Szolgálat Cambridge-ben

Angliai testvéregyházunk, az Egyesült Református Egyház (URC) cambridge-i gyülekezete három hónapos ösztöndíjat hirdet lelkészek, egyházi munkatársak és egyházi önkéntes szolgálatot végzők számára angliai tapasztalatszerzésre és szolgálatra.

A John Hall missziói ösztöndíjalap támogatásával református lelkészek és egyházi munkatársak pályázhatnak három hónapos angliai tartózkodásra és szolgálatra tapasztalatszerzés céljából az Emmanuel gyülekezetben. A gyülekezet élő közösség, amely a rendes istentiszteleti alkalmak mellett sok egyéb programot kínál mind a gyülekezeti tagok, mind pedig a szélesebb nyilvánosság számára. A gyülekezet honlapján az érdeklődők részletes tájékoztatást találnak a közösség céljairól és alkalmairól. Az ösztöndíjas program célja, hogy a közép- és kelet-európai református egyházak munkatársai megismerjék az angliai gyülekezet szolgálatát, missziói munkáját, az istentiszteleti liturgiát és maguk is részt vegyenek a lelkipásztori szolgálatban és a gyülekezeti programokban, többek között a gazdasági igazságosságot előmozdító kezdeményezésekben.

Korhatárra való tekintet nélkül pályázhatnak lelkészek és egyházi munkatársak, , akik legalább három évet szolgáltak teljes- részmunkaidőben vagy önkéntesség révén egyházukban. A jelentkezőktől elvárás az angol nyelv alapos ismerete. Családtagok kint tartózkodását az ösztöndíj nem teszi lehetővé. Pályázni a következő időszakokra lehet: 2014. szeptember - december, 2015. január - április; március – június és szeptember – december. A kinti szolgálat időtartama alatt a Cambridge-i Egyetem nyilvános előadásait ugyan látogathatják a sikeres pályázók, de rendes kurzusokon való részvételre nem nyílik lehetőség. Az ösztöndíj fedezi a sikeres pályázók kinttartózkodásának és kiutazásának valamennyi költségét, illetve a helyi utazási kiadásokat.

A jelentkezés határideje 2014. március 31. Az űrlap kitöltése mellett a pályázónak egy motivációs levelet is meg kell fogalmaznia, amelyben számot ad eddigi tapasztalatairól, készségeiről és terveiről, illetve nevesíti két ajánló nevét. Ezt követően a kiválasztott jelentkezőkkel személyes interjúra kerül sor, aminek a helyszíne még nem ismeretes.

A pályázati anyagot a roger.wicks@outlook.com címre Roger Wicks, a John Hall Fund Committee elnökének címezve kell eljuttatni. Az MRE alkalmazásában álló lelkészeket és egyházi munkatársakat arra kérjük, hogy pályázatukat mellékletben a Zsinati Hivatal Külügyi Irodája címére is juttassák el (oikumene@reformatus.hu). Az MRE lelkészei püspöki jóváhagyással pályázhatnak.

Bővebb információ és az angol nyelvű jelentkezési űrlap a letöltések között (az oldalon jobbra fent), vagy a Külügyi Irodától igényelhető.

Külügyi Iroda