Ökumenikus nyilatkozat a migránsok és menekültek helyzetéről Európában

Szervezeteink egyházakat, valamint migránsokkal, bevándorlókkal és menedékkérőkkel foglalkozó egyházi szervezeteket képviselnek Európa- és világszerte. Keresztyén szervezetekként elköteleztük magunkat az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember méltóságának sérthetetlensége, valamint a közjó és a globális szolidaritás alapelve, illetve egy olyan társadalom előmozdítása mellett, amely befogadja az idegeneket, gondoskodik a veszély elől menekülőkről és oltalmába veszi a sebezhető, kiszolgáltatott embereket.

Osztozunk abban a meggyőződésben is, hogy az Európai Unió alapértékeinek, az emberi méltóság és emberi jogok tiszteletének meg kell jelennie a mindennapi politikában is. Emlékeztetünk arra, hogy az EU és tagállamai jóváhagyták a Globális menekültügyi egyezményt (Global Compact on Refugees, GCR), illetve az EU és legtöbb tagállama a Biztonságos, rendezett és szabályos migrációra vonatkozó globális megállapodást (Global Impact on Safe, Orderly and Regular Migration, GCM) is megerősítette 2018 végén. Mindkét egyezmény rögzíti az államok elkötelezettségét arra, hogy a nemzetközi menekültügyi, humanitárius és emberi jogi szabályozásban a menekültek jogaira és méltóságára vonatkozó kötelezettségeiket teljesítik, beleértve és kiemelve azokét, akik megfelelő dokumentumok nélkül érkeznek és védelemre szorulnak. A Leszbosz szigetén működő Moria menekülttábort nemrégiben sújtó tűzvész, az ebben érintett emberek sorsa iránt érzett aggodalom, és különösen is közeljövőben terítékre kerülő európai uniós menekültügyi és migrációs egyezmény indított minket arra, hogy ezt az állásfoglalást megfogalmazzuk.

A migráció szerves része az emberiség történelmének és közös tapasztalatának. Bár az emberek eltérő mértékben urai döntésüknek és eltérő indokból hagyják el otthonaikat, beleértve a konfliktus, éhínség és szegénység régi és az éghajlatváltozás újkeletű kiváltó okait, a migráció továbbra is sok ember életének része marad. Éppen ezért mély aggodalommal tölt el minket a mobilitás főként szerencsétlen sorsú és védelemre szoruló embereket sújtó megbélyegzése számos ország közbeszédében, köztük kiemelten is Európa országaiban, és ezzel kapcsolatban változást sürgetünk a politikában, médiában, valamint a társadalom egészében a méltóság, szolidaritás és emberi jogok alapelveivel összhangban.

A 2020 szeptember 8-án éjszaka a Moria táborban történtek és az azt követő napok eseményei újfent rámutattak az európai migrációs és menekültpolitika alapvető hiányosságaira és az ebből fakadó szenvedésre. Ennek része a menedéket kereső, évekre embertelen életkörülmények közé kényszerített emberek kilátástalansága; a helyiek dühe és frusztrációja, akik úgy érezték, hogy Európa magukra hagyta őket a befogadás és gondoskodás kihívásaival szemben; a összetett jelenség tüneteit, de nem a tulajdonképpeni problémát kezelő politikai válaszok, és az Európai Unió reakciója, amelyik együttérzésről beszél, de nem mutat valós elhatározást, hogy segítsen azoknak, akiknek védelemre van szükségük, valamint a görög államnak és a helyi lakosoknak, akik befogadják őket.

A közvetlen aggodalmat maga a tűzvész váltotta ki, de annak valódi oka a háttérben az, hogy az EU és tagállamai folytatólagosan elutasítják, hogy eleget tegyenek nemzetközi kötelezettségüknek és oltalmat nyújtsanak a menekültek és védelmezzék és biztosítsák az emberi jogokat minden ember számára függetlenül migrációs státuszuktól. A hotspotok létrehozása és az EU és Törökország közötti 2016-os megállapodás kitételei olyan helyzetet eredményeztek, amelyben az EU és tagállamai a népesség áttelepítésének ügyét megoldottnak nyilvánították és bezárták Európa kapuit, szemet hunyva a probléma felett. Ám ahogy azt a EU és Törökország határán tapasztalt 2020 márciusi incidensek és a jelenlegi Moria katasztrófa megmutatta, valóban egyik fennálló probléma se oldódott meg.

Bár a 2015-ben egymillió, az azt követő években további többszázezer menedékkérő érkezése valóban kihívást jelentett, ez csupán egy kis részét jelenti a kényszermigrációban érintett emberek teljes létszámának, amely az ENSZ menekültügyi főbiztossága, a UNHCR becslései szerint 2019-ben 79,5 millió embert értintett, akik közül 45,7 millió belső menekült volt. A határátlépők 85%-át fejlődő országokban fogadták be, 73%-uk pedig hazájával szomszédos országban él. A világ menekültjeinek kétharmada Europán kívül él: 31% Afrikában, 20% Ázsiában, 13% Közel-Keleten és Észak-Afrikában, 3% amerikai országokban. Igaz, hogy az EU külső határinak közvetlen közelében, Törökország valamennyi országnál több menekültet fogadott be (számuk 3,6 millió volt 2019-ben). A migráció indoka változó ugyan (gazdasági igazságtalanság, éghajlatváltozás, a gyarmatosítás öröksége vagy konfliktus), de jelentős része szorosan összefügg az európai szereplők múltbeli vagy jelenlegi tevékenységével.

Az EU-s állampolgárok Unión belüli szabad mozgásának gazdaságilag motivált támogatásához a nemzetközi védelem reményében Európába érkezőkkel szembeni felelősség aránytalan megosztása társul. Ezt súlyosbítja a közbeszéd, amelyben a migránsok és menekültek gyakran a gyűlöletbeszéd céltáblái a közösségi médiában, valamint elferdített és elembertelenítő ábrázolás áldozatai a médiában.

A COVID-19 és következményei számos országban súlyosbították a már amúgy is nehéz helyzetet és az otthonukat elhagyni kényszerült emberek sorsa még bizonytalanabbá vált: legyen szó a nem megfelelő higiéniáról a befogadó létesítményekben, vagy az élelem és más támogatások csökkentéséről. Az országon belüli mozgás és a határátkelések kiterjedt korlátozása a világjárvány következtében tovább csökkentette a védelemhez jutás esélyét. Emellett az úton lévők és a befogadó közösségek gazdasági túlélését egyaránt veszélyeztető lezárások és egyéb intézkedések kiemelkedő mértékben sújtották az informális szektorban dolgozókat és aránytalanul érintették a nőket és megélhetésüket.

Keresztyénekként hisszük, hogy minden ember Isten képére teremtetett. Ez a meggyőződés alapoz meg számunkra minden emberi, társadalmi és politikai viszonyulást. Egyetlen személy vagy csoport sem szolgált rá arra, hogy „problémaként” bélyegezzék meg, hanem méltóságteljes bánásmódot érdemelnek, Isten szeretett népének tagjaiként.

Hiszünk benne, hogy az emberi tapasztalat magába foglalja mind a sajátosság, a partikularitás, mind a kölcsönös egymáshoz rendeltség, a komplementaritás valóságát; minden egyénnek veleszületett, elidegeníthetetlen jogai vannak, miközben szerves része egy nagyobb egésznek. Isten teremtő munkája nem véletlenszerű folyamat. Minden emberi lény szerves része a teremtésnek és Isten tervének. A migránsok és a menekültek emberi mivoltának elismerése egyben annak elismerését is jelenti, hogy társadalomként kapcsolatban állunk a „másikkal”, és saját emberségünket fedezzük fel benne azzal, hogy nem egy távoli elvont képződményként, hanem emberi létünk kulcsként tekintünk rá, egyénileg és közösségként egyaránt.

Hiszünk abban, hogy Isten végtelen szeretete Jézusban minden ember számára érvényes evangélium. Jézus maga is menekült volt: gyermekként Egyiptomban lelt menedékre, amikor Mária és József Heródes fenyegetése elől menekülni kényszerültek. Megtapasztalta milyen az élet a római megszállás alatt, amely megfosztotta az embereket szabadságuktól és lábbal tiporta méltóságukat. Jézus azonosul a menekültek és elnyomottak ügyével, és minket is arra hív, hogy hasonlóképpen, könyörülettel azonosuljunk a kiszolgáltatott és sebezhető emberekkel.

Hisszük, hogy elhívásunk keresztyénekként és egyházakként arra indít minket, hogy mintegy Jézus valóságára adott válaszként fogadjuk be az idegeneket. Amikor felismerjük Krisztust az idegen ember arcán, a „mi” és „ők” szembenállása egyszerre megváltozik, és kapcsolattá formálódik, amiben már „mi” vagyunk, és ahol áldás rejlik a találkozásban és együtt válunk emberré.

Ennek a meggyőződésnek a következtében elutasítjuk azt a képzetet, miszerint az új jövevények befogadása a már Európában élő emberek kárára és sérelmére történne. A politikai intézkedéseknek választ kell adniuk az újonnan érkezők konkrét szükségleteire és elősegíteniük, hogy a bennük rejlő lehetőségekkel hozzájárulhassanak a társadalom együttéléshez, de mindeközben a már itt élők félelmeit és jogos aggodalmait is kezelniük kell. A szétválasztás és kirekesztés helyett a kölcsönös tisztelet és támogatás előmozdításával kell törekednünk minderre.

Miközben az úton lévők befogadásában, védelmében és támogatásában az emberi méltóságot szem előtt tartó megközelítést szorgalmazzák, az egyházak és egyházi szervezetek, ahogy eddig is, továbbra is proaktívan biztosítják az idegenek könyörületes befogadását, támogatják a társadalmi integrációt és az igazságos és békés együttélést Görögországban, Európa egészében és szerte a világban.

Továbbra is biztosítunk biztonságos útvonalakat, a biztonságos eljutás (safe passage) különböző formáit, humanitárius folyosók, támogatott áttelepítési programok, vagy a családegyesítés keretében.

Közvetlen segítséget nyújtunk Leszbosz szigetén és máshol, például az újonnan érkezők és a helyi közösségek tevékenységének pénzügyi támogatásával.

Népszerűsítjük a gyermekvédelmet vészhelyzetekben.

A béketeremtésben és fejlesztési projektekben való együttműködésünkkel olyan feltételek megteremtéséhez járulunk hozzá, amelynek köszönhetően az embereknek már nem kényszerülnek otthonaik és hazájuk elhagyására.

Az egyházak Görögországban kitárták kapuikat és vendégszeretettel fogadták azokat, akiket Leszboszról, vagy más átmeneti gyűjtőtáborokból és elosztóközpontokból (hotspot) kellett áttelepíteni. Az egyházak vezető szerepet vállalnak más európai uniós országokban is az áthelyezések során, és aktívan segítenek az újonnan érkezők fogadásában és elhelyezésében. Az egyházak számos helyen a vendégszeretet jegyében fogadják a menekülteket, figyelmet szentelve a helyi lakosok és újonnan érkezettek gondjaira és aggodalmaira egyaránt, valamint megteremtve a találkozás tereit a régi és új „szomszédok” között, nemzetiségre, nemre, korra és hitbeli meggyőződésre való tekintet nélkül.

Ahol különböző etnikai és vallási hátterű emberek nagy számban élnek együtt, elkerülhetetlen a konfliktus, különösen gyorsan változó körülmények és gazdasági nehézségek közepette, amelyekben a társadalom leginkább kiszolgáltatott tagjait hosszú időn át magukra hagyták a hatalom birtokosai. Együtt élni sokszínű közösségben gazdagságot és kihívást jelent egyszerre. Ezért is törekszünk a szolidaritás szellemére, a jóakaratra és az konstruktív részvételre való készségre. E célból arra törekszünk a jövőben, hogy példát mutassunk a menekültekkel és migránsokkal folytatott és őket érintő inkluzív és kölcsönös tiszteleten alapuló nyilvános közbeszédre. Egyházainkban támogatjuk a migrációval kapcsolatban eltérő véleményen lévő emberek közötti eszmecserét és találkozást, beleértve magukat a menekülteket és migránsokat is.

Miközben az, ami Moriában történt még mindig sokkol és elszomorít minket, azt kérjük, hogy tanuljunk belőle. Mindenekelőtt is a leszbosziak számára kell tartós és méltányos megoldásokat és kapcsolatokat biztosítanunk. Az Európai Bizottság új migrációs és menekültügyi paktuma életbe lépésének előestéjén bátorítólag hat ránk von der Leyen elnökasszony szeptember 16-án az Európai Parlament plenáris ülésén elhangzott értékelő beszéde az Unió helyzetéről:

„Emberközeli és emberséges megközelítést fogunk alkalmazni. A tengeri életmentés számunkra nem lehetőség, hanem kötelesség. A jogi és erkölcsi kötelezettségeiket teljesítő, vagy a migrációnak fokozottan kitett országok számára pedig biztosítanunk kell, hogy támaszra leljenek az Európai Uniónk egésze által tanúsított szolidaritásban. (….) Szeretném azonban egyértelműen leszögezni: ha mi fokozzuk erőfeszítéseinket, akkor ugyanezt várom el valamennyi tagállamtól is. A migráció egész Európa előtt álló kihívás, melynek kezelésében Európa egészének részt kell vennie.”

Ezzel kapcsolatban megerősítjük az 1999-es tamperei EU csúcstalálkozó alapelveit, különösen is „a menedékkérelemre való jog abszolút tiszteletét” és „a Genfi Egyezmény teljes és inkluzív alkalmazását”, mint a menekültpolitika mai is érvényes vezérelveit. Ennek magába kell foglalnia a menedékkérők menekültügyi eljáráshoz való hatékony hozzáférését függetlenül attól, hogy hogyan és milyen úton érkeztek Európába.

Elutasítunk minden erőfeszítést, ami azt célozza, hogy a biztonságot és védelmet kereső embereket feltartóztassuk Európa határainál vagy a kontinensen kívül tartsuk. A hotspot logika fenntartása, a határintézkedések, a probléma „kiszervezése” nem fogja megoldani a védelmi kérdéseket, viszont óhatatlanul újabb tragikus eseményeket idéz elő a jövőben is.

Az Európai Unión belül igazságosabban kell megosztani a befogadás felelősségét. A jelenleg érvényes „Dublin” rendszer, amely ténylegesen arra összpontosít, hogy az első belépés helye szerinti országra, mint Ciprus, Málta, Görögország és Olaszország, hárítsa a felelősséget, alapvetően igazságtalan mind a menedékkérőkkel, mind az EU külső határainál fekvő országokkal szemben, és gyakorlatilag a veszélyezteti a megfelelő befogadási körülmények biztosítását.

A média munkatársainak és az újságíróknak tiszteletben kell tartaniuk a migránsok és menekültek emberi méltóságát, biztosítaniuk kell a róluk szóló tudósítások kiegyensúlyozottságát, kapcsolatba kell lépniük a migránsokkal és menekültekkel, lehetővé téve számukra, hogy megosszák saját történeteiket, kerülve a sztereotip és negatív kifejezéseket éppúgy, mint viktimizációt és túlzott leegyszerűsítést.

A származási régióban megvalósuló védelem és az életkörülmények javítása a származási országokban továbbra is fontos, hogy az emberek ne kényszerüljenek elhagyni otthonaikat. De mindaddig, amíg erre kényszerülnek, Európának teljesítenie kell kötelességét, hogy a bolygó egyik leggazdagabb és legfejlettebb térségeként befogadja és védelmezze őket ahelyett, hogy harmadik országokat kényszerít arra, hogy megállítsák az Európába tartó migrációt.

A szolidaritásnak kellene alapelvként meghatároznia a migráció kezelését, különösen a menekültek befogadását az EU-ban. A szolidaritás azt jelenti, hogy az erősebbeket nagyobb felelősség terheli, mint a gyengébbeket, de azt is magába foglalja, hogy mindenki kiveszi a részét a felelősségből lehetőségei szerint. Ezért olyan rendszert szorgalmazunk, amely az összes EU tagállamot bevonja a hatékony befogadás és integráció feladatába.

Az EU menekültügyi és migrációs politikájának túl kell lépnie a krízis-üzemmódon: a szabályozott migrációs csatornák kialakítása, beleértve a biztonságos útvonalakat (safe passage), rendkívül fontos szerepet fognak játszani abban, hogy csökkentsük a veszélyes utakra ösztönző kiváltó okokat, és ellehetetlenítsük az embercsempészet üzleti modelljét. Ezeknek a biztonságos útvonalaknak nyitva kellene állniuk a biztonságot keresők menedékkérők előtt, de ugyanúgy azok számára is, akik családjaik után jönnek Európába, hogy javítsanak saját életkörülményeiken, és az európai munkavállalásnak köszönhetően a származási országuk életszínvonalán.

Összefoglalva, határozottan kiállunk és szorgalmazzuk egyrészt az azonnali humanitárius segítségnyújtást, ami képessé teheti a görög hatóságokat és a helyi humanitárius szervezeteket arra, hogy a lakhelyeiket elhagyni kényszerült emberek szükségire választ adjanak, másrészt a hosszútávú strukturális megoldást arra, hogy a térség az úton lévő emberek ügyét kezelni tudja. Különösen is egy olyan Európai Uniós migrációs és menekültügyi egyezmény létrejöttét sürgetjük, amely biztosítja, hogy minden tagállam eleget tesz kötelezettségeinek, és a külső határok mentén fekvő országok nem egyedül kénytelenek szembenézni a kihívásokkal. Minden EU tagállamnak, a helyi szereplők, köztük az egyházak támogatásával, vállalnia kell a felelősségét a menekültek fogadásában és integrációjában állandó áthelyezésben való részvételével és a tehermegosztáson más mechanizmusain keresztül. Elvárjuk, hogy az Európai Unió utasítsa el a félelemre és elrettentésre épülő közbeszédet és politikát, értékelvű álláspontot foglaljon el, és könyörületes gyakorlatot valósítson meg, azoknak az alapvető értékeknek megfelelően, amelyek az Európai Unió alapját képezik.