Skót adventi imanaptár - naponta frissül

A Skót Egyház, a MRE testvéregyháza, közös adventi várakozásra hívja a keresztyén testvéreket szerte a világon. Minden nap egy-egy igeszakaszt és egy imádságot tesznek fel honlapjukra és küldenek el elektronikus úton, hogy közösen elmélkedjünk és készüljünk Jézus Krisztus születésének ünnepére, a Karácsonyra. Nyissunk ki minden nap közösen egy ablakot az adventi imanaptárban!

 

December 25 - Karácsony

Olvasmány: János 1.1-14

Imádság:

Mennyei Atyánk, életre és fényességre teremtettél minket, nem sötétségre és halálra.
Teljes életet tervezel nekünk és örök életet Veled.
Örvendezünk, hogy a fényesség fiai vagyunk.
Örvendezünk, mert a Te fényességed a világra sugárzott, köztünk élt és kiáradt ránk.

Köszönjük Jézust: dicsőséges születését és drága életét, és mindenek felett halálát, amellyel a sötétség felett győzedelmeskedett.
Köszönjük:
A csillag ragyogását és az angyalok fényességét Jézus születésénél.
A Világ Világosságának megjelenését a földön mind szavakban, mind tettekben.
A feltámadás vakító fényességét, ahogy Jézus kitört a sírból.

Add Urunk, hogy idén Karácsonykor a fényesség minden szimbóluma arra a fényességre emlékeztessen minket, amelyet Te küldtél a világra, hogy megmentő világosságunk legyen.

Ámen

December 24.
Karácsony Szenteste

Olvasmány: Ézsaiás 9:2-7

Imádság:

Hálát adunk Neked és dicsőítünk Téged, Ó Uram, a gyermekért, aki megszületett értünk, a Fiúért, akit nekünk adtál.

Csodálatos Közbenjáró, Hatalmas Isten, Örök Atya, Békesség Fejedelme, amint a Te fennhatóságod nő, úgy vetjük alá magunkat újra szereteted törvényének.

Mutasd meg a fényességedet, törd meg a zsarnokság eszközeit és vess véget a háborúnak a mi együttműködésünkkel.

Ámen

 

December 23.

Olvasmány: Zofóniás 3:14-20

Imádság:

Az évnek ebben a szakaszában, Uram, sokat beszélünk az egyházban arról, mit is csinál az egyház:

jótékonysági alkalmakat,
koncerteket,
gyerekprogramokat
istentiszteleteket szervez.

Minden szervezetünkben tarts meg minket attól, hogy elfelejtsük, mit tettél, és emlékeztess minket arra, hogy mit teszel értünk:

meggyógyítod a bénákat,
összegyűjtöd a kitaszítottakat,
a szégyent dicsőítéssé formálod,
és győzedelmeskedsz gyermekeid felett hangos énekkel.

Ámen

 

December 22

Olvasmány: 96 Zsoltár

Imádság:

Hogyan mondjam a nemzeteknek, vagy akár a szomszédomnak: „Az Úr a Király”, anélkül, hogy engedelmeskednék a Te törvényednek az én életemben.
A Karácsony előtti számvetésben, Uram, összegyűjtöm bálványaimat.

Itt az idő, hogy megszabaduljak a hamis istenektől, hogy újra helyet készíthessek Neked az szívemben.
Megszabaduljak a saját kényelmem és tetszésem túlhangsúlyozásától, attól a célomtól, hogy a saját magam és szeretteim tartós biztonságát megalapozzam, a mások feletti ítélkezéseimtől és a mások elutasításától társadalmi, gazdasági  helyzetük miatt.

Tégy tökéletessé, Uram. Mutass rá rejtegetett dolgaimra.
Segíts, hogy felismerjem azokat és megszabaduljak tőlük.
Aztán, a terhektől mentesen, hadd énekelhessek a Te szabadításodról.

Ámen

Decmber 21

800x600 Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE MicrosoftInternetExplorer4

Olvasmány: 1 Sámuel 2:1-10

Imádság:

Szent Isten,
Egy asszony, aki meddő volt, gyermeket szült, egy gyermeket, akit elválasztottak szüleitől,akit az Úrnak ajánlottak, és a csöndes, nyugtalan esedezés öröménekké alakult.

Taníts minket Anna példáján és szavain keresztül.

Taníts minket teljesen rád hagyatkozni, hogy megosszuk a fájdalmunkat és reményeinket, és forduljunk hozzád, hogy az igazságtalan hatalmai rendszerek véget érjenek.

Ámen

December 20

Olvasmány: Zsidókhoz írt levél 8:1-13

Imádság:

Teremtő Isten, Igazság Istene, Mennyei Atyánk,
amint olvassuk az Ó és Újszövetséget, s egíts meglátnunk mindent, amit tettél értünk,beleértve a törvényed és Igéd ajándékát.

Szent Lélek, Bölcs Atya, Közbenjáró,
amint olvassuk az  Ó és Új szövetséget, a Szentírást, a szavak olyanok, mintha csak őseink alkalmazhatták volna.
Világosítsd meg számunkra az Igét, hogy új értelmet találjunk őseink szavaiban.

Jézus, Isten Fia, Közvetítőnk,
ha a Tíz parancsolatra tekintünk egyedül, kénytelenek vagyunk belátni, hogy nem tartottuk be a törvényedet, amit adtál nekünk, és nem becsültük meg, mint ajándékot. Valamennyire értjük a különbséget jó és rossz között, de sokat kell még tanulnunk.

Vésd továbbra is szívünkbe a törvényedet, hogy az akaratunk és a Te utad egy legyen.

Amen.


December 19

Olvasmány: Lukács 1: 14b-55

Imádság:

Urunk Istenünk,
Gabriel, a Te hírhozód lenyűgözte és alázatra indította, míg Erzsébet, a szolgálóleányod, a Te dicsőítésedre buzdította Máriát.

Az Advent időszaka alatt add meg számunkra is az ihlet és az ünneplés élményét.

A teremtett világot helyén irányítva, taszítsd le a gőgösöket a magaslatról és a Te kegyelmeddel emeld fel az elesetteket, akik jelentéktelennek érzik magukat.

Emlékeztess minket a Te ígéretedre és arra, hogy abban mindig bízhatunk.

Ámen

December 18.

Olvasmány: Lukács 1:26-38

Imádság:

Első pillantásra csak egy virágot látunk.
Csak ha közelebbről szemügyre vesszük,
akkor látjuk meg, hogy a virág valójában egy angyal is.

Mi történt volna, ha Mária nem lett volna elég figyelmes, hogy észrevegye az angyalt?
Mi van, ha mi magunk nem vagyunk figyelmesek eléggé az angyal felfedezésére?
Most, hogy ismét Krisztus eljövetelének ünneplésére készülünk,
hálát adunk azért, hogy Mária nyitott volt az üzenetedre,
válasza pedig örömteli és hálás volt.
Hálát adunk neked az angyalokért, akikkel életünk során találkozunk,
az angyalokért, akik a dicsőség birodalmából érkeznek,
de két lábbal, szilárdan állnak a Földön.
Bocsásd meg az elszalasztott lehetőségeket,
amikor olyannyira hatalmába minket kerített aggodalom,
hogy nem láttuk és nem hallottuk meg szándékodat.
Segíts, hogy Máriához hasonlóan szakítsunk időt arra,
hogy nyitottan fogadjuk üzenetedet,
és válaszoljunk hívásodra.

Ámen

December 17

Olvasmány: János 7: 40-52

Imádság:

Megmentő Urunk, benned reménykedünk:
senki sem fogható a Te szeretetedhez,
senki sem fogható a Te megmentő hatalmadhoz.
Ajándékozd nekünk a Te kegyelmedet, hogy felismerjünk és befogadjunk Téged,
és add, hogy a Te jelenléted békéjének ereje töltse be az életünket.

Ámen

December 16

Olvasmány:
Zsoltárok 89:1-4, 19-26

Imádság:

Te, aki megfékezed a vad csikókat,
aki a madaraknak szárnyakat adtál, hogy repülhessenek,
aki a hajókat irányítod útjukon,
szelídítsd meg vad szívünket,
emeld fel lelkünket hozzád,
és kormányoz életünket a Te szereteted békés kikötőjébe.

Szentek királya,
legyőzhetetlen Urunk Isten,
bölcsesség hercege,
öröm forrása,
emberiség megmentője,
életünk munkálója,
vágyaink gondozója,
akinek biztos keze a mennyekbe vezet minket.

Emberek halásza,
Te édes csalétekként vetetted ki az evangélium hálóját,
és kivezetsz bennünket a bűn vizeiről.
Emberek pásztora,
Te kedves, gyengéd hangon szólsz hozzánk,
és az örök otthonba hívsz bennünket.

Ámen

Clement of Alexandria


December 15.

Olvasmány: Zsidókhoz írt levél 1:1-4

Imádság:

Mindenható Isten,
örvendezünk Jézus Krisztus eljövetelében,
és azért imádkozunk, hogy amint Ő az emberi mivoltunkon osztozott,
úgy mi a Te istenségedet osszuk meg az emberekkel, a Te kegyelmed és jóságod által.
Add, hogy részesedjünk a te dicsőséged ragyogásodban,
és legyünk egyek veled.

Ámen

 

December 14.

Olvasmány: Malakiás 3:16-4:6

Imádság:

Szent Isten, keresünk Téged, vágyakozunk Rád.
Engedd meglátnunk, ahogy közénk jössz.
Add, hogy felismerjük a jelenlétedet
és megpillanthassuk a Te dicsőségedet.
A Te szereteted és világosságod oszlassa el a sötétséget előttünk,
és irányítsa lábainkat a békesség ösvényére.

Ámen

 

December 13.

Olvasmány: 125 Zsoltár

Imádság:

Uram, nyisd meg az életünket, hogy befogadjuk a Te jóságodat,
nyisd meg a szemünket, hogy lássunk Téged,
nyisd meg a fülünket, hogy meghalljuk a Te hívásodat,
nyisd meg a szívünket, hogy beköltözzön a Te szeretetedet,
nyisd meg az ajkunkat, hogy magasztaljunk Téged,
nyisd meg az elménket és a lelkünket a te dicsőségedre.

Ámen

 

December 12.

Olvasmány: Efézusiakhoz írt levél 6:10-17

Imádság:

Szent Isten, Szent és Erős, Szent és Hatalmas,
minden erő, minden hatalom, minden energia tőled származik;
Fegyverezz fel bennünket, hogy szilárdan ellen tudjunk állni a gonosz támadásainak e világban.

Add nekünk a hit pajzsát, a lélek kardját, az üdvösség sisakját, az igazságszeretet övét és a megigazulás páncélját.

Védelmezz bennünket a te békességed evangéliumával, hogy mindvégig hűek maradjunk hozzád.

Add Urunk, hogy felvéve az Isten teljes fegyverzetét,
ellen tudjunk állni a gonosz erőinek,
és hirdessük a Te békéd és szereteted megmentő evangéliumát.

Jézus Krisztus, a mi Urunk nevében kérünk.
Ámen

 

December 11. – Advent harmadik vasárnapja

Olvasmány: Ézsaiás 61: 1-4,8-11.

Imádság:

Amint új napra virradunk,
örvendünk az első fénysugárnak,
ami a te visszajöveteledre emlékezet minket, Ó Jézus!
Lépj be mindennap az életünkbe, Úr Jézus,
és hozd el a szeretet lángját,
mely sosem alszik ki.
Változtass az önelégültségünkön,
az érzéketlenségünkön,
a hamis ügyeinken,
és mutasd meg nekünk újra
az Adventi időszak igaz alapját.
Hálás a szívünk,
mert a te fényességed
legyőzte a sötétséget az életünkben.
Ámen

János 1:5 És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt.

 

December 10.

Olvasmány: Habakkuk 3:13-19

Imádság:

Add kegyelmedet, hogy lelki várakozás ébredjen fel bennünk,
Amint az Ő visszatérésére készülődünk,
hogy igazi alázatot gyakoroljunk,
hogy a valódi hatalom útján járjunk,
hogy az Ő dicsősége jelenjen meg bennünk:
hogy ezáltal elfogadjuk a jászol uralmát,
az uralkodó fenséget,
a szolgálat elsőbbségét.
Hogy ha az Úr eljönne karácsonykor,
azok között találjon bennünket, akik dicsőítik  Őt,
és nem a gyilkosok között.
Ha ezek megtörténnének:
legfőbb ideje, hogy felriadjunk álmunkból.
Testén véres sebek, de fején korona.
Ámen

(George MacLeod)


December 9.

Olvasmány: Filippibeliekhez írt levél 3:12-16

Imádság:

A várakozás idejében
készülődünk arra, hogy vendégül lássuk Jézus Krisztust, a Messiást
életünk nyüzsgésébe,
ahol nehéz egy pillanatnyi nyugalmat találni.
Készülődünk, hogy vendégül lássuk Jézus Krisztust, a Messiást
otthonunkban és életünkben,
melyet megosztunk barátainkkal és családtagjainkkal.
Készülődünk, hogy vendégül lássuk Jézus Krisztust, a Messiást
a szívünkben és életünk rejtegetett dolgaiban.
Készülődünk, hogy vendégül lássuk Jézus Krisztust, a Messiást,
mert az életünk felszíne alatt rejtőző történet,
egy elkerülhetetlen igazságot takar.
Eljöttél erre a világra,
oly törékeny, esendő emberként, mint bármelyikünk,
azért, hogy rászegezd törékenységünket a keresztre.
A félelmeink, a bizonytalanságaink, a bűneink,
minden, ami elválaszt minket Istentől,
a kegyelmed árán szeretetté változott.
Fel nem foghatjuk az okát e tettnek,
csak csodálattal tekinthetünk arra a Megváltásra,
mely a jászolban született kisfiú által érkezett,
és eléri az egész szükségben szenvedő világot.

A várakozás idejében
készülődünk arra, hogy vendégül lássuk Jézus Krisztust, a Messiást.

Ámen

December 8.

Olvasmány: 126. Zsoltár

Imádság:

Az adventi várakozás örömteli és boldog időszak,
de emlékezzünk meg azokról, akiknek most szomorúsággal teli a szívük. Azokról,
akik elvesztették szerettüket,
akik betegséggel küzdenek, gyógyulásuk fájdalmas és a felépülésük bizonytalan,
akik idősek, magányosak és félnek,
akik feleslegesnek érzik magukat,
akik nem találnak munkát,
akik még gyermekek és meg vannak félemlítve, össze vannak zavarodva, vagy ami a legrosszabb, megbecstelenítették őket,
akik menekültként élnek távol az otthonuktól,
akik megromlott párkapcsolatban élnek, ami reménytelen, hogy megjavuljon,
akik nem érzik az imádkozás vigasztaló erejét.

Drága Urunk, mi ismerjük az áldásait és a kiváltságát annak, hogy eléd hozhatunk mindent imádságban. Így könyörgünk ebben a különleges időszakban hozzád és kérjük az áldásodat életükre. Ámen

 

December 7.

Olvasmány: Lukács 1:5-17

Imádság:

Ó jöjj, hűséges Isten, aki megerősíted a gyengéket, aki bátorítod az aggodalmaskodókat, aki megnyitod a vakok szemeit, aki meggyógyítod a süketek fülét; aki lábra állítod a bénákat, aki feloldod a némák nyelvét, aki meggazdagítod a szegényeket és aki életre kelted a halottakat.

Ó jöjj, hűséges Isten, tegyél most minket alkalmassá arra, hogy dicsőítsünk téged, hogy a Te királyságodat szolgáljuk, betöltekezve a te erőddel, reménységeddel, céljaiddal, énekeddel, a Te motivációddal, Igéddel, örökségeddel, a Te életeddel.

Jézus Krisztus nevében imádkozunk, aki a világra jött, hogy Megváltónk legyen, aki azért él, hogy Istenünk lehessen és aki vissza fog térni és mindent újjáteremt.

Ámen

 

December 6.

Olvasmány: Ézsaiás 4:2-6

Imádság:

"Könyörületesség Atyja,
Angyalok seregeinek őrzője...
Legyél fényes láng előttem,
Legyél vezérlő csillag fölöttem,
Legyél sima ösvény alattam,
És kedves pásztor mögöttem,
Ma és örökké.
Ámen"

részlet a Carmina Gadelica-ból

 

December 5.

Olvasmány: 27. Zsoltár

Imádság:

Urunk, védelmezőnk,
Kinek kegyelme által a világ a sötétségből a világosságba fordulhat újra,
A kezedbe tesszük le befejezetlen dolgainkat,
megoldatlan problémáinkat,
és a be nem teljesült reményeinket.
Te vagy egyedüli biztos reményünk,
És Te hozol nekünk örökké tartó békét
Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.

Ámen

 

December 2.

Olvasmány: Zsolt 85:1-2, 8-13

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus, ki uralkodsz sötétség és világosság felett, küld Szentlelkedet hozzánk, ahogy készülődünk a Karácsonyra.
Hozzánk, hogy bár annyi minden csinálunk, lecsendesedjünk, hogy meghalljuk hangodat minden nap.
Hozzánk, akik bár annyi minden miatt aggodalmaskodunk, inkább várakozzunk az eljöveteledre.
Hozzánk, akiket olyan sokféleképpen megáldottál, hogy vágyakozzunk a Te királyságod teljes öröme után.
Hozzánk, hogy bár olyan nehéz a szívünk, a Te jelenlétedben áradó örömet keressük.
A Te gyermekeid vagyunk, a sötétségben járunk, de a világosságot kutatjuk. Jöjj el Jézus közénk.
Ámen

Henri Nouwen

 

Forrás: http://www.europepresbytery.net/

 

800x600 Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE MicrosoftInternetExplorer4

December 16

 

Olvasmány: Zsoltárok 89:1-4, 19-26

 

Te, aki megfékezed a vad csikókat,

aki a madaraknak szárnyakat adtál, hogy repülhessenek,

aki a hajókat irányítod útjukon,

szelídítsd meg vad szívünket,

emeld fel lelkünket hozzád,

és kormányoz életünket a Te szereteted békés kikötőjébe.

 

Szentek királya,

legyőzhetetlen Urunk Isten,

bölcsesség hercege,

öröm forrása,

emberiség megmentője,

életünk munkálója,

vágyaink gondozója,

akinek biztos keze a mennyekbe vezet minket.

 

Emberek halásza,

Te édes csalétekként vetetted ki az evangélium hálóját,

és kivezetsz bennünket a bűn vizeiről.

Emberek pásztora,

Te kedves, gyengéd hangon szólsz hozzánk,

és az örök otthonba hívsz bennünket.

 

Ámen

 

Clement of Alexandria