„Paradicsom és gazdaság"


A Református Egyházak Világközössége (REV) Lombard Díj Bizottsága „Paradicsom és gazdaság" címmel teológiai esszéíró pályázatot írt ki, melyre február 12-ig várják teológus hallgatók, lelkészek jelentkezését.

A díj elnevezését a genfi bankárról, Georges Lombardról kapta, aki 1948 és 1970 között a WARC (a REV egyik alapító szervezete) pénzügyi szakértőjeként tevékenykedett. A pályázat célja, hogy a jelentkezők a „paradicsomi" koncepcióból kiindulva újszerű ötletekkel, inspiráló gondolatokkal adjanak választ a globális gazdaság és a szociális struktúra megújításának problémájára. A cél, hogy a hit, a teológia, valamint református szemléletmód megközelítéséből keressenek választ valódi, hétköznapi, gazdasági élettel kapcsolatos fontos kérdésekre.

„Reméljük, hogy a témára életszerű és kreatív válaszokat fogunk kapni"- nyilatkozta Douwe Visser, a REV Teológiai Irodájának főtitkára. „A jelenlegi pénzügyi válság idején, amikor megkérdőjeleződik a globális pénzügyi rendszer morális alapja, e téma felvetése valóban provokatív jellegű. Eredeti és mély gondolatokat várunk."

A pályázók feladata tehát, hogy elgondolkodjanak, és választ adjanak arra a kérdésre, hogy a paradicsomi elképzelés miként fejleszthető ki „mai teológiai módon, mint egy ösztönző modell egy igazságosabb társadalom felé."

Az angol, francia, spanyol és német nyelvű pályázatot harmincötödik életévüket még be nem töltött teológus hallgatók és lelkipásztorok nyújthatják be. A jelentkezés határideje: 2013. február 12.

A pályázat nyertesei pénzjutalomban részesülnek, melyről egy nemzetközi bizottság dönt. A verseny első helyezettje 2500 USD, a második 600 USD, a harmadik legkiemelkedőbbnek ítélt pályázat benyújtója pedig 400 USD díjazásban részesül. Az eredményt a Föld Napján, 2013, április 23-án hirdetik ki Genfben.

A versennyel kapcsolatos további információ a REV honlapján található.

A REV 2010 júniusában Grand Rapidsban alakult, ekkor egyesült a Református Világszövetség (WARC) és a Református Ökumenikus Tanács (REC). A kétszázharminctagegyházat számláló szervezet 80 millió keresztyént képvisel szerte száznyolc országban, és olyan kezdeményezéseket támogat, melyek a gazdasági, éghajlati és nemek közötti igazságosság, a misszió és az együttműködés erősödését szolgálják a különböző hagyományokban élő keresztyének között.

Forrás: www.wcrc.ch

Szádvári Lilla