debreceni Református Teológián és találkoztam Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának vezetőivel. Megragadott a Magyarországi Református Egyház ereje, számos lenyűgöző épületével és ingatlanával. Nagyra értékelem, hogy a Nagytemplom gyülekezetével megismerkedhettem és részese lehettem az úrvacsorai közösségnek. Lenyűgözött az egyház törekvése, hogy megőrizze és erősítse a református identitást. Úgy vélem, hogy sok dolgot taníthat nekünk a Magyarországi Református Egyház ezen a területen, hiszen sokan küzdünk szerte a világon azzal, hogy megőrizzük a református örökséget.

Mélyen megérintett a kommunizmus sújtotta ország tapasztalata, ahogy az megosztotta és szétválasztotta a magyar népet. A diktatúra súlyos károkat okozott az egyházban is. Több mint 15 évig teljes elszigeteltségben éltek az egyháztestek, melyeket a rájuk kényszerített határokkal szétszakítottak egymástól. De hála Istennek nagyon baráti a kapcsolat a szomszédos országok püspökei között, akikkel egy vacsora keretén belül találkozhattam. 2009-ben a Kálvin-emlékévek ünnepsorozat részeként ezek az egyházak Debrecenben, a Nagytemplomban gyűltek össze és megtartották az első közös Zsinatot, ahol aláírták a közös munka előmozdítását célzó alkotmányukat. Az elnyomásról, szenvedésről szóló történetek az apartheid visszaéléseire emlékeztettek, amelyik négy faji csoportra osztotta a dél-afrikai népet, megfosztotta őket emberi méltóságuktól és elnyomta őket bőrszínük miatt. Úgy vélem, hogy a társadalmi, politikai és gazdasági szétszakítottság valóságából sokat tanulhatunk arra nézve, hogyan kell növekednünk a közösségben és igazságosságban. Több beszélgetésre van szükségünk, amikor olyan emberekkel találkozunk, akik hasonló tapasztalatokkal bírnak.

Szeretnék köszönetet mondani a Magyarországi Református Egyháznak a meghívásért, a meleg fogadtatásért, a vendégszeretetért és különösen azért, hogy megosztották velem történetüket. Isten áldja meg és erősítse az egyházukat, hogy továbbra is Krisztus világosságát ragyogjon fel közösségükben Magyarországon és azon túl.

Köszönöm az élményt!"

Dr. Jerry Pillay dél-afrikai lelkipásztort 2010 júniusában az Amerikai Egyesült Államokbeli Grand Rapidsben választották meg a több mint 80 millió reformátust egyesítő világszervezet vezetőjének.

forrás: wcrc.ch