– Szerinted biztos ez a jó vonat?
– Ezt az irányt írták az ímélben.
– Nem látom kiírva Fischausen-Neuhaust.
– Át kell szállni a vonat elejébe a következő állomásnál, ezt a felét másik irányba küldik majd.
Kalandosan bár, de megérkeztünk Josefstalba. Tíz percünk maradt vacsorázni. Németországban vagyunk, itt az idő nem játék... Pontosan kell érkezni mindig mindenhová, különösen, ha nem akarok lemaradni a különbuszról, amikor megyünk templomot nézni.
*
Josefstal egy Münchentől egyórányi vonatútra lévő völgyben elterülő kis település. A helyi evangélikus konferenciaközpontban már ötven éve rendeznek hasonló nyári kurzusokat, minden évben más témában, melyekre Európa legtöbb országából és egyházából érkeznek résztvevők. Az idei találkozót június 6-15. között tartották, témája a művészet és hit kapcsolata volt.
Minden nap színes és elgondolkodtató programok és szempontok vártak minket, többek között szó volt az ikon teológiájáról is. Nem sokat tudok az ikonokról, sosem értettem őket. Mindannyian azt vártuk, hogy Serafim, a romániai metropolita majd képeket mutogat ikonokról, beszél a rajtuk látható szimbólumokról. Ehelyett más történt. Felhívta a figyelmünket, hogy Isten teremtményeiként mi magunk is ikonok lehetünk, az Ő alkotásának szépségét tükrözve. Ez nekem is befogadhatóbbá tette ezeket az alkotásokat: legyek olyan, akiben meglátják Isten kreativitását. De ugyanezen a napon kontrasztként az ortodox hagyomány mellé került a református perspektíva is. Mindkettő milyen izgalmas, közel visz Istenhez embereket, akik megélik benne a hitüket.
Másnap egy református templomba látogatunk, amely tele van szimbólumokkal. A fehér falakon túl a hármas szám dominanciája, az épület alakja (bárka vagy sátor, attól függ, hogyan nézzük), az absztrahált kereszt a külső homlokzat felett mind elgondolkodtat, mélyíti az Istent kereső ember figyelmét. Ezután jöhet a barokk képekkel díszített római katolikus templom, festményeivel, szobraival. Keressünk valamit, ami megérint minket. Találok: a karzat egyik sarkában elbújva egy angyalt a falban. A rejtettségével együtt tökéletes helyen van.
Kell-e, hogy a tv-be szánt keresztyén üzenetű műsor egyértelműen beszéljen Istenről és Jézusról? Hogyan nézzük a világot, hogyan váltsunk perspektívát a jó fotó elkészítéséhez? Filmek, fotók, a művészettörténet különböző korszakaiból vett alkotások, a művészet mint provokáció. Sokfajta téma, workshop, sok nézőpont, különböző nyelveken beszélő, különböző korosztályba tartozó emberek, akik megoszthatják egymással gondolataikat, tanulhatnak egymástól. Ezen a kurzuson nemcsak az előadások, de a kötött programok közötti szabad idők, beszélgetések is mind-mind tanulással teltek. Tanultunk egymástól, egymásról, különböző kultúrákról és önmagunkról is.
De a szervezők is gondolnak erre, terveznek is ezzel minden évben. Három, úgynevezett Európa-fórumon mutathatta be mindenki saját egyházát, gyülekezetét, a szombati kulináris fórumon pedig megkínáltuk egymást hazai specialitásokkal, amiket otthonról hoztunk vagy helyben készítettünk. Képletesen és egy ízben szó szerint is belekóstolhattunk egymás mindennapjaiba. „Ilyenkor mindenki büszke lehet arra, ahonnan jött" – mondja Heinz Dunkenberger-Kellermann, a kurzus egyik főszervezője, miközben beszélgetünk vele a grúz sajtkenyeret kóstolgatva. Mindenki örömmel és igazán büszkén kínálgatja saját specialitását, s örömmel mutatja be egyházát, gyülekezetét is. A különböző projektek, elképzelések, kultúrák, felekezetek, lelkiségek szépen felsorakoznak egymás mellett. Aztán egész éjszakát betöltő beszélgetések kerekednek az asztalok köré gyülekező érdeklődők kérdéseiből.
Más teret is kapott a különbözőség, amely építi az istenkeresésünket. Minden reggel és este áhítat keretezte a napot, amelyet a résztvevők tartottak. Ez sem volt meglepetés, már előre készültünk vele. Felvidéki és erdélyi testvérekkel együtt gyúrtuk össze, amink volt, hogy megoszthassuk azt a többiekkel is. Egyik reggel Kinder Meglepetés várt minket a kápolna székein. „Szeretjük magunkat olyannak mutatni, mint ez a tojás: csillog-villog, élénk színei hamar felkeltik az emberek figyelmét – mondta az áhítat vezetője. – Isten azonban látja a belsőbb rétegeket is, az édes, csokisat és azt is, ami még összerakásra szorul." Néhány percre újra gyerekek lehettünk, amikor nézegettük, kinek milyen játék jutott az édesség mellé. Több ilyen pillanat is volt a tíz nap alatt. Minden szégyenkezés nélkül, örömmel és szabadon tehettük ezt.
*
– Eszter, már két napja nem beszélgettünk költészetről.
– Nem tudtam, mennyire érdekel, de örülök neki, ha szívesen beszélgetsz róla. Hol is hagytuk abba...?
Közösség. Tíz nap alatt nem lehet megismerni az embereket, bármennyire intenzív is legyen az a tíz nap, bármilyen mély beszélgetések is alakuljanak ki. Sok mindent nem tudunk meg egymásról. Viszont az Isten szeretete és a művészet vonzalma hozott ide minket. Ez már egy jó alap arra, hogy megkezdődjön a megismerés folyamata. Barátságok születhetnek, istenkapcsolatok mélyülhetnek, gazdagodunk és épülünk egymás szemébe nézve, hogy hazatérve folytassuk ezt a munkát saját környezetünkben is.
Feke Eszter